Óvoda: az első benyomások (1.)

El tudok képzelni jobb rendszert is, de mivel nincs más választásunk, tökmindegy. Az ovibajárás itt igen bonyolult dolog. Z. szerintem – lassan 1 hét elteltével – még mindig nem tudja, mikor kell vinni/hozni Bonit.

Kedden és csütörtökön Boni egésznapos, azaz a következőképpen néz ki a napja: 8.45–11.45 között óvodai foglalkozás, 12–13 óra között ebéd a szomszédos épületben (kiviszik őket a forgalmas utcára, úgy mennek át, ez a rész számomra a rémálom!), 13:30 és 15:45 között ismét óvoda, de nincsenek már foglalkozások, hanem csak alvás, pisilés, ilyenek. 15:45-kor vége az állami ovinak, ennyi volt, csókolom. Akikért nem tudnak jönni a szülei ilyen korán (mint pl. mi) azok a gyerekek napközibe járhatnak: ezeket a napköziket már nem az Oktatásügyi Minisztérium szervezi, hanem különböző szervezetek, három is van belőlük. Mi a helyszínt vettük figyelembe a beiratkozásnál, mert nem akartuk, hogy télen megint föl kelljen venni a kabátját, hogy buszoztassák stb. úgyhogy oda írattuk be, ami az óvoda épületében, a legfelső emeleten működik. 16:45-től lehet értük menni, de egészen 18:45-ig maradhatnak a gyerekek (mi 17:45-ig fizettük be).

A szerda speciális nap: az ovi akkor csak 9 és 12 óra között működik, ma pl. figyelmeztetett az óvónő, hogy pontban délben bezárják a kapukat aztán akiért nem jöttek, az úgy járt. Nincs se napközi, se menza (a menzát megint egy másik szereplő, az önkormányzat működteti), gyakran a francia nők nem is dolgoznak szerda délutánonként, én sem fogok.

Hétfőnként annyiban változik a felállás, hogy ebédre haza tudom hozni Bonit, de alvásra és a délutáni napközire visszaviszem. Pénteken meg, mivel Z. akkor nem dolgozik, csak a délelőtti foglalkozásra fogjuk járatni.

Szerintem elég sűrű ez így, sok a helyszín- és csoportváltás (a napköziben összevont csoportok vannak). A hosszú napokon három különböző szervezet (ovi, önkormányzat, napközi) felel egymás után ugyanazokért a gyerekekért; a gyerekek átadása pl. szerintem egy külön kis logisztikai bravúr, és persze magában rejti annak a lehetőségét, hogy ha valaki hibázik, akkor rossz helyre visznek egy gyereket – belegondolni is félelmetes. Főleg, hogy Bonikám csoportjában 29 gyerek jár, rájuk jut két felnőtt: az óvónő, akinek ilyen irányú képzettsége van, meg egy kisegítő óvónő*.

Amúgy meg szétaggódtam magam, hogy túl kicsi még Bonikám ehhez a rendszerhez, sajnálkoztam, hogy itt nincs halasztás, izgultam, hogy be fog pisilni/kakilni (nemrég lett szobatiszta), meg úgy egyáltalán: megszakadt a szívem, hogy oviba kell járnia. Ehhez képest ő sokkal könnyedébben veszi az egészet. Simán tudomásul vette, hogy nem jár többet a bölcsibe, büszkén mondogatja, hogy ő már „nátyfiú”, és eddig még nem sírt reggelente sem (bár ma rezgett a léc). Amit nem is értek egyébként, mert a bölcsiben ő volt az egyetlen, aki még augusztusban is sírt – igaz, kizárólag akkor, ha én vittem.

* Franciául: Atsem (betűszó; A franciák odáig vannak a betűszavas rövidítésekért!). Jól illusztrálja ez az előző posztot: ez is egy olyan kifejezés, amire vagy találok magyar megfelelőt, vagy használom a francia kifejezést a magyar mondatban, de akkor az meg hogy néz ki?

Szerintem az lehet, hogy nagyon tetszi neki a terem. ODÁIG volt az új játékokért, az első nap kb. levegőnek nézett minket, amikor még ott voltunk vele, és azt sem vette észre, hogy elmentünk.