Már az utcára sincs kedve kimenni az embernek Franciaországban. Megint terrortámadás történt, két héten belül már másodszor. Az első borzalmasan megrázta a közvéleményt, a lefejezett tanár állami kitüntetést kapott, ünnepélyesen temették el, napokig másról sem szólt a rádió, az óvodákban és az iskolákban állítólag a szünet után (hétfőn) meg is fognak emlékezni róla. Képzelhetitek, mi van most, amikor egy ámokfutó megint embereket ölt. Ráadásul egy szomorú múltú városban, ahol még siratják a 2016. évi támadás halottjait. Macron a terrofenyegetettségi készültséget a maximálisra emelte, és különös figyelemmel fogják védeni a temlomokat, zsinagógákat, iskolákat (!!). Basszus, vajon hány ilyen őrült járkál szabadon ma az országban? A Covid szinte elfelejtette velünk az iszlamizmust.
És mivel a koronavírusos betegek száma minden előrejelzést meghaladó mértékben emelkedik, ma éjféltől ismét kijárási korlátozásokat vezetnek be. Minket ez annyiban érint (hiszen amúgy sem megyünk sehova), hogy Boninak is maszkot kell majd hordania a suliban, mert az iskolákat most nem zárják be. A zenesuliról, a játszótérről és a teniszről nem tudunk még egyelőre semmit. Az üzletek és az éttermek bezárnak. Hatalmas veszteség lesz ez nekik pont most, a karácsonyi periódusban (különösen a tőlünk nem messzire lévő, újonnan megnyílt szimpi ki könyvesboltot sajnálom – szegények, már zárhatnak is be!). Még jó, hogy nem kell semmi konkrétat vásárolnunk, állhattam volna sorba ma. Állítólag a bevásárlóközpontok és az éttermek is dugig voltak, az autópályákról nem is beszélve.
Tartok attól, hogy Boni hazahozza a vírust; egyáltalán nem tudja korrektül viselni a maszkot (ma kipróbáltuk), ugyanakkor pedig valószínűleg nagyon nehezen bírtam volna elviselni egy hetekig tartó újabb összezártságot. Bár minden jel arra mutat, hogy most könnyebb lesz: Z. már beletörődött abba, hogy járunk boltokba, és levonva a következtetést a tavaszi karanténból, amikor folyton veszekedett a gyerekkel (és utólag nagyon bánta). Érdekes az is, hogy egész tavasszal azt hajtogattam, micsoda mázli, hogy gyönyörű napos időnk volt végig, legalább annyival könnyebb dolgunk volt – most pedig, hogy ősz van és jön a hideg, egyáltalán nem érzem ezt rossznak. Tulajdonképpen tényleg nem vágyom sehová. Áldom az előrelátásomat, hogy nyáron elutaztunk.
Csak el ne kapjuk. Csak el ne kapjuk egyszerre.
Sajnos az iskolából terjed leginkább. Tesóméknál visszavezetve a történetet az abszolút tünetmentes általános iskolás hozta haza. Neki semmi baja. Többiek betegek (gimis, negyvenes, hetvenes korú).
VálaszTörlésA fiam ovis csoportjában volt egy pozitív eset, a gyerekek karanténba kerültek és letesztelték őket. 3-6 évesek, nem hordanak maszkot. Mindenkinek negatív eredménye lett - a "contact tracing"-es ürge (hogy mondják ezt szépen magyarul?) azt mondta nekünk, hogy a munkája során azt látja, nagyon ritka az, amikor a gyerekek egymást fertőzik. Mi is meglepődtünk, de akkor ezzel biztatom magam most, hogy megy tovább az ovi... mi sem szívesen vennénk ki beláthatatlan időre.
TörlésLujza nekem van egy saját - mindenféle orvosi alapot nélkülöző - elméletem. Miszerint: bizonyos betegségek esetén az ovis korú gyerekek nem fertőzik egymást de szépen hazaszállítják a betegséget a szülőknek.
TörlésAz iskoláskorú gyerekek már jobban fertőzik egymást és meg is betegszenek, de hamar túl lesznek a betegségeken, viszont szépen hazaszállítják a betegséget a szülőknek és ovis testvéreiknek, akik ezektől az "iskolás" betegségektől viszont már megbetegszenek.
Még sok mindenféle elméletem van mivel a szülésem óta többszörösen annyit voltam beteg mint az előtte való 41 évben, de hosszú lenne őket leírni.
Az én kislányom is jár oviba és nem féltem. A sulis unokatesóitól féltem (őt és magunkat is) nem véletlenül.
Jövőre iskolás lesz, elméletben felkészültem egy újabb munkanélküli periódusra.
Lujza: kontaktkutatás :)
TörlésÉn kontaktkövetést írnék ;-)
TörlésKöszi! :)
TörlésFElla, ez érdekes elmélet. Majd pár év múlva visszatérhetünk a témára, addig gyűjtjük még a tapasztalatokat. (Az idei ovis vírusok eddig minket megkíméltek, a kistesó viszont mindent benyalt és hetekig taknyolt utána.)
Nekem könnyebb volt a kitavaszodás, mint befelé menni a télbe. Folytonos nosztalgiám van, hogy egy éve még mit sem tudtunk arról, hogy mi vár ránk és hogy akkor milyen könnyű volt még az élet, és hogy remélem, lesz még hasonlóan gondtalan (nyilván nem volt az, de mégis)
VálaszTörlés