Tekintélyre hivatkozás

Néha az az érzésem, hogy nem vagyok teljesen koplett, amiért ország-világ elé tárom nevelésbeli tapasztalataimat, gondolataimat vagy problémáimat, szabad folyást engedve így a kritikának, beszólogatásnak, tanácsadásba bújtatott célozgatásoknak, minősítgetésnek. Tudjuk pedig, hogy a gyerekneveléshez mindenki ért, sőt, mindenki jobban ért. Hát kell nekem az, hogy egyetlen bejegyzésből bárki is ismerni vélje a családomat, a gyerekemet, sőt: kéretlen tanácsokkal, véleménnyel lásson el?

 Úgy látszik, igen.

A tegnapi poszt kapcsán viszont bemutatom azt az érvelési hibát, amiről már úgyis akartam írni. Nem szeretnék senkit sem megsérteni, de hát tálcán kaptam hozzá a jó példákat, kár lenne kihagyni! (Amúgy a saját férjem is állandóan elköveti őket.)  Ez a hiba a tekitélyre hivatkozás, azaz amikor az érvelő fél szaktekintély véleményével próbálja meg alátámasztani mondanivalóját. Be kell látni ugyanis, hogy még egy szakember is tévedhet, sőt, nagyon gyakran különböző szakembereknek ugyanarról a témáról eltérő véleményük van (lásd pl. homeopátia, influenzaoltás). 

A tekintélyre hivatkozás talaja, főleg gyereknevelés terén, nagyon ingoványos. Én hiszek abban (már többször írtam), hogy ez nem egzakt tudomány, és hogy ami beválik valakinél, az nem feltétlenül fog működni másnál. Nem szoktam neveléssel kapcsolatos könyveket vagy cikkeket olvasni, általában idegesít az egész és felesleges időpocsékolásnak tartom (olyan rövid időm van annyira sok regény elolvasásához), és hiszem, hogy a gyereknevelést józan ésszel, szeretettel és egypár jó példával meg lehet oldani, főleg egy teljesen átlagos, problémamentes gyerekkel. 

Ennek az érvelési hibának egy vicces alfaja: amikor az érvelő azzal példálózik, hogy szerinte X és Y nem jó, viszont Z és V igen, mert ő így csinálja. Magyarán, saját magát nevezi ki szaktekintéllyé, követendő példává. Én elhiszem, hogy az ember a saját értékrendjét tökéletesnek gondolja (még jó!), de azt valaki másra rátukmálni nem lehet. Én a saját anyám értékrendjét sem követem mindenben, hogyan várná el egy névtelen kommentelő, hogy csak azért fogadjam el az igazát, mert ő is így csinálta? Én nem tudom, ki ő, mit olvas, hogyan él, milyen nézetei vannak, én nem tudom az ő gyereknevelési elveit validálni.  Ha Szent Vekerdy mondaná is, hogy mindent rosszul csinálunk és totálisan el fogjuk rontani ezt a gyereket, nos, én akkor sem hinném el. Nem biztos, hogy akarok kis vekerdyt nevelni a fiamból. Azt viszont tudom, hogy Petra barátnőm véleménye fontos, hogy Z. húgának meglátásai érdekesek, és érdemes őket megfogadni.

Hab a tortán, hogy azt írta a névtelenül kommentelő (zanzásítva):  én csináltam jól, mert ma a gyerekeim egyetelmre járnak. Persze ez is érthető, az egyetem valamennyire fokmérője a sikernek, legalábbis bizonyos helyeken. Bizonyos körökben. Bizonyos fejekben.