Szülinap

 

– Nem akarsz meghívni pár kisfiút a szülinapodra? - kérdeztem egy hete, csak úgy a rend kedvéért, hiszen nemhogy nem akart soha senkit meghívni, de más szülinapokra sem szívesen megy, ezen kívül még nekünk is megtiltja, hogy elénekeljük neki a Boldog szülinapot c. opuszt.

– Jó! - válaszolta egyszerűen.

Huh. Nem így terveztem. A szülinapja pont az őszi szünet első szombatjára esik, nem túl praktikus, ráadásul én még ilyet soha nem szerveztem, sőt, az egésztől borsózik a hátam! De érthető módon már nem viszakozhattam.

Gyorsan utánanéztem a neten, van-e még lehetőség szervezett szülinapra benevezni. Ez az én gyerekkoromban még nem létező kezdeményezés ma már nagy megkönnyebbülést szerez sok szülőnek, akiknek csak be kell fizetniük a pénzt, és a szervező intézmény (játszóház, múzeum, farm stb.) mindenről gondoskodik: a gyerekek szórakoztatásáról, a dekorról, a meghívókról, gyakran még a tortáról is. A környékünkön az egyetlen szóba jöhető hely egy modern múzeum lett volna, jópofa programmal, de sajna csak novemberre volt már hely (pont az én szülinapomra :)).

Úgyhogy elkezdödött Boni apjának a meggyőzése, hogy márpedig gyerekeket fogunk meghívni hozzánk, és nem, nem veszünk föl maszkot! Elég könnyen ment, ahhoz képest, hogy mire számítottam. Ezzel párhuzamosan Boni, akinek azt mondtam, max. öt gyerek jöjjön, rögtön nekiállt meghívókat gyártani (a végeredményt lásd fönt). Nem volt egyértelmű, hogy kiket akar látni, de azt tutira mondta, hogy a Louis nevű osztálytársát biztos. 

Másnapra kiderült, hogy Louis már hivatalos egy másik osztálytársuk szülinapjára, aki épp aznap tartja. Ilyen pechet! Boni nem szomorkodott sokáig, és nem tudom, miért, de épp azt az öt kisfiút választotta ki, akiket mi is szívesen meghívtunk volna. Lehet, hogy meghallotta, amikor az apjával erről beszéltünk? Nem tudom. Mindenesetre amint megvolt az öt név, kitöltötte a saját kézzel legyártott meghívókat, berakta őket egy-egy borítékba, megcímezte őket és másnap átadta az érintetteknek.

 

Kitöröltem a telefonszámunkat és a címünket

Utólag rájöttem, hogy nem kellett volna mindent ráhagyni. Csak az időpontot (15h–17:30) egyeztettük, minden mást ő írt be, pl. azt hogy kincskeresés is lesz. Most szervezhetek kincskeresést a lakásunkban! (???) Tulajdonképpen az a fura, hogy ezt a sajtpapírt a szülők komolyan vették. Az egyik apuka egy órával az átadás után jelezte, hogy a fia tud jönni, és hogy milyen ajándékot vegyenek. Erre mondjuk volt pont válaszom, mert egy régi szülinapon, látván azt a sok műanyag hülyeségeket, amit az a gyerek akkor kapott, elhatároztam, hogy mi mindig könyvet fogunk vinni, és azt is fogunk kérni.

Az öt kisfiúból úgy tűnik, három biztosan jönni fog (már amennyire biztosat ezekben az időkben lehet tudni...), egy nem, egy pedig nem tudja. Le kellett beszélnünk Bonit arról, hogy utólag egy másik kisfiút hívjon meg ahelyett, aki nem tud jönni, ő ezt nem érzi gáznak. Már bevásároltam egy csomó csokit, bonbont, dekorációt, gyertyát, úgy tervezem, hogy még a tortát is megcsinálom jó előre (és lefagyasztom) hogy ne legyen kapkodás a végén. Totálisan kezdő vagyok a nyolc-kilencéves kisfiúk szülinapi buliztatásában – van valami ötletetek, hogy mit csináljak? Vagy hogy mit NE csináljak? Mindenképpen szeretnék valami tervezhető játékot, többet is akár, nehogy a végén tébolyult zombik kardozzanak a nappalinkban. Tudom, hogy illik adni a végén kis zacskócskákban valami ajándékot a résztvevőknek. Tudom, hogy a szülők nem maradnak, tehát velük nem kell számoli. De bevallom, eléggé kiver a víz, ha arra gondolok, hogy (minimum) négy gyereket (amelyikből az egyik Boni!) kell két és fél óráig szórakoztatnom franciául. Jajaj!

A mamám kérdezte Bonitól a múltkor telefonban, hogy és kislányok is lesznek? Nem értem, melyik bolygón él az én fiam (akinek gyakran fogalma sincs délután a suliban, hogy milyen színű kardigánban ment el reggel, így időtlen időkig keresi az övét), mert ezt válaszolta:

– Nem tudom!

 Franciások, mennyire könnyű/nehéz nyolcéves gyerekeknek kitalálni, hogy hová rejtettem a következő jelet?