Ma jót röhöghettek rajtunk a szembejövők

Bonika reggel kötőhártyagyulladással ébred, ezért nem vittem oviba. Ehelyett a délelőtt egy részét az ágyban töltöttük összebújva, You Tube-videókat nézegetve. Van Boninak egy zseniális könyve: rövid (3–4 perces) komolyzene-részleteket mutat be illusztrálva, CD-vel. Nagyon szereti hallgatni a zenéket és közben nézegetni a rajzokat; egészen jól felismeri az egyes darabokat, és annyira jó az összeállítás, hogy mi is nagyon szeretjük (ez az).

Szóval ma reggel arra gondoltam, hogy megmutatom neki, milyen egy szimfonikus zenekar: meghallgattuk az üstdobot, a hegedűt, a klarinétot stb., megnéztük, hogyan vezényel egy karmester, hogyan fog kezet az elsőhegedűssel, a végén pedig azon tátottuk a szánkat, hogy milyen virtuóz módon játszanak zongorán egyes négy éves kínai kislányok (tele van velük a YouTube). Nagyon ritkán nézünk bármit is az iPadon Bonival, úgyhogy rettenetesen élvezte, és meg is ígértem neki, hogy ha ügyes lesz a dokinál, akkor délután folytatjuk.

A dokitól hazafelé viszont már baromi fáradt és nyűgös volt, valószínűleg a torka is fájt, szóval nem volt neki jó semmi. Ki akart jönni a babakocsiból, de nem akart gyalogolni; kenyeret akart enni, de koszos kézzel nem lehetett; haza is akart menni meg nem is; elege volt mindenből, sírt, csapkodott, majd valszeg beugrott neki a ma délelőtti ígéretem, ezért vörös fejjel, üvöltve skandálta:

- Mama!! Schubertet akarok hallgatni!!