Egy új ötlet

 

Egy forradalmian új tevékenységet fedeztem fel magamnak, a futva városnézést. Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Hétvégén nem voltam itthon, a zürichi barátnőmmel találkoztunk félúton, egy elzászi kisvárosban, amely vonattal mindkettőnknek kb. másfél óra. A covid óta nem találkoztunk, sőt, a barátnőm 2020. márciusa óta nem is volt külföldön! Beszélgetést, városnézést, vásárlást és éttermeket terveztünk be a másfél napunkba, és mivel tudtam, hogy K. szeret soprtolni, felvetettem, hogy esetleg futhatnánk együtt.

Nem nagyon szoktam másokkal futni amúgy, főleg nem városban, autók, emberek és piros lámpák között, de basszus, ez annyira, de annyira jól esett! Korán (és keveset) ebédeltünk, megvártuk, hogy elálljon az eső, majd a télikabátunkat rövid pólóra cseréltük, és körbefutottuk a belvárost egy óra alatt. Sokkal több mindent lát így az ember: olyan helyekre is elfutottunk, ahová épeszű turista nem merészkedik, viszont így annál érdekesebb volt. Tök jól kettévágta a napot; utána ki-ki lezuhanyozott, hajat mosott (sajnos csak akkor jöttem rá, hogy nem vittem fésűt...), majd este felvettük a beszélgetés fonalát ott, ahol délután abbahagytuk.

Másnap reggel lelkiismeretfurdalás nélkül ettük magunkat degeszre az elképesztően dús reggeliválasztékból – kb. másfél órán keresztül reggeliztünk, igaz rengeteg megbeszélnivalónk is maradt még.

Ok, nem ideális szmogban futni, embereket és kutyákat kerülgetni, átkelőhelyeken várakozni, de mégis úgy gondolom, hogy nem ez az utolsó, hogy a városnézést és a sportot összekötöm. Nem is kellett sok mindent cipelnem: eleve a futócipőmbe mentem, így csak a pólót, nadrágot és a sportmelltartót raktam be pluszban. Praktikus!

(Mindt kiderült, a barátnőmék rendszeresen így utaztak, mielőtt gyerekeik lettek volna.)