Azért lehet valami abban, hogy a kisgyerekes évek nehezebbek. Mármint fizikailag, mert a problémák nálunk a gyerek növekedésével egyre csak fokozódnak. De tökre emlékszem, hogy pár éve mennyire vágytam arra, hogy elkapjak egy influenzát, mert úgy reméltem kipihenni magam: ágyban feküdni, napokig, addig és annyit aludni és olvasni, amíg csak tudok. Odáig nem mentem azért, hogy direkt megpróbáljak összeszedni valami betegséget, pl. minden évben beoltattam magam. De arra emlékszem, hogy más reményem nemigen lehetett arra, hogy jó lelkiismerettel napokig ne csináljak SEMMIT. És arra is emlékszem, hogy amikor először kaptam el a covidot, és akkor még volt karantén, mennyire jól éreztem magam lelkileg (eltekintve a torokfájástól meg ezektől).
Ma rájöttünk, hogy tudunk házi készítésű optikai csalódást okozni magunknak; sokáig egyértelműen a „B” sín tűnt hosszabbnak, de aztán annyit bámultuk meg mozgattuk őket, hogy már elmúlt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése