Az abszolút és a relatív értékről

Mi járhatott annak az apukának a fejében, akivel a múltkor beszélgettem a játszótéren?

Zárójelben: nagyon fura élethelyzetben vagyunk, sok más szülővel együtt. A gyerekek már elég nagyok ahhoz, hogy jól eljátszanak együtt (akár órákig!) a botanikus kertben, de még túl kicsik ahhoz, hogy egyedül elengedjük őket. Ebből kifolyólag hiába van otthon rengeteg tenni-, intézni- és dolgoznivaló, a hétből több délutánt is mindenféle játszótéri padokon töltünk félidegenekkel cseverészgetve (akár órákig!), mintha a világ összes ideje a rendelkezésünkre állna. Néha frusztráló a tudat, hogy így elfecsérelem a drága időmet, de mégiscsak érdekes egy kicsit így kiszakadni a mindennapokból, és többet beszélgetni X. és Y. anyukájával, mint a sajátommal.

Most visszakanyarodok a sztorira. Legutóbb már csak Boni és egy kislány maradt a játszón, 19 óra volt, gyönyörű napsütés és finom meleg. A gyerekek teljesen magukba feledkezve vizipisztolyozták egymást, nagy röhögések és sikoltozások kíséretében. Milyen jól szórakozik Boni és Albane! – fordultam oda a kislány apukájához – Boni soha nem szokott lányokkal játszani.

Nem viccelek, erre az apuka ezt felelte, szinte kioktató hangon: – Hát de Albane nem akárki!

– Ah! – akadt el a szavam. Arra gondoltam, hogy ez a pasi tiszta hülye, de miért köti ezt így mások orrára? Ja persze, azért, mert tiszta hülye... A kislány egyébként tényleg kedves, okos és szép, na de azért ezzel messze nincs egyedül a játszótéri ökoszisztémánkban. Egy olyan fajta univerzális hierarchiát éreztem ki a pasi hangjából, amely szerint lennének az együttjátszásra érdemes és méltó gyerekek, meg a többiek. Ha így vesszük, akkor nekem sem ezzel a pasival kellett volna beszélgettem a padnál egy órán keresztül, hanem a könyvemet kellett volna olvasnom, mert műveltségben, intelligenciában vagy témaválsztásban nem szállhat versenybe Nádasdyval – és mégis félretettem a könyvemet.

De lehet, hogy viccelt, gondoltam megkönnyebbülve, de mire végére értem a gondolatomnak, már folytatta is:

– Albane nagyon népszerű. Reggelente egy egész kis fogadóbizottság várja az iskolában!

Szóval nem viccelt. Láthatóan el van ájulva a lányától (ami teljesen normális) és azt hiszi, hogy mások is el vannak tőle ájulva (ami nagy hülyeség).