Gyermek hozzáadása

Múlt héten megjött a Prenatest eredménye, és utána felgyorsultak az események. A vizsgálat szerencsére nem mutatott ki kromoszóma-rendellenességet – erre számítottam ugyan, de azért nagy kő esett le a szívemről. Azóta végre igazi boldog kismamaként élek és viselkedem, már a terhesnacit sem titkolom (na nem mintha valaki is kiszúrta volna az állapotomat). Még aznap írtam egy e-mailt a főnökömnek, hogy hivatalosan is bejelentsem a terhességet. (Norvégiában élő barátnőm elképedve hallgatta, hogy nálunk kötelező bejelenteni a terhességet, én meg hitetlenkedve vettem tudomásul, hogy ott nincs Down-szűrés!)

Aztán sokat gondolkodtam azon, hogy mit mondjak a kollégáimnak, sőt, mondjak-e egyáltalán valamit. Vannak például azok a lányok, akikkel kávézgatni szoktunk járni, de akikkel amúgy semmiféle belsőséges kapcsolatom nincs (mert ufók), közéjük tartozik az egyik fordító kollégám is a háromból. Szóljak-e nekik most, vagy majd vegyék észre egy idő után? Hétfőn megint sor került egy közös kávézásra: azzal a gondolattal mentem le, hogy ha úgy alakul, esetleg elmesélem. Hát úgy alakult! Az egyik lány ugyanis rejtélyesen ezzel kezdte: - Csajok, mondanom kell valamit. Nos, akkor már tudtam, hogy ez után a mondat után csak egyféle folytatás következhet, de akkor már hallottam is: -Terhes vagyok! Úgyhogy könnyű dolgom volt, én csak elismételtem pár perccel később ugyanezeket a szavakat… és senki nem hitt nekem! Úgy kellett győzködnöm őket. Mintha mernék ezekkel a szavakkal a poén kedvéért dobálózni!

Kedden pedig elmentem UH-ra. Már rég megbeszéltük Z-vel (aki nem tudott jönni), hogy a Prenatest után megkérdezzük a baba nemét. Odafelé azon gondolkodtam, hogy bizony nagyon meg lennék lepődve, ha kislányt mondana. Egyrészt már láttam egyszer egy kis kukit a 13. héten, másrészt az elején mindig picit nagyobb volt a koránál, harmadrészt pedig a kisbaba szó franciául hímnemű, így szerintem automatikusan mindenki kisfiúra gondol egy babánál, és én is így teszek négy hónapja. Negyedrészt pedig pont induláskor láttam, hogy a szomszéd lány kirakott a lépcsőházba egy dobozt, amire ráírta a tartalmát: fiú babaruhák 3 hónaposig (ez volt a Jel) (a doboz azóta is ott van, meg kellene kérdeznem, nem adja-e el).

És…igazam van, kisfiúnk lesz!! Fura módon két érzés kavarog bennem: először is büszke vagyok – amúgy biztos ugyanígy éreztem volna, ha kislány lenne. Másodszor pedig úgy érzem, kedd óta már ismerem ezt a gyereket, tudom ki ő. Összehasonlításképp: még a múlt héten beírattam a céges bölcsibe. Ez így viccesen hangzik, de a pozitív teszt óta mindenki azzal riogat, hogy már most helyet kell találnom neki stb., stb. A Prenatest eredménye után végre be mertem lépni a munkahelyemen abba az internetes alkalmazásba, ami az összes személyes és egyéb információt tartalmazza az emberről. És ott olyan szürreális dolgokat csináltam, hogy pl. megnyomtam azt a gombot, hogy Gyermek hozzáadása (közben azon gondolkodva, hogy miért nem ilyen egyszerű minden az életben) majd bevittem a születendő gyerek adatait, az apja adatait, és elküldtem a bölcsikérelmet. Ekkor még teljesen természetellenes volt az egész. Ma már, hogy tudom, kisfiú, tudom mi lesz (nagy valószínűséggel) a neve, teljesen hihetőnek és elképzelhetőnek tűnik, hogy jövőre egy legénykével a karomon menjek dolgozni, akit először leadok a bölcsiben. (HA kapunk helyet és HA Brüsszelben maradunk…)

(18+4 hét)