Bűvészmutatvány

Ismeritek?

Három vándor betér egy vendégfogadóba és kivesz egy szobát 30 krajcárért. Már mennek föl a lépcsőn, amikor a fogadósnak eszébe jut, hogy az a szoba bizony csak 25 krajcárba kerül. Utánuk küldi hát az inasát a különbözettel. Az inas a lépcsőn fölfelé úgy gondolkodik, hogy mivel 5 krajcárt úgysem tud a három vándor igazságosan elosztani, önkényesen a zsebébe tesz az összegből 2 krajcárt. Majd felér a szobába, és odaadja a három vándornak a fennmaradó 3 krajcárt. Így egy-egy vándor valójában csak 9 krajcárt fizetett a szobáért, mivel 10-1=9. Akkor 3x9 = 27, plusz az inas által elcsórt 2 krajcár = 29, de hol van a harmincadik?

Ennek a látszólag egyszerű feladványnak az idegörjítő, de legalábbis zavarbaejtő jellege a Möbius-szalagéhoz hasonlít – nekem, nehézkes agyú laikusnak mindenképp. A megoldás még idegesítőbb: azt szokták mondani ugyanis, hogy a kérdésfelvetés rossz. Mert hiába kellene krajcárra pontosan, kristálytiszta logikával kimatekozni a végeredményt, ebből az irányból soha nem fog menni. Viszont ha azt nézzük, hogy mennyit fizettek a vándorok (3x9= 27), és abból kivonjuk az ellopott 2 krajcárt, akkor megvan a 25 krajcár, a szoba valódi ára! Azaz, ha nézőpontot váltunk, kijön a matek. Egyik irányból zsákutca, másik irányból parádés bizonyítás. Így kicsúszunk a megérthetőség köréből, amúgy pedig mutatós megoldás produkálható.

A perspektíva, amely ebből a feladványból nyílik, tágas és ijesztő: mi van, ha ennek a mintának az alapján a nem klappoló, hibás, nonszensz gondolatmenetek – egy másik dimenzióban – helytállóak? (örök élet! feltámadás! időutazás! gondolatolvasás! végtelen világegyetem!) Mint amikor mondjuk egy másik számrendszerben számolunk. Csak azt tudnám, hogy hová tűnt az az egy krajcár....