Süketek párbeszéde (+ kiegészítés)

- Na, és finom az a cookie, amit hoztam? - kérdeztem a mamámat, utalva azokra a sütikre, amiket pár órával azelőtt adtam a kezébe egy fagyisdobozban, alufóliával letakarva. 

- Igen, de ki csinálta őket - értetlenkedett - a Kuki vagy te?

Ebben a percen világossá vált, hogy a mamám nem ismeri a cookie (ejtsd: kuki) elnevezésű kekszet. Néha adottnak veszek olyan dolgokat, amelyek Fro-ban ismertek, itt viszont kevésbé (?). Mondjuk a szó magyar jelentését elnézve, nem is csoda, bár nem tudom, hogy akkor milyen név alatt könyvelte el a sütit, amit adtam neki, és főleg: ki más készítette volna őket? Ráadásul mondtam, hogy újrahasznosítom a csokimikulásokat (csokimikiket!). Döbbenten, szájtátva és hitetlenkedve kérdeztem tehát, talán egy csipetnyi gúnnyal a hangomban, mindenesetre tényleg érdeklődve, hogy de hát:

- Ki az a Kuki??

A mamám válszát azóta sem tudom nevetés nélkül elismételni. Z-nek például úgy kellett elmesélnem, hogy leírtam egy darab paapírra a választ, mert a röhögéstől nem tudtam beszélni sem. A mamám ugyanis azt felelte:

- Hát a híres francia séf, nem?

Pedig a cookie-val kapcsolatban nem is ez a legviccesebb sztori. A baráti körünkben kering egy történet, amely szerint egy itt dolgozó amerikai lánytól megkérdezte valaki, hogy átveszi-e a telefont, de a lány, aki elég jól tudott már magyarul (de ezek szerint mégsem eléggé), ezzel hárította el a beszélgetést:

- Most ne’ tudo’ beszélni, kuki va’ a számba’!

Kiegèszítés: nekem a mamám utolsó mondatában a szürrealitás döbbentett meg leginkább, úgy éreztem, a valóságtól teljesen elrugaszkodott, oda nem illő dolgot mondott, szinte mintha nem is ezen a világon élne. Erre ma felvilágosított egy barátnőm, hogy tényleg van egy Kuki (Cookey?) nevű francia műsorvezető. 

Most úgy érzem, egyre nagyobb a kulturális szakadék kőztem és a családtagjaim között!!