A Listám (+kiegészítés)

Molly tanárának ötletén felbuzdulva én is összeírtam azokat a könyveket, amelyek a legnagyobb hatással voltak rám életemben és amelyek nélkül ma nem az lennék, aki. Ezek az én saját kultuszkönyveim, amelyeket az eszmei mondanivaló, a nyelvezet, a szerkezet, a humor vagy az erkölcsi üzenet tesz azzá. Sok benne a klasszikus, nyilván nem véletlenül; biztos van olyan, amit kifelejtettem, egyes regényekre meg már csak nagyon halványan emlékszem konkrétan, csak az világos tisztán, hogy milyen belefeledkezve olvastam őket. Lehet, hogy tavaly másokat említettem volna meg, és elképzelhető, hogy jövőre nem ugyanez lesz a lista, de ma ezeket szedtem össze:

Choderlos De Laclos: Veszedelmes viszonyok

(A nyelvezet és a szerkezet fogott meg: kizárólag levelezésen keresztül visz végig egy komplett sztorit! A magyar fordítás zseniális.)

Émile Zola: Rougonék szerencséje

(A kb. 20 kötetből álló regényciklus első kötete, egyúttal a 19. századi Franciaország illusztrálása. Végigizgultam, mint egy krimit.)

Madách Imre: Az ember tragédiája

(Általános iskolás koromban olvastam, mert a szerzőről elnevezett gimibe felvételiztem. Katarizist életem át.)

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

(A regény központi kérdése, hogy mi számít bűnnek és mi nem az. Nagyon elgondolkodtató.)

Tolsztoj: Háború és béke

(Natasával azonosultam, aki egyszerre szeret két férfit, ha jól emlékszem.)

Thomas Mann: A Buddenbrook-ház

(Családregény, a könyv alcíme: Egy család hanyatlása. Egy régi kereskedőcsaládról van szó, amely nem bír lépést tartani az új korszellemmel, a változással, az újdonságokkal. Sajnos egyetlen más Thomas Mann-regényt sem bírtam végigolvasni/megszeretni, de ezt faltam. Talán pont a témája miatt, hiszen én is ilyen nosztalgiázó típus vagyok)

Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai

(Érthetetlen, hogy vannak emberek, akik e nélkül a könyv nélkül nőnek fel. Tom Sawyer világa olyan egzotikus volt nekem, mintha mondjuk a Holdon játszódna, és épp ezért, nagyon vonzódtam hozzá.)

Theodore Dreiser: Amerikai tragédia

(Egy gyilkosság története, amelyben a bűnös az utolsó pillanatban meggondolja magát, de véletlenül mégis megtörténik a tragédia. Gyilkosságnak számít-e az eset? Nagyon érdekes morális kérdés szerintem. Az utolsó oldalak megrázóak.)

Kaffka Margit: Színek és évek

(A téma: egy nő öregedése egy olyan időben, amikor az élet egy bizonyos életkoron felül nem tartogatott semmit a számukra. Józan és deprimáló regény, gyönyörűen megírva.)

Guiseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

(Egy társadalmi csoport, az arisztokrácia hanyatlása. Ki tud lépést tartani a változásokkal, és ki nem? A könyv végén van egy érdekesség, ami a filmből hiányzik: egy ronda nőről, aki szenvedett a csúnyaságától, és reménytelenül szerelmes volt egy fiatal pasiba – aki persze egy gyönyörű nőt szeretett – kiderült, hogy tulajdonképpen nagyon közel járt ahhoz, hogy viszontszeressék. Mert végülis annyira nagyon nem számít a szépség. Legalábbis ha jól emlékszem, de nagyon rég olvastam.)

Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő

(Úgy tűnik, szeretem azokat a gyerekkönyveket, amelyek egy erdőben élő állatokról szól. A húgommal minden sorát idézni tudtuk.)

Émile Ajar: Előttem az élet

(Jaj, hát ebben minden benne van az életről: szeretet, öregedés, társadalmi egyenlőtlenség és összefogás, halál. Ez a könyv annyira de annyira nagyon szép, hogy bármikor tudok rajta sírni, főleg most, hogy már fiam is van [a főszereplő egy kisfiú]. A nyelvezete gyönyörű, a fordítás mestermű. De ez az a könyv, amit nem szabad túl fiatalon elolvasni.)

