A csodák létezésének tudományos bizonyítéka

Hiába soroltam föl nagy okosan a múltkor az Expatok Sikeres Hazalátogatásának Legfontosabb Aranyszabályait, eddig még semmi sem történt úgy, ahogy elterveztük. Az összes számításomat keresztülhúzta ez a reuma, ami még mindig kínoz. Nem úgy, hogy ne tudtunk volna elindulni, vagy hogy ne tudnék megmozdulni, de de eléggé ahhoz, hogy amikor épp nem családlátogatunk, sok időt töltsek a könyvem fölött, mert máshoz az evésen kívül nincs nagy kedvem. Így megoldódott az a dilemma, hogy olvassak-e vagy sem. Mert miután leírtam a múlt héten azt a kívánságomat, hogy sokat kellene olvasnom, rögtön utána arra gondoltam, hogy tiszta hülyeség 1500 km-t utazni és egy könyv társaságában tölteni ezt a kis időt, ami itthonra és a családra jut. (Viszont mikor olvasson az ember, ha nem szabi alatt?)

Ilyen ütemben nemsokára befejezem az Állat az emberben-t. Ebben az 1890-ben írt regényben (túl) sok szó esik vonatokról: a történet a Párizs-Le Havre vasútvonalon, illetve a két pályaudvaron játszódik. Döbbenetes, hogy ebben az időben még sokan gyertyával világítottak a lakásokban és szénnel fűtött gőzmozdonyok szelték át Normandiát. A vonatok 80 km/órával repítették az utasokat, miközben a mozdonyvezető a feje búbjáig szenes lett és csípte a szemét a hideg. Egyszer elakadtak a nagy hóban, az utasok egy napig vesztegeltek valami Isten háta mögötti helyen, míg ki tudták szabadítani a vonatot. Az elakadásról két óra eltéréssel értesültek Párizsban, ennyi idő kellett ugyanis a pályaőrnek ahhoz, hogy eljusson a fővárosba gyalog.

Vajon mit szóltak volna ezek az emberek, ha valaki megsúgta volna nekik, hogy 120 év múlva ugyanezen az útvonalon négyszer olyan gyorsan lehet majd közlekedni? Miközben a mozdonyvezető biztonságban és kényelmesen csücsül a fülkéjében és ha elakadásra kerülne a sor, arról a világ bármely pontján bárki azonnal értesülhet? És hogy a Párizs-Le Havre útvonalon történő gyilkosság elkövetője egy perc alatt biztosan beazonosítható lehet?

Biztosan azt mondták volna, hogy mindez csoda lenne. Például ki hitte volna el akkor, hogy Európából egyszer majd hat óra alatt New Yorkba lehet jutni, és hogy biztosan megállapítható lesz a születendő gyerekek neme (hogy a mesterséges megtermékenyítésről ne is beszéljünk, ugye)? És vajon mi az, ami ma csodának tűnhet, és 2132-ben az élet része lesz? Lehet, hogy soha nem fogunk fázni. Vagy elég lesz 2 óra alvás naponta. Vagy egyszerre két helyen tudunk lenni. És lesz idő, hogy az orvosok megnyugtatóan közlik majd a betegekkel: - Asszonyom/Uram, semmiség, Önnek egy kis rákja van, meggyógyítjuk.