Hétfő reggel elkezdtem hallgatni egy műsort a klimaxról, gondolván, hogy fel kellene talán készülnöm az előttem álló mizériára, ami minden barátnőm szerint leginkább egy földinduláshoz, más vélekedések szerint (de továbbra is a geográfiai vonalon mozogva) egy vízválasztóhoz hasonlít. A meghívott (szép hangú) nő felvázolta a jelenséget, adott egy kis társadalmi-nyelvi kitekintést (japánul nem létezik szó a klimaxra), majd ismertette a legfrissebb statisztikákat, kutatást és kezeléseket. Az interjúztató nő (maga is orvos) intelligensen kérdezgetett, szépen folyt a társalgás, noha kicsit unalmas volt. A 12. perc körül egyszer csak megkérdezte ettől a meghívott nőtől, hogy számára milyen volt a klimax, de, tette hozzá, a hallgatók kedvéért el kell mondanunk, hogy Ön transz nő.
Kedd reggel kinyitottam a az intranetet, ahol egy interjúra bukkantam az épp nyugdíjba vonuló igazgatónőnkel. Az újságíró áttekintette a nő karrierjének legfontosabb lépéseit, az országokat, ahol élt, a nyelveket, amelyeket beszél, majd rátért kihívásokra és az eredményekre, noha kicsit unalmasan. Aztán következett az obligát kérdés: mit fog csinálni, miután nyugdíjba megy és visszaköltözik a hazájába? A nő válasza az volt, hogy mostantól több időt szeretne majd tölteni a macskájával.
Szerda reggel azon gondolkodtam, vajon aznap mi lesz a soron következő meglepetés, amelyből megint kiderül, hogy teljesen a feje tetejére állt a világ?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése