Régen olvastam ennyire magával ragadó könyvet, mint a Vadhattyúk.
Faltam. Szoptatás alatt, után, hajnalban stb., egyszerűen nem lehetett letenni.
A könyv egy család életén keresztül mutatja be a XX. század Kínáját, azaz elnyomások,
(polgár) háborúk, diktatúra, éhínség stb. sorozatát. Külön érdekesség, hogy noha
egy kínai (nő) írta, kifejezetten a nyugatiaknak szól, az eredeti nyelve angol.
Ezért sok helyen megmagyarázza a kínaiak számára egyértelmű, de a nyugatiak
számára nem ismert jelenségeket. Pl. most jöttem rá, hogy Észak- és Dél-Kína között
akkora a kulturális, mentalitásbeli, gasztronómiai stb. különbség mint mondjuk
Svédország és Portugália között.
Ha kínaiakra mint a gagyi cuccokat előállító, a
szegényeket kizsákmányoló, olcsó kifőzdéket üzemeltető, Európát elárasztó
népsége gondolunk (én így szoktam gondolni, bevallom), akkor erről a kommunizmus tehet, amely szisztematikusan elpusztította
Kína hatalmas kulturális örökségét. A legelképesztőbb rész a könyvben a kulturális
forradalomnak nevezett embertelen tisztogatás volt, amelyben semmi kulturális nem volt, viszont évekre működésképtelenné, kegyetlenkedések és erőszak színterévé változtatta Kínát. Egy ponton
már meg is kérdőjeleztem a történet hihetőségét. De ha csak a fele igaz, az a
korszak már akkor is maga volt az iszony. Ha az 50’-es évek Magyarországán a
helyzet tized annyira volt súlyos, akkor már megértem Szabó Magdát, hogy miért
nem akart soha gyereket (amely opció mindig is elképesztett).
Nem is a kínzások és az
öldöklések voltak hihetetlenek, hanem az az hatalmas agymosás, amelynek révén
az írónő pl. 24 éves volt, amikor egyáltalán elkezdett kételkedni Mao Ce-tungban
– miután gyerekkorában végignézte, hogyan hurcolják meg a szüleit. Mao nyilván hisztérikus
őrült volt, hiszen egyetlen normális ember sem szeretné gondolom, hogy
szobrokat emeljenek neki, idézeteket skandáljanak tőle stb. stb. És egyetlen gonosz elmebeteg őrjöngése egy egész
országot térdre kényszerített. Különféle manipulációval, propagandával és
megfélemlítéssel elérte, hogy az emberek sematikusan gondolkozzanak és meg se
próbálkozzanak az ellenállással.
Kínában a könyvet a mai napig
tilos kiadni. Nem tudom megállni, hogy ide ne másoljak néhány sort belőle:
„Csak azzal
törődtem, hogy valahogy megpillanthassam Mao elnököt. [...] Láttam Mao egyenes
hátát és széles mozdulatokkal integető jobb karját. De egy pillanat múlva már
el is tűnt. Elkapott a kétségbeesés. Ez minden, amit Mao elnökből láthattam? [...]
A mellettem lévő lány megszúrta jobb kezének mutatóujját, és vért sajtolt ki,
hogy írhasson valamit egy szépen összehajtogatott zsebkendőre. Szóról szóra
tudtam, hogy mit fog írni. Bevált vörösgárdista-gyakorlat volt, és a kendőt
aztán közszemlére tették ad nauseam: ’Én
vagyok a világ legboldogabb embere! Láttam Nagy Vezérünket, Mao elnököt!’ Ahogy
néztem a lányt, egyre nőtt bennem az elkeseredés. Úgy éreztem, nincs értelme az
életemnek. Egy gondolat villant át az agyamon: lehet, hogy öngyilkosságot
kellene elkövetnem?”
Nektek mi volt az a könyv, amit legutoljára úgy olvastatok, hogy nem tudtátok letenni?
Lisa See: hövirág és a titkos legyező
VálaszTörlésLetehetetlen!!!
Hövirág=hóvirág :-)
VálaszTörléshttp://panaszkodjunk.blog.hu/2013/12/17/emile_zola_a_fold
VálaszTörlésSzabó Magda: Az ajtó
VálaszTörlésLovely, a Hóvirág és titkos legyező nekem is tetszett:)
Én már többször is olvastam a Vadhattyúkat :-):-):-) Másodjára és harmadjára is ugyanolyan hatást ér el.
VálaszTörlésNekem a legutóbbi ilyen könyvélményem nem olyan régen volt, teljesen más témájú : Justin Cronin : A szabadulás. Eszméletlen, letehetetlen és borzasztóan elgondolkodtató. Kicsit sötét a témája és bevallom néha szorongtam is az olvasása közben, de olyan szinten beszippantott, hogy a végét egy vasárnapon reggeltől - estig olvastam.
Ez egy trilógia első része, alig vártam, hogy megjelenjen a következő rész, ami nem is olyan régen megtörtént, nemsokára nekikezdek.
Hű, nagyon érdekes könyv lehet!
VálaszTörlésNekem, ami olyan letehetetlen kategória:
Martha Tailor: Zöld halál (krimi-orvososdi)
Diderot: Az apáca
utóbbit vagy 4x olvastam már el, régi nyelvezet, de egyszerűen imádom!
Az utolsó nagy beborulás (addig nem kelek fel, nem eszem, nem alszom és különösen, senki ne szóljon hozzám) Jonathan Franzentől volt A nagy rengés, de hasonló élmény volt régebben Mulischtól A mennyi felfedezése, Anna Gavaldától a Vigaszág, Sebastian Barrytől a Messze, messze (és tőlük aztán be is szereztem minden beszerezhetőt) - és még sokan mások... de a blogban többnyire megírom, ha keverve is más dolgokkal.
VálaszTörlésKoszonom!! A fent felsoroltak kozul egyedul az Ajtot olvastam, es az nekem is nagyon tetszett. A Diderot-tol nem ismerem az Apacat, de meg fogom venni.
VálaszTörlésMartine, képzeld, az Orvos az oserdoben asszem nincs leforditva fr-ra!
Kedvet kaptam!
VálaszTörlésÉn Niccoló Ammaniti könyvekkel jártam így, hogy nem tudtam letenni egyiket sem. Sajnos nálam a legutóbb elég régen volt, mostanában belekapok könyvekbe és nem tudom befejezni.
Nekem konkretan eletem eddigi legnagyobb konyvelmenye volt az a konyv, amit a blogban is emlitettem: Margaret Mazzantini: Ujjaszuletes.
VálaszTörlésVan egy konyv az eszak-koreai borzalmakrol. Elmenekult emberekkel keszult interjuk, de en meg nem gyujtottem erot hozza...
Barbara Demick: Nothing to Envy
Blaine Harden: Escape from Camp 14
Teljesseggel felfoghatatlan dolgok...
De klassz, hogy írtál róla, megpróbálom megszerezni, nagyon kíváncsivá tettél!
VálaszTörlésNekem mostanában az egyik legérdekesebb Murakami Haruki 1Q84 c. könyve volt, Neil Gaimantől az Amerikai istenek pedig a másik.
Nahát, ezeket az írókat egyáltalán nem ismerem (kivéve Murakamit)!
VálaszTörlésSensitive, Franciakulcs, olvassátok el, nem fogjátok megbánni! Én egy ideig ezt a könyvet fogom ajándékozni mindenkinek, én is úgy kaptam.