Beleszerettem egy lakásba. Az elmúlt napokban súlyos dilemma előtt áltam: el kellett döntenem, hogy eladjam-e a szintén szerelmben fogant, majd körültekintően felnevelt-felújított, és folyamatosan imádott lakásomat, és (ráfizetéssel) vegyem-e meg ezt az új lakást, ami sok szempontból kicsit rosszabb, más nézőpontokból viszont lényegesen jobb paraméterekkel rendelkezik. Nem is részletezem, a lényeg úgyis annyi, hogy mi most Budapest egyik hírhedt kerületében lakunk, ezt az újat pedig a város legelegánsabb negyedében találtuk. És pár perc sétára a szüleim lakásától, azon a környéken, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Egy art deco házban, garázzsal. De mondom, mindegy is, nem is ezt akartam leírni, hanem azt akartam elmesélni, hogyan őrlődtem a két opció között, mintha pasikról és egy komoly szerelmi drámáról lett volna szó.
A mostani lakásomban 12 év munkája van; kézipoggyászban hoztam a tapétát, az ajtókhoz passzoló könyvespolcot terveztettem, majd építtettem, a fürdőzsoba és a konyha teljesen az én ízlésem szerint készült, a zárat a papám csinálta, Boni szobájában a háromméteres függöny saját magam vartam. Tíz éve nincs a két ablak között falilámpa, mert nem találtam MÉG olyat, ami 100%-ig tetszett volna. Minden ittlétünk alatt van valami munka vele: vízóracsere, közgyűlés, kazánellenőrzés, klímatisztítás, IKEA, még bolhapiacon is voltam, hogy a hiányzó bútorokat trendin beszerezzem.
Azért kacsingattam viszont másfelé, mert maga a ház, ahol a lakás (legyen a munkaneve Józsika) található, rossz állagú; tipikus pesti gangos bérház, amit a lakók 100 éve csak ímmel ámmal tódozgatnak-foltozgatnak. Kívülről nem annyira látszik, de a tető, a kémények, a csatorna, a padlás mind romhalmaz.
Az új lakást (nevezzük Rózsikának) hétfőn láttuk először. Azon az éjszakán kétségbeesetten próbáltam megakadályozni magam, hogy fejben be ne rendezzem az egész lakást, a konyhától a gyerekszobáig, és hogy ne képzeljem magunkat az erkélyre egy nyári nap végén. Másnap négyen mentünk csajok megnézni, és valamiféle tömegpszichózis hatására ügy jöttem el, hogy OK, akkor eladom a Józsikát.
Tulajdonképpen a kérdés itt Mo-on fel sem merült senkiben: ha valaki ki tudja fizetni a Rózsikát, akkor nem lakik a Józsikában, tiszta ügy. (Kuzinom üzenete pl.: “Édesem, ha nincs pénzed, nem veszed meg. Ha van pénzed, megveszed. Egy lakást a X. utcában meg KELL venni.”) Az egyetlen kivétel ezalól a férjem, aki elnézéssel tekint a couleur locale-ra, azaz Józsika hulló vakolatára és a más házak kapujában ülő, félmeztelenre vetkőzött, debrecenit eszegető pasik látványára. És aki reggelente a piacon kezd, hogy megvegye a kiflit és a kakaózcsigát. Szóval ő az, aki végig ellenezte Rózsikát, és csak megvető hallgatásba burkolózott, amikor mondtam, hogy ott is van piac, igaz, 23 perc sétára...
Volt egy olyan nap, asszem a szerda, amikor szinte belehülyültem a gondolkodásba. Tulajdonképpen olyan kérdésekre kellett (volna) megtalálni a tuti választ, hogy fogok (-gunk?)-e még Magyarországon lakni? Hol leszek nyugdíjas? Hol lesznek unokáim? Milyen állapotban lesznek a szüleim később? Hová tart a budapesti ingatlanpiac? Össze fognak-e dőlni ezek a rozoga pesti bérházak vagy úgy vannak megépítve, mint a várak, és 500 év múlva is állni fognak még? Előfordult-e már olyan, hogy egy egész városrész összedőlt? Mi lesz Magyarországgal, bekebelezi-e Oroszország, és kivonulnak-e a külföldi befektetők? Vagy tart a fellendülés, és eldániásodik? Okos dolog-e olyan lakásba fektetni, ahol nem is él az ember, miközben ahol él, azt meg bérli?
Épp egy játszótéren voltunk. Oda lyukadtam ki a nagy gondolkodásban, hogy bizony meg kell válnom Józsikától, leszolgálta az idejét. Duplaannyit ér, mint amennyibe került, de már kezd rizikóssá válni: én nem tíz-húszévre tervezek előre, hanem örökre. Fölhívtam az eladó csajt, mondta, hogy nem enged az árból (teljesen jogosan, én sem tenném a ő helyében). Szedtük a motyóinkat, hazaindultunk. Bejelentettem Z-nek, hogy valszeg belevágok, ez egy vissza nem térő alkalom. Megbeszéltük a pénzügyeket (valamennyit kölcsön kell adnia, amíg el nem kel a Józsi), hívtam a barátnőimet.
És akkor hazaértünk. Fél hét lehetett, az ablakokon áradt be a fény a csöndes nappaliba, és Józsikának olyan finom illata volt...és minden olyan ott, amilyennek én szeretem, és amilyennek megszoktam. És akkor hirtelen meggondoltam magam: nem tudom ilyen könnyedén eldobni ezt a Józsit, mint egy kapcarongyot! Nem, nem, nem!
