Óév, újév

Jaj, ez a 2022 az az év volt, amely kézzelfogható közelségbe hozta az emberiség végóráját: amikor is az Ember a felhalmozott tudásanyagával és eszközeivel egycsapásra akár el is pusztíthatja mindezt a tudásanyagot és eszközöket. És minden mást ezen a Földön, amit csak megteremtettett, elért, felkutatott, megszerzett. Még jól emlékszem, amikor a 80-as években atomnagyhatalmak egyezkedtek arról, hogy fogozatosan leszerelik a nukleáris fegyvereket, és féltünk, hogy még mielőtt ez megtörténne, valaki, valahol beveti őket. Na, most visszajöttek ezek az idők.

Meg azok az idők is eljöttek, amikor a fiús anyukákat megcsapja a kötelező sorkatonaság szele.. mert mi van, ha...? Hányszor történt már meg, akárcsak a legutóbbi száz évben, hogy hopp, elvitték a fiatalokat a frontra. Rengetegszer, Európában is! Franciaországban pl. kétszer! Nyolc év nem olyan sok idő, és nyolc év után már Bonit is vihetik (vajon mehetnék-e helyette?). Szegény, szegény, szegény orosz és ukrán anyukák.

Szerencsére a mi kis mikrokozmoszunkban, ha nem hallgattunk éppen híreket, minden a legnagyobb rendben volt 2022-ben: Boni nő és okosodik, ahogy kell (ahogy a főnökség elvárja – hallottam nyáron valakitől), de lélekben még mindig egy kis baba, aki legszívesebben a szüleivel tölti a szabadidejét – mi pedig próbáljuk kihasználni ezeket az éveket, amíg csak lehet.

Végül is jól tettük, hogy az ünnepeket Magyarországon töltöttük, jól sikerült, és az utazás sem volt olyan fárasztó, mint ahogy azt elsőre gondoltam. Nem volt meg bennünk az az igény, hogy folyamatosan rohanjunk valahová, ezért még pihenni is tudtunk, volt két olyan nap is, hogy ki sem mozdultunk otthonról (szerintem a Covid óta nem történt ilyen velem). Lemostam pl. a budapesti lakásom összes ablakát; most olyan szép lett, hogy már nem is annyira akarom eladni a lakást. Rengeteget társasoztunk. Háromszor voltunk a szüleimnél. Sajnos a harmadik alkalommal már nagyon azt éreztem, hogy a terhükre vagyunk, idegesítjük őket, szerintem már várták, hogy elmenjünk. Ez nem volt jó, de talán Boni nem vett észre semmit. Én pedig próbálok toleránsan hozzáálni az ő életmódjukhoz (nehéz!!), örülni annak, ami így is megadatik (a kajával való ellátottságunk pl. egyszerűen tökéletes volt a kilenc napon keresztül) és reménykedem, hogy én magam nem ilyen leszek később.

Remélem, 2023-ban úgy lesz vége a háborúnak, hogy Oroszország több évtizedre leggyengül, és hosszú évekig meg sem fogja tudni próbálni a további agressziót. Ezt kívánom az idei évre, és a blog olvasóinak pedig 

BOLDOG ÚJ ÉVET!