Hisztipók

Te jó ég, lehet, hogy a terhesség elviselhetetlen nőszeméllyé változtatott, olyanná, aki ahelyett, hogy higgadtan megoldaná a problémáit, inkább hisztizik egy sort! 

Hétvégén még sírtam is tehetetlenségemben, és Z-re öntöttem ki dühömet, mert úgy tűnik, nem lesz kész a konyha időben, de még azt is elképzeltem rémálmaimban, hogy a születés utánra sem lesz meg (ami persze valószínűleg nem igaz, de valahogy elborult az agyam). Mindenesetre 7 (hét) fárasztó órát töltöttünk az IKEA-ban, és egész hétvégén csak annyit tudtunk intézni házügyben, hogy megvan a konyha terve. (Más ügyben sikeresebbek voltunk, erről majd írok). Ezután hazamentünk a házba, ahol hideg volt, mert szellőztetni kell, plusz nincs konyha ugye, ezért három napig konzerveken meg kínain éltünk, ráadásul a szoba, ahol alszunk, tele van már az én bedobozolt cuccaimmal (de nem tudom, mit sajnáltattam magam, Z. egy hónapja él ilyen körülmények között). A hisztim fő kiváltó oka igazából konkrétan az volt, hogy nem tudom, miféle eszmekapcsolás révén hirtelen rájöttem: ezen a hétvégén sem tudtunk semmit sem vásárolni a gyereknek, akinek 3 body-n és 3 pizsamán kívül nincs semmije.

Aztán ma meg a munkahelyemen idegesítettek fel, pedig eddig csak legyinteni szoktam az ott folyó bolhacirkuszra. Az történt, hogy G. kolléganőm megkérdezte, le tudok-e még fordítani pluszban 2 nyamvadt oldalt (igen, mindössze ennyi volt a tárgya a mai idegbajomnak, máskor nem szoktam szúnyogból elefántot csinálni), én pedig kiszámoltam, hogy nem. Azután meg az (elvileg tök jó fej) főnököm hívott fel Luxemburgból, próbálván rám tukmálni ugyanezt a két szerencsétlen oldalt. Ekkor eldurrant az agyam, mert úgy éreztem (kicsit jogosan is), hogy itt nem veszi senki figyelembe az én orvosi félmunkaidőmet, és mások szervezési hibáiból akarnak engem túlóráztatni. Úgyhogy határozottan, de remegő hangon, és indokokat fel nem sorolva, mintegy makacsul nemet mondtam neki is, de ez mégsem kellemes érzés, hiába volt rá alapos medikális és filozófiai okom. Amúgy pedig nem is mesélem jól a történetet, mert az egész úgy kezdődött, hogy reggel be sem akartam menni dolgozni, mert 5-től fél 7-ig tök kemény volt a hasam (aztán elmúlt), ilyenkor a hátfájástól aludni sem tudok, plusz a torkom is fájt a három napig nyitott ablaknál alvástól.

De azt hiszem, így estére ez a nagy lendülettel érkezett agybajom elmúlt. Azt is remélem, hogy egyszer és mindenkorra - a terhesség idejére legalábbis - fenékig ürítettem az idegbaj poharát. Z-vel megegyeztünk, hogy megveszem itt Brüsszelben mindazt, amire a kórházban szükségünk lesz nekem és a babának (ruhák, szoptatós melltartó, pelenka), és ha előbb szülnék, ő majd az első három nap alatt beszerzi gyorsan a többit (a legszükégesebbek: babakocsi, kiságy, pelenkázó, kád, cumisüveg?, cumisüveg-sterilizáló?).

A főnököm pedig visszahívott (igaz, hogy más doksi ügyében), és akkor már higgadtan fel tudtam sorolni az érveimet. Nem tudom, hogy megértett-e vagy csak leesett neki, hogy egy terhes nővel nem érdemes vitatkozni, azt meg egyáltalán nem tudom, hogy elhitte-e a reggeli keményhas-történetet (elvileg tudja, hogy nem szoktam hazudni, de akkor is micsoda egybeesés, nem?). Mindenesetre megértő és szimpi volt, nem is nyaggatott többet ezzel a másik doksival, és időben haza is tudtam menni. 

Most pedig babaruhákat fogok rendelni internetről.

(32+1)