Én és a környezetvédelem

Avagy miért nem gyűjtöm szelektíven a hulladékot?

Bizonyos dolgokról az ember nem szívesen beszél társaságban, hacsak nem akarja, hogy hülyének nézzék. Főleg, ha véleményünk szöges ellentétben áll az épp aktuális tendenciával, mint pl. az inzulinrezisztenca a környezetvédelem. Most mégis megpróbálom elmagyarázni a címben említett témával kapcsolatos álláspontomat, kíváncsi vagyok, sikerül-e úgy forgatnom a szót, hogy érthető legyek.

Mert az az igazság, hogy én a környezetvédelmet nagy humbugnak tartom. Parasztvakításnak, hogy ezt a sértő kifejezést használjam. Vagy enyhébben: divatnak, trendnek. Előrebocsátom azt is, hogy nézetem mindenfajta tudományos tanulmány elemzése nélkül alakult olyanra, amilyen. A józan eszemet vettem elő, és így jutottam erre a következtetésre, azt is mindjárt elmondom, hogyan.

Egyébként most éppen egy környezetvédő honlapot fordítok, és annyira felidegesített, hogy emiatt ragadtam klaviatúrát. A weboldal ájtatosan arra ösztönzi az olvasókat, hogy tegyenek kis lépéseket a környezetvédelem nagy és szent sétányán.

Még emlékszem, hogy amikor a szüleimmel éltem, négyen kétnaponta termeltünk egyetlen kukányi hulladékot és nem tudom, másoknál ez hogy volt, de mi újságpapírral béleltük ki a vödröt, amit időnként szépen kiürítettünk. Jelenleg én egyedül egy nap alatt kidobok annyi szemetet, ami megtölt egy ugyanekkora méretű kukát. És ma már nemcsak az eldobható szemeteszacskók korszakát éljük, hanem két-három év után lecseréljük még a mobiljainkat, laptopjainkat, fényképezőgépeinket is… már maga ez a mondat is klisének tűnik, annyit hallottam/olvastam. De mégiscsak le kell írni a még nagyobb közhelyet: megváltozott a világ. Én személy szerint 15 év alatt háromszor rendeztem be lakást, és olcsóbban jöttem ki, ha eladtam a régi IKEA-bútorokat és új svéd bútorokat vettem helyettük.

Megváltoztatták a világunkat. Olyanra módosították (vagy módosítottuk) (de gondolom itt is a pénz beszél, szóval: a pénz olyanra módosította), hogy a tárgyak nem értékállóak. Különben is, jókora részüket Kínában gyártják, ki tudja milyen körülmények között, ki tudja kikkel, és mégis megvesszük őket. Más: a Párizs-Brüsszel útvonal vonattal, ami a környezetbarát verzió lenne, kétszer annyiba kerül egy embernek, mint kocsival – és akkor gondoljunk egy egész családra! Most nem panaszkodom ám, nem mondom, hogy nem kényelmes egy ilyen világ, és is szeretem az avokádót, meg a gyömbért, meg a mangót stb. Azt akarom érzékeltetni ezzel a két gondolattal, hogy a környezetvédelem nekünk pénzbe kerül, amiből a gyártók/vasutak húznak hasznot.

Viszont ha elfogadjuk az új világ e játékszabályait, márpedig a környezetemben élők, velem együtt, mind így tesznek, hiszen mindenki szeret vagy szokott külföldön hosszúhétvégézni, kádban Nők Lapját olvasni, esernyő helyett autót előnyben részesíteni, tömegárukat plázákban shoppingolni, táblagépen moziműsort lecsekkolni, szóval akkor szerintem a kis környezetvédelmi gesztusok egyszerűen semmiségekké redukálódnak. Nem a lelkiismeretünket akarjuk véletlenül megnyugtatni azzal, hogy recto-verso nyomtatunk? Kevesebb ez még a sokat említett cseppnél is a tengerből. Szerintem a világ nem a környezetvédelem felé tendál, hanem pont ellenkezőleg, attól távolodik.

Az egészben az zavar, hogy úton-útfélen azt sulykolják az emberbe, hogy aki nem vigyáz az éghajlatra, az rossz és felelőtlen ember. Közben pedig nyáron Amerikában simán torokgyulladást lehet kapni már csak attól, hogy az ember öt percet eltölt egy üzletben. De nem is kell olyan messzire mennünk: az EU havonta utaztatja a parlamenti pereputtyot Brüsszelből Strasbourgba, az európai döntéshozók totális közönyétől kísérve. És nem csak a képviselők utaznak: mennek az asszisztensek, a tolmácsok, sőt, az összes dokumentum is, ez utóbbi hatalmas konténerekben. És ez harminc éve tart – most akkor hogyan is áll az EU a környezetvédelemmel? Miért nem szabadna nekünk februárban epret ennünk (azon kívül, hogy rossz)?

Persze, az ember tegyen meg minden tőle telhetőt a saját szintjén és ne foglalkozzon másokkal – mondják. Tudatformálásról, egy új, környezetbarát nemzedék fölneveléséről van szó. Ezekkel a nemes elvekkel én is egyetértek, de nem tudom nem meglátni, hogy miközben bűntudatkeltés folyik egy égve hagyott villany miatt, egyre nagyobb a kamionforgalom Európában, azaz semelyik ország nem oldotta meg, hogy vasúton történjen az áruszállítás. Lelkiismeretlennek kellene éreznem magam, ha palackozott vizet veszek, miközben a globalizáció soha nem látott méreteket öltött.

Jó, bizonyos dolgokat én is bevállalok. Nem folyatom a csapot fogmosás közben. Az elemeket külön gyűjtőbe dobom. De ha már hetek óta cipelem magammal őket a táskában, lelkiismeretfurdalás nélkül bedobom őket a legközelebbi kukába. Nem tudom rávenni magam a kényelmetlenségre csak azért, hogy a környezetet védjem. És szerintem így van ezzel a legtöbb ember, csak ezt kimondani tabu. A biciklivel munkábajárás tök jó, de ugyanez az ember otthon simán szárítógépbe teszi a kimosott szennyest és nyaraláskor repülőgépre ül. A biomosószert használók könnyedén megveszik szerintem télen a narancsot, nyáron pedig bekapcsolják a klímát a kocsiban. Az alcímben említett kérdésre visszatérve pedig: azért nem gyűjtöm szelektíven a hulladékot, mert baromi macerás helyet találni külön-külön a műanyagnak, az üvegnek stb. és azt is észben tartani, hogy mikor melyik nap lehet levinni őket. És nincs lelkiismeret-furdalásom, csak attól félek, hogy egyszer elkap valami hithű aktivista.