Kérdeztem az egyik barátnőmet, akinek a lánya egy időben pszichológushoz járt, hogy a nő mond-e értelmes dolgokat, vagy csak a szokásos fonnyadt közhelyeket mantrázza, ahogy Boni pszichológusa teszi. Igen, mondta a barátnőm. Amikor a kislánya (Boninál egy évvel idősebb) a szülők ellen lázadt, azaz mindenre nemet mondott, provokálta őket, kezelhetetlen volt, akkor a pszichológus azt mondta, hogy ezt valójában pont azért teszi a kislány, mert fél elszakadni a szülőktől.
Most nem arról akarok írni, hogy pont az ilyen klisészerű belemagyarázásokat utálom, hanem arról, hogy miképpen bizonyította be a pszichológus a barátnőmnek (aki irodalomtanár), hogy igaza van: azt mondta, figyelje csak meg a contre francia prepozíció működését. Ez a szó jelenti azt, igével társítva, hogy valaki ellen vagyok, valakivel szemben állok, mint ahogy a kislány pozicionálta magát a családban. Igen ám, folytatta pszichológus, de ezt a szót lehet pont ellenkezőleg arra is használni, hogy kifejezzük pl. ha valaki fizikaiag az ember mellé áll (je mets mon visage contre le tien, azaz az arcomat az arcodhoz teszem). Tehát a szó lehet úgy mellette, mint ellene is.
A (francia) barátnőmet ezzel megvette kilóra. Én magyarként viszont hiába keresgélek ilyen nyelvi összefüggéseket – akkor most igaza van-e a francia pszichológusnak? Hirdetheti-e univerzális jelenségnek a saját magyarázatát, ha az csak francia nyelvterületen működik?
Szerintem nem, de mindegy, nem is ez a kérdés. Hanem inkább csak elgondolkodtam, hogy van-e egyáltalán értelme szavakon lovagolni olyan esetekben, amikor ugyanez a lovagolás más nyelvekben nem működne. Vagy legalábbis nagyon óvatosan kellene egyetemes következtetéseket levonni az ilyen gyakorlatokból. Beugrott például egy tipikus eset, amikor szerintem teljesen felesleges volt a különbségtétel (magyarul) olyan esetben, ahol a francia nem tesz különbséget. Magyarországon a főiskolán anno hétfejű sárkányok vigyáztak a készség és a képesség megfelelő megkülönböztetésére. Készség volt mondjuk a szövegértés, képesség meg az összeolvasás, Vagy fordítva, már elfelejtettem. Lényeg az, hogy bonyolult definíciók alapján kellett mesterséges különbségeket tenniük hasonlónak tűnő dolgok között. Vizsgára sem bonyátották az embert, ha az ember nem tudta csoportosítani kellőképpen a két kategóriába tartozó dolgokat. Franciaországba érve aztán, az egyetemen meglepetten vettem tudomásul, hogy a franciák tanárszakon lazán szinonimaként használják a két szót és leszarják, hogy esetleg hajszálfinom árnyalatnyi különbségek létezhetnek köztük, és francia tanárképzés működik enélkül a kardinális magyarországi megkülönböztetés nélkül is.