A kellemes ünnepünk

Ősszel kipattant a fejemből az az ötlet, hogy töltsük a karácsonyt Magyarországon. Mióta Boni megszületett, erre még soha nem került sor. Tudom, hogy gyerekkorban nem (csak) bizonyos konkrét események fontosak, hanem: szagok, ízek, illatok, érzések és más megfoghatatlan ingerek, amelyekre emlékezni és amelyekből töltekezni fogunk felnőttként. Arra gondoltam, fel kell vérteznem Bonikámat magyar karácsonyiemlék-anyaggal. 

Ez az ötlet a legnagyobb értetlenkedést váltotta ki először is Z-ből, másodszor pedig a szüleimből. Z. már nyáron is Ukrajna közelségétől félt (mi van, ha felrobban az atomerőmű?), a szüleim meg egyáltalán nem értették, hogy miért hagynánk el a jól működő országban található kényelmes, meleg lakásunkat télen. Akárhányszor telefonáltam velük, mindig le akartak beszélni. Mire ők és Z. is elfogadták, hogy megyünk, addigra én is beláttam, hogy hülyeség az egész: vinni kellene az ajándékokat, és mint kiderült, Boni nem szeretne olyan lakásban karácsonyozni, ahol nincs karácsonyfa (erről teljesen elfeledkeztem: hogy mennyire megdöbbentem gyerekként, amikor rájöttem, hogy a nagymamámnak nincs karifája!).

Ráadásul Z. az indulás előtt megbetegedett; nem annyira, hogy szó sem lehetett utazásról, mert akkor egyértelmű lett volna a helyzet. Hanem épp csak annyira, hogy pont nem tudtuk eldönteni: menjünk-e vagy sem. Előrelátóan visszaváltható repülőjegyeket vettem, így lehetőségünk lett volna menni, maradni vagy két nappal később indulni. 

Napokig nem tudtuk eldönteni, mi legyen! Időközben a papám bekapcsolta nálam a fűtést, vett pár dolgot, amire megkértem (többek között karácsonyfadíszeket), és a mamám meglepetésből elment hozzám, hogy főzzön nekünk ebédet. Ekkor épp úgy volt, hogy mégsem megyünk, még pont sikerült időben felhívnom, hogy ne kezdjen el főzni. Berakott mindent a mélyhűtőbe és eljött. Z. náthája azután orrvérzéssé fajult: bármelyik pillanatban eleredt az orra vére. Például az Argentina-Franciaország büntetőrúgásainál (így azon kevesek közé tartozott az országban, akik nem nézték a meccset, úgy, ahogy az az ügyeletes orvos sem, akit ekkor felhívott telefonon).

Nem kapott időpontot fülorrgégészhez (egyre rosszabb az orvosi ellátás a mi megyénkben), ekkor elkeztük hívogatni a budapesti magánorvosi rendelőket. Közben a bőröndjeink már napok óta be voltak csomagolva; úgy gondoltuk, mégis megyünk, és majd Mo-on megy orvoshoz. Végül az utolsó pillanatban elvállalta egy doki, megcsinálta az orrát (ami nem jelentette azt, hogy két nap múlva Budapesten ne kellett volna mégiscsak elmennie orvoshoz, amilyen hipochonder..). 

Mivel kora reggel ment a gépünk, úgy terveztem, hogy a reptéren alszunk egy szállodában, mert azt az aggodalmat, hogy a reggeli dugók miatt lekéssük a gépet, nem akartam bevállalni. Oda is értünk rendben, és ott helyben döbbentünk rá, hogy a reptéri parkolókban már egyetlen szabad hely sincs kilenc napra…tébolyultan írogattam a kollégáimnak, hogy hagyhatom-e vajon a mh-i parkolóban a kocsit ennyi időre. A másik lehetőség sajnos az lett volna, hogy még aznap este hazamegyünk, és másnap hajnalban vonattal újra megtesszük az utat, miközben a vasutasok sztrájkolnak, és rengeteg cuccunk volt… 

Szerencsére a szállodában kivételesen megengedték, hogy otthagyjuk az autót. Huh, de megkönnyebbültünk.. lementünk az étterembe, és ott vettem észre, hogy basszus, már nekem is fáj a torkom. Azóta én is kifejlesztettem egy jó kis náthát, szenvedtünk egy csomót a bérelt autónk parkolásával (kiderült, hogy az utcánkban 22 óráig kell fizetni!), az első este nem volt semmi kajánk (elrohantam a McDonalds-ba, pedig ilyet nem szoktam csinálni), hazacipeltük és feldíszítettük a fenyőfát…szóval eddig rohanás ês idegeskedés volt a program. Kárpótol mindenért az, hogy Boni attól a perctől kezdve, hogy a szállodában megnyomhatta a lifthívó gombot és kártyával kinyithatta a szoba ajtaját, MINDENT élvez. Tisztára olyan a karácsony, mint az Élet szép c. filmben: az ember minden bosszúságból, problémából, giccsből, kötelezettségből stb. megpróbál valami felejthetetlenül csodálatosat varázsolni a gyereke számára.