– Mit modott a tanítónő, miért nem játszhatsz többet a Gabriellel? – kérdezem Bonit egy régi iskolai kofliktusról.
– Már nem emlékszem. – válaszolja kelletlenül – De nem volt igaz! – teszi hozzá gyorsan.
***
Hazajöttem a fodrásztól, jó rövid hajjal (ki tudja, mikor lehet menni legközelebb). Boni tudtomra adja, hogy megváltoztam: Nahát, én most egy másik mamát látok!
***
Várom, hogy kegyeskedjen kijönni reggelizni, de ő csak ennyit közöl, udvariasan óbégatva a szobájából: Mama, még húzom egy kicsit az időt, aztán megyek, jó?
***
– Aludtál? - ébreszt fel érdeklődve.
– Igen... – válaszolom
– És mit álmodtál?
– Semmit!
– Akkor az olyan, mintha nem is léteznél! – kommentálja a jelenséget a kis filozófus.
***
– Jaj!!– kiáltok fel, miután jó alaposan megszorította a kezemet.
– Fájt? – tudakozódik előzékenyen.
– Naná!! – mondom kissé felháborodva.
– A Charlotte-nak is fájt! – regisztrálja egy szakértő alaposságával.
***
– Bonikám, milyen tészta legyen? Spagetti? – teszem fel (talán túl) gyakran a kérdést.
– Nem, inkább fütyülős! (penne)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése