Általános iskola

Boni most negyedikes; még egy teljes éve van hátra az általános iskolából, utána új, négyéves ciklus kezdődik, másik helyszínen, más gyerekekkel és más tanárokkal. Elmesélem, hogy milyen tapasztalatom van eddig az általános iskolával, mert nem hiszem, hogy ez már az utolsó évben változni fog. Figyelem, szubjektív beszámoló következik!

A legnagyobb meglepetés számomra talán az volt, hogy az általános iskola célja nem igazán a tudás átadása. Ez lehet, hogy globális jelenség, és ma már mindenhol nagyobb hangsúly helyeződik a gyerekek jólétére, szociális fejlődésére, felzárkóztatására, készségeinek fejlesztésére, látókörének szélesítésére. Ebben az iskolában legalábbis az intellektuális ismeretek eléggé háttérbe szorulnak. Szerintem keveset számolnak, keveset írnak, kevés verset tanulnak meg kívülről, és a megtanult tananyagot pedig nem kérik rendesen számon. Amikor ilyeneket írok (és gondolok), hogy keveset, meg nem eleget, meg nem eléggé alaposan tanulnak, akkor az a mércém, amit szerintem Boni könnyedén meg tudna tanulni.

Egyébként a francia általános iskolások jellemzően rosszul szerepelnek matekból a PISA-teszteken, és egy nemrégiben készített összehasonlító felmérés szerint (nem olvastam, csak azt szajkózom, amit hallottam) a mai gyerekek pontosan dupla annyi helyesírási hibát vétenek ugyanabban a szövegben, amit harminc éve az akkori gyerekekkel megírattak. De hát mikor legyen idejük a tanórán arra (heti 24 óra amúgy), hogy megértsék és jól begyakorolják a szorzást-osztást és az igeragozást, amikor múzeumokba, színházba járnak, kiselőadásokon dolgoznak, naponta félórát sportolnak, közös házirendet szavaznak meg, és pl. három héten keresztül minden „tudomány” órán az ételpiramist vették, magyarán azt tanulták, hogy csipsz és keksz helyett egészségesebb almát és répát enni.

Fura az is, hogy nincs tankönyvük, ehelyett a tanár által fénymásolt, gyakran sajnos rosszul olvasható (sajt)papírokat ragasztják be a füzeteikbe, ebből tanulnak. Nekem, aki a gimnázium tankönyveim egy részét Fro-ba is magammal hoztam, ez nagyon fura, de gondolom, ez a jövő. Hallottam, hogy bizonyos iskolákban már beragasztott sajtpapírok sincsenek, minden anyagot a táblagépen talál meg a gyerek.

Amin szintén meglepődtem az az, hogy ebben a vizsgaközpontú országban mennyire hiányzik a versengés az általános iskolából. Egyáltalán nincsenek osztályzatok, a felmérőket sem a „jegyekért” írják, sőt, a dolgozatokat gyakran a gyerekek saját maguk javítják ki, és sem az általános iskola alatt, sem közvetlenül az elvégzése után nincs szelekció. Nekem ez baromira tetszik. Soha nem hallottam senkit a környezetünkben úgy beszélni egy gyerekről, hogy ő a „legjobb tanuló” vagy „mindenből kitűnő” stb. Ilyet kizárólag magyar és svájci barátnőimtől hallok, és mindig felkapom a fejemet, sőt, kicsit el is szégyenlem magamat helyettük. Nem tetszik ez a felsőbbrendű kategorizálása az ilyen kicsi gyerekeknek.

Az oktatásügyi miniszter szerint az oktatás elsődleges feladata a társadalmi egyenlőtlenség elleni küzdelem. Az én meglátásom szerint pont erről van szó: megpróbálnak felhozni mindenkit kb. ugyanarra a szintre. Elviszik a gyerekeket kiállítótermekbe modern műalkotásokat bámulni, megtanítják nekik az egészséges étkezés alapjait, olvasásra buzdítják őket – egyszóval az iskola gyakran a család feladatát tölti be. Csak hát nem marad idő másra.

Lehet, hogy a társadalom hosszú távon tényleg azzal jár jól, ha az iskola vállalja magára a társadalmi egyenlőség elleni utópisztikus küzdelmet, és nem elsősorban a tudatlanság ellen küzd (egy francia közéleti ember frappáns megfogalmazása szerint). A gyakorlatban úgy tűnik viszont, hogy inkább a követelmények csökkentek, bár Z. szerint ez nem így van: szerinte a közoktatás színvonala mindenhol csökken (vagy változik, ez definíció kérdése), nem pedig mesterségesen csökkentik (lefelé nivellálják).

Az is lehet, hogy az alacsony színvonal, a minimális elvárás és az osztályzatok hiánya az ára annak, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában, és ha így nézzük, akkor nincs itt semmi probléma! Érdekes viszont, hogy ebből a játékos szellemiségű oktatásból hogyan lesz a végén (gimiben és a felsőoktatásban) keményen szegregált, kompetitív és hierarchikus a rendszer.