Tamási Áron: Ábel a rengetegben

(Ó, hát én Ábelbe szerelmes voltam. Ilyen humort és nyelvi játékot, mint ami ebben a könyvben van!)

Truman Capote: Hidegvérrel

(Nagyon régen olvastam, de emlékszem, az az ötlet nagyon bejött nekem, hogy egyszes szám első személyben írt a szerző egy bűntényről. Azóta is szeretem az ilyen szerkezetű könyveket, és az igaz történeteket meg különösen.)

Füst Milán: A feleségem története

(Ha volt már valaki őrülten és betegesen féltékeny, akkor ebben a könyven kegyetlenül visszaköszönnek az érzései.)

Zsolt Béla: Kilenc koffer

(Ezt most olvasom. Holokausztregény, egyszerre nem is lehet sokat olvasni belőle, annyira megrázó. Iszonyú pontos és lemondó elemzése az emberi fajnak, a túlélési ösztönnek. A könyv szerint a lakosság nagy része tényleg vállvonogatva nézte, ahogy a zsidókat vagonokra teszik, hogy utána összemarakodjanak a hátrahagyott javakon. Vannak benne reményre okot adó részek is, néha egészen hihetetlen emberségesség is.)

George Orwell: 1984

(Gimis voltam, és már akkor is, de azóta is úgy érzem, hogy sajnos nekem nincsenek mindenre szavaim, és épp ezért soha nem lehetek egészen pontos annak kifejezésére, amit érzek.)

Gabriel García Márquez: Száz év magány

(Lehet, hogy mert családregény, de nem bírtam letenni, bár jól oda kellett figyelni, hogy ki kinek a kije. Bizonyos részekre a mai napig emlékszem, pedig jó régen volt. Ezt is újra kellene olvasni.)

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

(Vagy végülis bármelyik Agatha Christie-regény. 14 éves koromtól kezdve évekig minden nyáron csak Agatha Christie-t olvastam. Azóta nem is tudok más krimit olvasni, mert csak az ilyen felépítésű krimik tetszenek, amikor is egy zárt körből kerül ki a gyilkos. Soha nem tudtam kitalálni előre, hogy ki az. És imádtam ezt a régi Angliát.)

A.A. Milne: Micimackó

(Talán a fordítás és a rajzok miatt tetszik, meg hogy minden egyes karakter emlékeztetett valakire. Még a Walt Disney-változatot is szeretem.)

Ludwig Lewishon: The Case of Mr. Crump

(Nincs magyar fordítás, én franciául olvastam. Egy angoltanárom (angol tanárom) ajánlotta azzal, hogy ha elolvasom, megtudom, milyen volt a házassága. Huh. Egy zsarnok és gonosz nő bemutatása, aki életeket tesz tönkre maga körül. Nyomasztó és hihetetlen lenne, ha nem vezetné olyan jól le az író azt, hogy miképpen lehet ügyesen és eredményesen maipulálni az embereket.)

Kertész Imre: Sorstalanság

(Mint az emberek 99%-a, én is csak a Nobel-díj után ismerem meg úgy az írót, mint a könyvet.)

Szabó Magda: Régimódi történet

(Szabó Magdánál mindig úgy érzem, hogy nem értem: miért nem én írtam a könyvet. Mert ha én könyvet írnék, az pont ilyesmi lenne. Az első 50 oldalon túl kell lenni, azután viszont letehetetlen.)

Varga Katalin: Én, te, ő

(Életem legeslegelső könyve, amit önállóan végigolvastam. Emlékszem az érzésre, ahogy kinyitottam, és fegyelmezetten még azt is kibetűztem, hogy: M-ó-r-a K-i-a-d-ó. Tele van játékkal, feladványokkal, nagyon szórakoztató.)

Esterházy Péter: Harmonia Caelestis

(Pontosabban: a második része. Sajnos nem vagyok az az intelligens és művelt közönség, aki az első részt élvezi vagy aki minden referenciát és utalást ért a második részből. De akkor is. A nyelvezet mindent visz.)