A nyelv csupán eszköz?

Úgy örülök, hogy 37 éves magyar kismama vagyok, nem pedig 18 éves francia gimnazista!

Tegnap volt Franciaországban a filozófia-érettségi napja. Minden évben megnézem, hogy milyen feladatot kaptak a gyerekek az érettségizők: egyrészt tök érdekes, másrészt mindig szörnyülködöm, hogy milyen nehéz, és hogy hogy lehet ezt megcsinálni kamaszfejjel – bár szerintem felnőttként sem könnyű pár órában értelmesen, választékosan érvelni A vagy B érv mellett, példákat és idézeteket felsorakoztatva. Idén például a címbeli kérdést kellett elemezniük, pontosabban választhattak két kérdés között (a másik: „A tudomány a tények megállapítására korlátozódik-e?”), azaz valamelyikről kellett disszertációt írniuk (nagy szavakkal dobálóznak!), vagy pedig szövegelemzést kellett készíteniük egy Descartes-szemelvényről.

További példák az elmúlt évekből:

- A művészet kevésbé fontos, mint a tudomány?
- Műveltnek kell-e lenni ahhoz, hogy megértsünk egy műalkotást?
- Be lehet-e bizonyítani egy tudományos hipotézist?
- Mivel tartozunk az államnak?
- Tőlünk függ-e a saját boldogságunk?
- A történésznek kell-e ítélkeznie?
stb.

Jól és vállalhatóan megírni egy ilyen fogalmazást szerintem nagy munka, sok felkészülést és gyakorlatot igényel. Nem jártam francia gimibe, úgyhogy fogalmam sincs, hogyan készülnek fel erre, milyen szempontok alapján osztályozzák őket. Bár gondolom a fogalmak definiálása, a gondolatsor követhetősége, a bevezetés-tárgyalás-befejezés megléte, a helyesírás, a stilisztika stb. mind fontos szempontok. Nyilván nincs rossz válasz, de jól körül kell járni a kérdést. Én azt hiszem, abba a hibába futnék bele, hogy nem mernék sarkosan fogalmazni, pont attól tartva, hogy van helyes válasz (mert a sarkos véleményekből nálam amúgy soha sincs hiány, hihi).

Tavaly meghallgattam egy műsort a rádióban, ahol filozófusok elemezték az azévi kérdéseket. Egy kérdésre jutott egy óra (többrészes műsor volt) és csak kapkodtam a fejem! A tárgyalást tézis-hipotézis-szintézisre osztották fel, azon belül is kis á meg kis b pontokkal, és vigyáztak, hogy az egyes bekezdések mindig átmenettel olvadjanak be a következő bekezdésekbe. Ez is nagyon nehéz lehet, legyűrni a tökéletesség iránti belső igényt és elfogadni, hogy olyan lesz az a disszertáció, amilyenre akkor épp sikerül.

Nem jártam ugyan francia gimibe, jártam viszont francia egyetemre. Volt is abból hátrányom, hogy az én tudásom főleg lexikális volt, míg ott inkább az érvelés eleganciáját, a gondolkodás eredetiségét nézték (bizonyos háttértudást feltételezve és elvárva persze). Emlékszem, egyszer négy oldal magyarázatot kellett beadni arról a verssorról, hogy A Föld oly kék, mint egy narancs (Paul Éluard). Engem gimiben erre nem készítettek fel!

Amikor szeretném magamnak megfogalmazni a magyarok és a franciák közötti mentalitásbeli különbséget – ami gyakran előfordul, épp ma beszélgettem LB-vel erről az irigyebbek-e a magyarok? témában – akkor gyakran veszem elő példaként a tananyagok között tátongó hatalmas szakadékot. Megfogalmazni nem is tudom igazán (vagy nagyon belecsúsznék a sztereotípiákba), érzem csupán a kétféle iskolarendszer eltéréseit és az ebből fakadó egyéb különbségeket.