Rövid bejegyzés a banális mondatokról

amelyben azért megtudható, hogy miképpen világosodtam meg több éves lelki vakság után. Feltűnik egy gitártanár is.

Egy ember vélenényének vagy hozzáállásának megváltozása általában hosszú idő alatt megy végbe, de mindenképpen egy folyamat, kezdettel, véggel, apránkánti változásokkal, az ellentétek létrájának fokonkénti megmászásával. Velem nagy ritkán azonban az is előfordul, hogy egy jókor elhangzott mondat villámcsapásként változtatja meg az életemet. Felnyitja a szemem. Rávilágít olyan valamire, ami onnantól fogva evidens, sőt, addig is az volt, de hát hogyhogy nem láttam? Érthetetlen.

Kétszer vagy háromszor történt ez meg eddig. Pszichoterápiára is azért jártam, hogy hátha megvilágosodom (nem történt meg). Most januárban viszont kimondódott megint egy ilyen mondat: egy pár napot itt töltő barátnőm szájából hangzott el, és tényleg nem kell semmilyen nagyszabású filozófiai elmélkedésre gondolni, mert a következőről van szó:

Z. már régóta próbál rábeszélni, hogy tanuljak gitározni. Ő rendszeresen gyakorol, tök ügyes, van három gitár a házban, kották hevernek szanaszét. Én viszont a Kodály-módszer csődjeként soha nem tanultam zenét, úgyhogy ebben a korban már minek tanuljak bármit is? Úgy soha nem fogok játszani, hogy koncertet adjak, de még úgy sem, ahogy Z. játszik. Szóval erről beszélgettünk hárman, amikor Petra barátnőm megjegyezte: - De, tanulj meg gitározni, mert hangszeren játszani jó!

Ugye, milyen semmiség? Pedig én addig SOHA nem gondoltam arra, hogy azért tanuljak valamit, mert maga a tanulás élvezet, még ha foganatja nem is nagyon lesz (azért ez az oktatásról is elmond valamit, nem csak rólam, ugye?). Még a következő héten felvettem a kapcsolatot az itteni zeneiskola gitártanárjával, akivel kicsit bonyolult és hosszú egyeztetések után megállapodtunk egy időpontban, és azóta lelkesen járok, sőt, imádok itthon gyakorolni, Tényleg úgy történt, ahogy Petra megmondta: szinte nem is tudom abbahagyni a gyakorlást. Napi 10 percet tűztem ki célként, de fél óránál is többet szoktam pengetni. Azt is hozzá kell tennem, hogy a kisgyerekezés különösen kedvez a zenetanulásnak, egyrészt mert Bonhomme élvezi, másrészt pedig mert gyakran van az embernek egy-egy szabad 5 perce a nap során, amit így hasznosan és élvezetesen lehet eltölteni.

Most látom, hogy nem is lett olyan rövid a bejegyzés... pedig csak egy mondatról volt szó!