Ajaj, Milonka posztja eszembe juttatta, hogy miről akartam még írni. Amikor még Magyarországon, az utazás előtti napon felvettem a szokásos kényelmes utazós nadrágomat, éreztem, hogy hát ez nagyon szorít. Nem csak derékban, hanem a fenék- comb- és vádli(!)részen is. Aznap este nem is mentem el vacsorázni Bonival és az apjával, inkább kitakarítottam a lakást, két legyet gondolván ütni egyetlen csapásra.
Másnap indultunk vissza Franciaországba. Még ki sem értünk Pest megyéből, amikor az egyik lábamat a másikra akarván tenni a kocsiban, kiszakadt a nadrágom! A fenekén (az enyémen!) képződött egy hatalmas vízszintes lyuk (nyílás). Ilyen még soha nem történt életemben!
Más hosszú nadrámon nem volt hazafelé, úgyhogy a kétnapos utat ebben csináltam végig, miközben a lyuk egyre nagyobbodott. Ebben a nadrágban mentem le a szálloda éttermébe vacsorázni (de minek megy az ilyen egyáltalán vacsorázni, ugye), sőt, ebben a nadrágban sétátam a német városkában egész délelőtt Bonival játékoboltok után kutatva. Nem találta meg, amit akart, én viszont vettem magamnak három zsonglőrlabdát.
Itthon még este kidobtam szegény, kihízott gatyót. Reggel ráálltam a mérlegre: csak 1,3 kilót híztam. Igen, csak éppen még a tavaly nyáron felszedett egy kilót sem fogytam vissza egész évben, rémes! A szaldó tehát plusz 2,3 kiló. Mindig megállapítom amúgy, hogy a szeptember a legnehezebb időszak a fogyókúrára, amikor érik a szőlő, a szilva. De hát kénytelen leszek, ha csak nem akarok úgy járni, mint a szüleim: találtunk náluk régi fényképeket (csomót el is hoztam), olyanok is voltak közöttük, amelyek még a mi születésünk előtt készültek. Meg voltam lepődve mennyire vékonyak, sőt: véznák voltak mind a ketten. Hihetetlen volt látni azt a két cingár embert, akik az idők során, na jó, ha durván nem is, de mégiscsak: jól elhíztak. Főleg a papám, de neki nehéz dolga van: a mamám tök jól főz.
Olvastam nemrég, hogy lassan majd a háziorvos is felírhat majd fogyókúrás csodaszereket, és hogy ezek a molekulák az éhségérzetre hatnak, ha jól értettem. Érdekes, gondolkodtam, na nem mintha gyógyszerrel szeretnék fogyni, de én nem azért eszem kicsit többet, mert éhes vagyok, hanem mert... finom!!
Amúgy nem ettem olyan nagyon sokat Magyarországon, valahogy mégis minden évben feszalad ez az 1–2 kiló. Pedig tök sok olyan emlékem van, hogy állunk valami cukrászdában, Boni és Z. körülményesen válogat, én meg csak sóhajtozom, hogy ezekből már megint nem ehetek. Igaz, olyan élményeim is vannak, hogy este étteremben vacsorázunk, meg hogy spontán fagyizunk délután, szóval, igen, nem ehet az ember büntetlenül bármikor, bármit.
Tervem: kétnaponta vacsora helyett futni menni.
Napi statisztikám: ha napona csak 1300 kalóriát eszem (jujj) az internet szerint még így is 3,5 hét kell másfél kiló leadásához.
Hangulatom: bűntudat, amiért jódolgomban fogyni akarok és erről még hosszan értekezem is, miközben emberek halnak éhen nem is olyan messzire innen.
