Röviden annyit mondhatok, hogy Boni délelőttönként 1–2 órát tanul az apjával (a legtöbb 2,5 óra volt, a kéthetes szünetben pedig napi félóra). Hogy hány feladatot csinálnak meg ezalatt, azt nem tudom pontosan: van, hogy a matekkönyvben kell kitöltögetnie a feladatokat, van tollbamondás, meseolvasás, utána kérdésekre (írásban) válaszolás, mértani formák ragasztgatása és mindenféle más, első osztályosoknak való szöveges vagy egyéb feladat. Van, hogy rövidfilmet kell megnéznie a YouTube-on (a méhecskékről, az Eiffel-toronyról stb.). A hat hét alatt két verset kellett megtanulnia. Dolgozatok nincsenek, de azt hiszem az első osztályban amúgy sincs értékelés. Online óra nincs, szülőkkel köremailezés nincs, Facebook-csoport nincs. A (fő)tanítónőnek néha befotózunk egy-egy oldalt, azt megnézi, és teleszmájlizott, színes levélben válaszol Boninak (egyszer magyarul beleírta: BAJNOK). Boni ezekre soha nem válaszol, nem keresi a kapcsolatot se a tanítónőkkel, se az osztálytársakkal. Két rajzolós feladat is volt eddig, egyszer a szavannát kellett lerajzolnia (egy kisfilm megnézése után) - ezt Boni a mai napig nem csinálta meg, másszor pedig halakat kellett rajzolni (végül papírból vágtunk ki formákat).
Szóval azt hiszem, szerencsénk van, nem terhelik le nagyon a gyerekeket. Így is csodálkozom, hogy a tanítónőnek, aki háromgyerekes özvegyasszony, hogyan van ennyi ideje! Azért is jó ez a laza rendszer, mert Boni érdeklődését nagyon nehéz fenntartani, az ő olvasatában március közepén nagy vakáció kezdődött el. Szerinte hagyjuk békén olyan dolgokkal, amelyeket a tanítónő amúgy is sokkal jobban tud. Azt kell, hogy mondjam, hogy a férjem türelme is elfogyott március közepe óta; minden kis probléma, fennakadás, követelőzés vagy pökhendiség irtó hamar felbosszantja, és délelőttönként, amíg dolgozom, szakadatlanul veszekednek. Felváltva hallom Boni magas hangját, amint méltatlankodva kiabál, hogy az nem úgy van! aztán a dübörgést, ami azt jelzi, hogy föláll és fut egy kört a nappaliban, majd Z. leordítja a fejét, hogy azonnal leülsz a fenekedre, egy-kettő-három, különben nincs délután tévénézés! (ebből kifolyólag hetek óta nincs délután tévénézés) Az ajtócsapkodás, a sírás, a hiszti, a fenyegetés és a zsarolás mindennapos.
Példa, hogy mennyire összecsapja az itthoni tollbamondást – nem hibázik, de rondán ír, holott tud szebben is.
Én azzal az öntelt gondolattam kezdtem bele ebbe az egészbe, hogy kit érdekelnek a kötelező feladatok, egy elsős gyereknek nem kell a tananyagot követnie, majd én stimulálom intellektuálisan, az nem csupán jó, de joBB is lesz, mint holmi iskolai oktatás (emlékeztek,
én úgy gondoltam, hogy az első osztály amúgy is a sikerélmények, a csoportszellem, a betagozódás és a patriotizmus miatt fontos elsősorban, ezeket viszont itthon nem tudjuk neki nyújtani). Elképzeltem, hogy délutánonként majd megtanítom neki az órát, a római számokat, a részhalmazképzést, magyar versekkel ismerkedünk, kottát olvasunk, szövegelemzést végzünk, zászlókat színezünk, készségeket és kompetenciákat fejlesztgetünk, mindezt szépen rendszerezve, logikusan, személyre szabva, valamiféle vezérelv mentén.
Aztán kiderült, hogy minderre semmi időm sincs, de a kereslet is gyenge: amit Boni nem akar megtanulni itthon (és ami nem kötelező) azt nem is fogja megtanulni, magasról tesz a magyar versekre, népdalokra, ötleteimre, szívesen tesz föl viszont olyan kérdéseket, amelyekre nem tudom a választ (pár példa: mit jelent az, hogy
zsindely, mindig az óceánba érkeznek-e vissza az űrhajósok, hogyan kell levágni a szövőkeretről a szőttest stb.). Hamar feladtam tehát ambiciózus törekvéseimet, és most már csak abban reménykedhetek, hogy a társasjátékok és a mesék is kellőképpen fejlesztik a gyereket. (Van még egyébként két alkalmazás, amin szokott játszani 15-20 percet háromnaponta kábé, az egyikben olvasni kell, a másikban számolni, mindkettő nagyon játékos, motiváló, jól meg van csinálva. De valahogy ezt sem vesszük elő gyakran.)
Az étkezőnkben kiplakátozott szavak a legújabb tudnivalókkal (/g/ és /k/ hang kiolvasása ), hátha így nem fogja keverni (eddig is bevált módszer nálunk)
És arra is hamar rájöttem, hogy igenis szükség van a délelőtti egy-két óra tanulásra, mert rajtakapom, hogy egy-egy nehezebb szót egyszerűen átugrik, vagy hibásan olvas ki, de a szövegösszefüggésből kitalálja, nem zavarja. Tartok tőle, hogy ez melegágya lehet egy későbbi olvasászavarnak (lásd
signe vs.
singe). A szorzótáblát meg nem csak megérteni kell, be is kell magolni, ugyanez hatványozottan vonatkozik a helyesírásra (eddig kb. 50-60 szót, plussz a számokat asszem 100-ig kell tudniuk leírni hibátlanul). Úgyhogy nagyon örülök, hogy Z. – noha nagy harcok árán, de – leül vele tanulni, adminisztrálja az egész procedúrát és nyomon követi a követelményeket, a fejlődését stb. De még így is, sehol sem vagyunk a többi családtól! A tanítónő felteszi a használt webes felületre a többi gyerek munkáját - elképesztően szép alkotások, blogok (!), hangfelvételek (zenei kísérettel!) stb. születtek Boni osztályában!
Mindez szeptemberig folytatódni fog, mert a május 11-i iskolanyitás nagy kérdőjel még az egész francia társadalom előtt, de ahogy én kiveszem a hírekből, azt szeretnék, ha aki csak tudná, otthon tartaná a gyerekeit, tehermentesítve ezzel a pedagógusokat. Szóval Boni szinte napra pontosan 100 napot járt az első osztályba.
