Csütörtökön-pénteken mélabúsan járkáltam Budapesten, ezek voltak az utolsó napjaink. Péntek este szomorúan takarítottam, csomagoltam, búcsúzkodtam, a szemem sarkában még könny is csillogott. Szombaton egész nap utaztunk (ezen az útvonalon én még soha nem láttam ennyi román és brit rendszámú autót!), fárasztó volt, dugók voltak, esett, sorba kellett állni a wc-khez, béna szendvicset ettünk. Amíg én vezettem és Z. aludt, elterveztem, hogy írok majd egy bejegyzést arról, mit jelent nekem Budapest és a magyar nyelv, milyen expatként élni, hogyan képzelem a jövőt stb. Depardieu járt a fejemben, és arra gondoltam, nincs az az orbánviktor, aki miatt én valaha is visszaadnám a magyar állampolgárságomat.
Aztán mára valahogy ez a fennkölt honvágy és kétségbeesett világfájdalmasság elpárolgott. Úgy érzem, semmi értelme sem lenne írni a négyes metróról, vagy összehasonlítani Magyarországot a Nyugattal (nem mintha tudálékos véleményem lenne arról, hogy melyik a jobb). Sőt, tök derűsen ébredtem, és mivel itt enyhébb az idő és a nap is később megy le, olyan érzésem lett, hogy tavaszodik. Rám jött a takaríthatnék, vidáman pakolásztam, mostam és főztem, és megegyeztünk: egy darabig mindketten egy picit fogyókúrázunk. Kinyitottam az új azsendámat, és most nem kapott el az az érzés, hogy jézusom, megint egy évet öregedtünk. Tele vagyok tervekkel. Z. a főnökétől egy Michelin-csillagos éttermebe szóló utalványt kapott ajándékba: alig várom, hogy elmenjünk (izé, majd a fogyókúra után). Rég voltunk moziban is. Mindjárt fel fogom hívni LB-t. Tök jó lenne idén végre elmenni Londonba. Nem is olyan rossz ez a Brüsszel- Párizs-Luxemburg háromszög, amelyről az elmúlt 15 évem szólt és amelybe jelenleg bele vagyunk ragadva. Ha nem is tartható ez az állapot hosszútávon, idénre még jó lesz, arról nem is beszélve, hogy az élet legalább nem egyhangú.
Aztán meg (de főleg:) közeledik az embriótranszfer...
:) a jó expat nem gyökértelen, hanem mindenhol otthon van! :)
VálaszTörléskülönben csodálkozom azokon, akik visszaadják a magyar állampolgárságukat, különösen, ha a kettős opció. Egy (miskolcról 25 évesen kitelepült) barátom nemrég adta vissza a magyart, mert csak német akar már lenni, és nem győzi hangoztatni eme tényt.. én furcsállom, és én nem tettem, és remélem nem is leszek soha rákényszerülve. De mindegy, ha ő így boldog..
Érdekes ezt olyanként olvasni, aki Budapesten él expatként (Kolozsvárról), és akinek nincsen gusztusa magyar állampolgársághoz folyamodni, és OV giccses és aljas nemzeti operettjéhez asszisztálni.
VálaszTörlésNade mi a hír az embriótranszferrel?
VálaszTörlésRéka, ez talán más eset, mert te most vennéd föl a magyart, és az nem ugyanaz, mint eldobni a már meglévőt. Két különböző helyzet, nem? Bár a mit-jelent-magyarnak-lenni kérdéskör tényleg ugyanúgy felvetődik mindkettőnkben. Nálam ez nem kötődik az aktuális politikához, sokkal inkább a nyelvhez, a történelemhez, a szokásokhoz és az irodalomhoz. De ha mindenki visszaadná a magyar útlevelét OV miatt, akkor kiürülne a fél ország, nem? Ennek pedig Viktor és szekértolói örülnének a legjobban, gondolom, szóval én maradok magyar, és jönnek majd jobb idők.. És azt hiszem, én, külföldön élve idealizálom is egy kicsit a magyarságomat (könnyebb is így pereskedni mondjuk, vagy kifizetni a 27%-os áfá-t, h az embernek van miből költenie), míg Te benne élsz a sűrűjében.
VálaszTörlésIsolde: ja, a LÉNYEG, ugye? :)) Hétfőn lesz a transzfer, tegnap voltam a dokinál.
Nem, nem is úgy értettem, hogy azonos eset lenne.
VálaszTörlés