Mi lett volna ha...

Ez a bejegyzés simán az előző folytatása lehetne. Vasárnap este Z. még el akart rohanni szavazni (ó, ez a francia elnökválasztás! Erről is lenne mit írni...) és a nagy sietségben elcsúszott a lépcsőházban, leesett vagy 10 lépcsőn. Úgy botorkált vissza, hogy alig kapott levegőt. Ma kiderült, hogy eltörött az egyik bordája, nem emelhet, nem cipelhet stb. Jól megijedtünk tegnap, pedig tulajdonképpen irtó szerencséje volt: ki is törhette volna a nyakát, bele is halhatott volna!

Miután ezt jó alaposan megbeszéltük, kielemeztük az esést, megvizsgáltuk a cipő talpát, felevenítettünk régebbi eséseket, megkönnyebbülve vissza-visszatértünk erre, és én folyamatosan sopánkodtam, hogy te jó ég, te jó ég, meg is halhattál volna, Z. – mint aki már nem tudja magában tartani – rejtélyesen kibökte:

– Nekem pár éve már úgyis meg kellett volna halnom!

Erre elhallgatott. Majd nevetgélt egy sort, már amennyire a törött bordája engedte. Nagy nehezen kihúztam belőle a következőt: még a régi házunkban laktunk, amikor nem jó helyen állt meg egy STOP táblánál, mert el volt kopva a felfestett fehér vonal. Mint kiderült, az út közepén állt meg (hiszen a táblát azért észrevette) balról pedig 90 km/órával érkezett egy kamion. Azt mondta, a teljes sebességgel érkező kamion látványáról egy dolog jutott eszébe, mégpedig: na MOST végem van. A kamionos elrántotta a kormány, átlendült az út másik oldalára – ahol valami isteni csoda folytán pont nem jött senki, különben az kapta volna telibe a kamiont. A sofőr visszarántotta a kamiont, Z. ekkor azt hitte, el fog dőlni a rakománnyal együtt, de nem. Kicsit távolabb megállt a pasi, Z. is kiszállt az autóból és odament hozzá. A pasi első szava hozzá az volt: azt hittem, hogy maga meg fog halni.

Őrület, hogy min múlnak életek, sorsok. Z. elmesélte azt is, hogy később visszament a helyszínre, lefotózta a STOP táblát, beszélgetett ott emberekkel is, majd elment a település önkormányzatához és szólt, hogy az a kereszteződés nagyon veszélyes. Később elköltöztünk, nem tudja, hogy ma mi van ott, felfestették-e normálisan a fehér vonalat.

Én persze csak hebegtem, egy napra két lehetséges haláleset kicsit sok volt.

– És miért nem mesélted el ezt akkor? – kérdeztem
– Nem akartalak megijeszteni. 
– És, és... de pontosan mikor történt ez? Mennyi idős volt Boni?
– Hát... pár hetes.