Egy év járvány: Boni

Boni lassan életének egyhetetdét az új körülmények között éli. Saját életemre kivetítve ez olyan, mintha 39 éves koromtól lett volna járvány. Soha nem fogom megtudni, mennyire és milyen mértékben változtatta meg a gyereket ez az egészségügyi válság, mert egyrészt fogalmam sincs mi lett volna, ha, másrészt pedig a járványnak még nincs vége. Tippelgetek.

Eleve örülök annak, hogy Boni még jól emlékszik, milyen volt annakelőtte. Amikor éttermekbe, moziba jártunk, szállodában aludtunk, nem fertőtlenítettünk, nem kezeltünk minden beszélgetőtársat potenciális koronavírus-fertőzöttnek, és nem kellett maszkot hordanunk. Emlékszik még Budapestre is, ahol igazából csak 2019 nyarán töltöttünk több időt (tavaly inkább vidéken voltunk). Emlékei gondolom halványulnak; nemrég kérdezte elgondolkodva, hogy „A koronavírus előtt is harminc másodpercig kellett kezet mosni?”. Sokszor szoktuk emlegetni, milyen volt a régi világ, és hogy vajon lesz-e még benne részünk.

Érdekes, hogy a járvány kirobbanása után jó sokáig nem esett neki le, hogy a Covidba bele lehet halni (azt is későn értette meg, hogy úgy általában a betegségek egyik potenciális kimenetele a halál). Azt kell, hogy mondjam: Boni nagyon lazán veszi ezt az egészet, nem kérdezget sokat, neki minden, ami most történik, természetes. A korlátozásokat nem veszi rossz néven, az iskolabezárásoknak egyenesen örül. Az osztálytársai nem hiányoznak neki, nagyon szeret itthon lenni velünk, egy év alatt egy kezemen meg tudom számolni, hányszor mondta, hogy unatkozik. Imádta a karanténban töltött hét napot, végig pizsamában volt.

Tény, hogy eddig szerencsénk volt, egyrészt mert a közeli családunkban és ismerőseink között senkinek nem esett komolyabb baja, másrészt pedig mert a gyerekekre nem veszélyes a vírus. Bárcsak mindekttő továbbra is így maradna. És a narratíva, amit így elő tudunk adni (és amiben hiszünk is) az az, hogy felbukkant egy új kórokozó, ami ellen az orvosok és tudósok, fantasztikus világméretű összefogással, a lehető leghamarabb feltalálták a védőoltást.

Én inkább attól félek, hogy a köztem és a férjem között időnként fellángoló, a járványtól nem független feszültség okoz maradandó nyomot Boniban. Nem igazán tudok mit tenni, továbbra is nagyon zavar az, ha mások akarják megmondani, hogyan kellene vigyáznom – miközben teljesen jogosnak tartom, hogy ő úgy fél és úgy fertőtlenít, ahogy neki tetszik. Az elmúlt évben egyszer volt egy nagyon nehéz időszak, szeptember-októberben, amikor nem bírtunk Bonival. Akkor jelentkeztünk gyerekpszichiáterhez is (azóta sincs időpontunk, noha már nem aktuális), elmentünk az iskolapszichológushoz, de végül a probléma magától megoldódott. Azóta sem tudjuk, mi okozta az akkori viselkedését, én a sulikezdésre (új osztálytársak, új tanítónő) tippelek.

Boni nagyon hamar észrevette, hogy az őrületbe tudja kergetni az apját azzal, hogy a koronavírussal viccelődik. Rendszeresen cukkolja Covid-versekkel, koronavírusos dalokkal, morbid poénokkal. Z. elsötétült arccal mennydörgi ilyenkor, hogy nem szabad a betegséggel viccelni, emberek milliói szenvednek tőle. De én inkább örülök, hogy a gyerek tud nevetni a bajon, és jobban aggaszt az, hogy szerinte maszkban járni sokkal praktikusabb, mint anélkül.

Boni készítette Covid-társasjáték („Papaaaaaaa, nem akarsz velünk MonoCovidot játszaniiii?”)

 

Jelmagyarázat:

Vírus: visszalépni három mezőt.

Védőoltás: előrelépni három mezőt.

Maszkkötelezettség: a mezőre lépve a játékos elhasznál egy maszkot (mindenki hármat kap).

Házikó: karantén. A játékos kimarad egy körből.

Négyzet: kijárási korlátozás (magyarul lockdown :)). A játékos a következő körben egyetlen dobókockával dob.

Kórház: a játékos kimarad két körből.

Cél: mihamarabb megtenni öt kört.