A férjem elújságolta Boninak, hogy a klarinétos pasi kisfia felismerte őt az utcán, és odasúgta az apjának: „Ott megy a Boni apukája!”. Boni viszont állította, hogy ő ugyan azt a kisfiút nem ismeri, nem tudja kiről van szó. Egyedül az apukájáról tudja, hogy kicsoda, mert a helyi szimfonikus zenekarban játszik, és hangszerrel a hátán szokott biciklivel próbára járni. Úgy szoktunk róla beszélni, hogy a „klarinétos”. A férjem csodálkozva kérdezgette Bonit, hogy miért nem mondta soha, hogy ismeri a klarinétos fiát. Boni viszont kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig ő azt a gyereket nem ismeri.
– Boni, az a fiú ismer téged! Sőt, azt is tudja, hogy én vagyok az apukád. Akkor biztosan te is ismered őt!
– Fogalmam sincs, kiről beszélsz, papa.
– Tudod melyik a klarinétos pasi, ugye? Na, annak a kisfia!!
– Milyen színű a kabátja?
– Hát én azt nem tudom... szőke, szemüveges fiú, tökre hasonlít az apjára!
– Youssef?? Kék kabátja volt? Mert akkor a Youssef az!
– Nem emlékszem a kabátjára... de Boni, a Youssefnek nem szőke a haja!
– Akkor az Antonin? Ha sárga kabátban volt...
– De Boni, te a kabátjuk alapján ismered fel a gyerekeket?
– Igen!
– Haha, ez fura! Azért ezt nem mindenki csinálja így. Például az a kisfiú simán fölismert engem!
– De papa! A piros esőkabátod volt rajtad!
:)
VálaszTörlésHujjuj, évszakváltásokkor nehéz dolga lehet :))))
VálaszTörlésHahahahahah
TörlésTényleg :) Nálunk is, ha a kicsi megörökli a nagy kabátját, egy ideig szaladnak utána a nagy osztálytársai, azt hiszik, ő az.
VálaszTörlésNem mondod :)))) de cukik!!
VálaszTörlés:)
VálaszTörlés