„A születésnapon ilyen tányéraknákkal terítettünk, csak nem voltak kiélesítve, persze.”

Elhatároztam, hogy elolvasom Tandori Dezső álnéven írt valamelyik krimijét, így megrendeltem a képen látható könyvet, amely, mint kiderül, három történetet is tartalmaz. Hatszáz oldal, apró betűkkel. Azaz nettó két hét olvasás. 

Mindhárom iszonyú fura olvasmány volt; nem is krimikről, hanem abszurd krimiparódiákról van szó. Összeszámoltam: az első tíz oldalon 34 különböző tulajdonnevet említ, személyek, állatok és helyszínek neveit vegyesen, de anélkül, hogy bármelyikről leírást adna. Mindhárom történetnél jegyzeteltem, nehogy elveszítsem a fonalat, mert képtelenség ennyi szereplőt és relációt számon tartani egyszerre: hogy ki, mikor hol járt, mit tud és mit nem. A végén dupla- és tripla csavarokkal meglett a tettes, a motiváció, de én addigra már sajnos elveszítettem a fonalat, mindhárom alkalommal.

A legtöbb szereplő teljesen bolond. A nevük vicces. Egyetlen veréb élete többet ér, mint sok emberé. A szöveget irodalmi utalások szövik át, nem értettem belőlük egy kukkot sem. De minden úgy meg van komponálva, hogy (elvileg) a végén a helyére kerül az összes elem. Csak éppen a végére már az volt az érzésem, hogy ezek a regények nem nekem, nem az olvasó szórakozására íródtak, hanem a szerző önmagának írta, a saját szórakozására. Végig azt éreztem, hogy ebben az íróban minden megvan ahhoz, hogy színvonalas best sellert írjon, amolyan Agatha Christie-félét, amelyekből kultuszregények lesznek, amelyeket megfilmesítenek, amelyeket egyetemen tanítanak, vagy amelyket évtizedeken keresztül próbálnak megoldalni az olvasók, mint pl. ezt a krimit, amit eddig csak három ember fejtett meg. Ehelyett tehetségét és idejét arra fecséreli, hogy az olvasót kiröhögve képtelen és groteszk rejtélyt tárjon elé, amelyet bravúrosan de követhetetlenül megold.

Erről a szellemiségről egyrészt Bill Watterson jut eszembe, a képregényszerző (ismeritek?) aki a világ legzseniálisabb rajzait készítette egy kisfiúról és játéktigriséről... fekete-fehér kockákban. Ok, ő tényleg világhírű lett a könyveivel (teljesen érthető módon), de a mai napig nem adja el reprodukciós jogokat, azaz a sztori nem jelenhet meg filmen, számítógépes játékon, pólókon, bögréken stb. 

A könyvet kiváncsiságból, no meg a humora és a nyelvi játékok miatt olvastam végig. Példák (kiemelés tőlem): „boldogan álltam kötélnek [...] pedig nem lettem volna köteles”, „... kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba belefulladni!” vagy: „Steve kétkedve méregeti a színházi ügynököt, mint akinek már a foglalkozása se áll jól”. A groteszk miatt amúgy eszembe jutott még Dániel András gyerekkönyvíró is. Mert Tandori bűnügyei kábé ilyen típusúak: 

Ezek alapján: Milt Schrager nagyon dühös volt nagybátyjára, Andy-Frankre, amiért az a neki címzett leveleket nem saját kútfőből írta, hanem egy könyvből másolta. De méghozzá milyen könyvből! Vajon mérge elégséges indítékot biztosított-e neki ahhoz, hogy felrobbantsa az állatkerti vízilót, és Hesco Havirulammal szövetkezve lelője Pannelt? Tradics egészen kétségbe volt esve, hogy nyolc verebe mellől megint belerángatták egy gyilkosságba. Ki lehetett az az elvetemült alak, aki miatt Grdlics madarának el kellett puszulnia? Pedig Grdlics hat éven keresztül minden nap háttal ment ki az ajtón, hogy a madár be ne szoruljon.. A D'Orléans Állatnyomozó Iroda mindent megtesz, hogy kézre kerítse Andy-Frank, Pannel és a madarak gyilkosát!