Vérnyomásról és lakásról – azaz a múló időről

Ott fejeztem be, hogy Z-t hazaküldték a kórházból egy orvosi vénnyel, ő pedig makacsul hajtogatta, hogy neki nem magas a vérnyomása, és csak akkor lesz magas a mérés eredménye, ha orvost és kórházat lát. Mindenki meglepetésére mégis kiváltotta a gyógyszert még Magyarországon, és el is kezdte szedni, de borzasztó letargiába süppedt. Ezt azzal tudom magyarázni, hogy a vérnyomásból hiúsági kérdést csinált; most, hogy már neki is gyógyszert kell szednie rá, fejben valószínűleg tíz évet öregedett. Már itt, Franciaországban elment a saját orvosához, aki megemelte az adagot, mert a vérnyomása még mindig magas volt. Erről később.

A lakásról nem is beszéltem neki, mert amikor éppen nem szótlanságba burkolózik, akkor viszont falkapja a vizet, és mindenen problémázik, de közben egyetlen épkézláb konstruktív javaslata sincs. Időközben arra is rájöttem, hogy ő egyszerűen már nem akar hosszútávú projektekben, holmi lakásegybenyitásban és -átalakításban gondolkodni. Most visszaüt a közöttünk lévő korkülönbség, ami a mindennapokban nem szokott gond lenni, de ilyen nagyszabású terveknél úgy látszik, igen (hogy a kulturális különbségről ne is beszéljünk: szerinte ugyanis Pest belvárosában sokkal jobb lakni, mint Budán).

A tulajjal sikerült megállapodnunk az árban. Mint két laikus, úgy intéztük ezt az egészet, netes kutakodások és baráti jótanácsok alapján. Csak remélni tudom, hogy nem túl drágán veszem meg... de hát amit megfizetek az az, hogy így két lakásunk lesz egymás mellett. Z-nek megmondtam, hogyan döntöttem, de még nem árultam el neki az árat. Tuti, hogy le tudta volna alkudni, csak egyáltalán nem volt olyan állapotban, hogy ezt megtegye (magyarnyelvtudás hiánya, ingerültség, teljes közöny stb.). Attól is féltem, hogy elbizonytalanít; olyan magabiztossággal tud megfellebbezhetetlen véleményeket kinyilvánítani! Szinte már irigylem érte. A héten pl. műtötték a mamámat, és Z. velem üzengetett, hogy szerinte mit mondjon a mamám a kezelőorvosának! Holott gondolom a mamám mindent elmondott, amit ő jónak gondolt, és ebbe nekem nincs beleszólásom, ugyanúgy, ahogy abba sem tudok beleszólni, hogy Z. miért nem veszi be a dupla adag vérnyomáscsökkentől (pedig felírta az orvos) és miért nem vezet vérnyomásnaplót (pedig a kórházban javasolták).

Egy barátnőm azt kérdezte, miért veszek éppen Magyarországon lakást, miért akarom Bonit mindenáron Magyarországhoz kötni. Nagyon meglepődtem, pedig tudom, hogy nincs mindenki tisztában a franciaországi ingatlanárakkal. Az volt a fura, hogy miért vonja le bárki is azt a következtetést, hogy én Bonit helyileg oda kötni akarom akárhová. Amilyen konok gyerek, valszeg úgyis már csak pár évem van rá, hogy befolyásoljam az ízlését és a tevékenységeit, nem álmodozom semmiféle röghöz kötésről.

Viszont ez a magyarországi két intenzív hét (uszoda, koncert, család, kutyázás, barkácsolás stb. stb.) megint bebizonyította azt, hogy amit én pluszban adni tudok a(z amúgy francia) gyerekemnek, az a magyar nyelv és a magyarországi élmények. Ilyen értelemben persze tényleg kötöm valahová: a gyökereihez.