Azért másnap felhívtam a bankomat, és utaltam némi pénzt a forintszámlámra. Holnap pedig elmegyünk megnézni Rózsikát a mamámmal, hátha... kiszeretek belőle, vagy nemtom. Kiderül róla valami oltári nagy hiba, probléma, baj, malőr... (de pont az ellenkező fog történni; a mamám imádni fogja - mindig is utálta Józsit. Persze szegény ő jár közgyűlésekre).
a "tart a fellendülés" részt nem értem :D
VálaszTörlésés amúgy ja, szerintem érdemes figyelembe venni: az ember úgy van összerakva, hogy az ismerőst, a megszokottat keresse-szeresse,
akkor is, ha az rossz
cuki beszédes nevek <3 <3 <3
VálaszTörlésez nekem le se esett :D
TörlésAnnyira megértem, ugyanígy vagyok a lánylakásommal, ahol már nem férünk el, eszünkkel tudjuk, hogy menni kellene, de annyi szép emlék köt ide, hogy bármilyen lakást is nézünk meg, úgy jövünk el, hogy jó, jó, de nem az F utca.
VálaszTörlésNagyon nehéz kérdés. Mi 2,5 éve hajtottunk végre egy hasonlót. Minden objektív ok szerint el kellett onnan költözni. Nekünk is olyan volt a régi lakásunk hogy ahogy a fények besütöttek valami varázslatos volt. Ezt a mostanit 2,5 éve próbálom megszeretni, de nagyon nehéz. Talán már egy kicsit megszoktam de 1-1,5 évig minden nap sírhatnékom volt.
VálaszTörlésNem lehet mind a kettőt megtartani és kiadni az egyiket? És aztán később dönteni a véglegesről. Szerintem lefelé nem fognak menni az árak, legalábbis nem komolyan.
2,5 éve eladtam a leány-álom lakásom. 56 m2, két és fél szoba volt. Négy embernek kicsi. Nagyon nem akartam. G rábeszélt. Kinéztünk egy nagyon klassz házat. Aláírtam az eladási szerződést. Majd hazamentem és zokogtam. Úgy három hétig nem áltam szóba G-vel. Könyörögni akartam a vevővel, csináljuk vissza. Közben az új házat mégsem adták el. Nekünk meg költözni kellett. Albérlet. Hírdetések ezrei, nulla megtekintett ház. Majd egyet megláttam. Mondtam G-nek, menjünk megnézni a házunk. Kiröhögött. Tökéletes volt. Megvettük. Sokkal jobb lett, mint a "tölgyfa" volt. Nagyon jó lépés volt. A legjobb. Bátorság :)
VálaszTörlésMegvenni a másikat is és az egyik kiadott lakás béréből fedezni mondjuk a kölcsön részleteit? Befektetés. Az értéke nő, a kiadással pénzt termel. hm?
VálaszTörlésAki ezt a bizonyságot ma olvassa, meg kell ünnepelnie velem és családommal, mert mindenki viccként kezdett el néhány embernek, és mások azt mondták, hogy lehetetlen. A nevem jamie yannick és én vagyok az Amszterdamból, de a feleségemmel Chicago USA-ba költözöm. Boldogan házas vagyok két gyermekkel és egy gyönyörű feleséggel. Valami szörnyű történt a családomkal, elvesztettem a munkámat, és a feleségem elhagyta a házamat, mert nem tudtam jól vigyázni magamra és a családra. őt és gyermekeimet abban az időben. Kilenc évig nem sikerült feleségem támogatni, hogy gondoskodjak a gyerekekről. Megpróbálok egy tesztüzenetet küldeni a feleségemnek, de ő megállítja, hogy beszéljek vele. Megpróbálok beszélni barátjával és családjával, de még mindig tudom, hogy valaki segíthet nekem, és később elküldtem a kérést olyan sok cégnek, de még mindig ne hívj, amíg egy hűséges nap meg nem érkezik, hogy soha nem fogom elfelejteni az életemben . Amikor találkoztam egy régi barátommal, akivel minden nehézséget megmagyaráztam, és egy nagyszerű emberről beszélt, aki segített neki, hogy jó munkát vállaljon a Coca cola cégnél, és elmondta nekem, hogy ez a bűbáj, de én vagyok olyan személy, aki soha nem hisz a varázslatban, de úgy döntöttem, hogy megpróbálom, és Drosagiede utasított engem, és megmutatta nekem, mit tegyek az ebéd három napján a varázslat. Kövesem az utasításokat, és megteszem, amit kért, hogy jól tegyek. Drosagiede győződjön meg róla, hogy minden jól ment, és a feleségem újra látni fog a Drosagiede csodálatos munkája után. A feleségem ismeretlen számmal hív engem, és bocsánatot kért, és elmondta, hogy tényleg hiányzik nekem, és a gyerekeink és a feleségem hazajön. Két nap elteltével egy olyan céget küldtem, amelyet megkértem, most már az Egyesült Államokban a példamutató cégvezető vagyok. Azt tanácsolom, hogy ha bármilyen problémája van, küldjön egy üzenetet erre az e-mailre: doctorosagiede75@gmail.com vagy whatsapp +2349014523836 és megkapja a legjobb eredményt. Fogadd el magadnak a dolgokat, és elveszik tőled. A legjobbakat.
VálaszTörlés