Nagymama szeretnék lenni

Máris? – kérdezhetnétek. Erre azt válaszolnám, hogy jó nekem ez az anyukás életforma is, de néha olyan szívesen változnék át pár órára nagymamává, hogy legyen elegendő időm, energiám Bonira. Hogy úgy tudjak odafigyelni rá, mint egy nagymama, akihez pár órára áthozzák a gyereket. Ne kelljen egyrészt nevelnem (Ülj le ebéd közben! Már megint felhívtad X-et telefonon?? Hogy kell szépen kérni? És tudod, hogyan kell helyesen írni ezt a szót? Rakj rendet a szobádban! stb.), másrészt ne járjon folyton máson az eszem, mégpedig a munkán, a háztartáson, vagy épp azon, hogy mikor fogom összetakarítani a játék közben keletkezett dzsuvát és rumplit.

Próbálok azért időt szakítani rá, hogy legyenek szimpi közös programjaink, most a szünetben például közösen megterveztünk és megvarrtunk egy zászlót. Direkt erre az alkalomra hoztuk föl a pincéből a varrógépet, így volt ennek a több napig tartó programnak egy kis ünnepélyes jellege, jaj, nagyon jó volt. Ügyesen és nagyon odafigyelve nyomta a pedált és forgatta az anyagot, én meg büszke voltam magamra, hogy rá mertem bízni a varrást anélkül, hogy attól féltem volna minden másodpercben: átszúrja a tűvel az ujját. Egyébként nagyon komolyan és felelősségteljesen viselkedett egészen addig, amíg el nem kezdett bohóckodni; na, ilyenkor kellett átvennem az irányítást.

Olyan jó volt ez a pár pizsamás nap, el is határoztam, hogy nem leszek sóher a szabijaimmal, legközelebb is fogok belőlük szánni arra, hogy csak úgy itthon legyünk együtt, kötöttségek és kötelezettségek nélkül.