Most először történt, hogy nem kaptam meghívást a kolléganőim (és részhalmazuk: azaz ilyen-olyan fokú barátnőim) hétvégi, ottalvós bulijába, amelynek apropója az egyik lány szülinapja lesz. Eddig mindig meghívtak, de ezeket a meghívásokat rendszerint kénytelen voltam lemondani. Ennek oka vagy a távolság (túl messze), vagy az időpont (pl. nyaralás előtti hétvége), vagy az itthoni programjaink voltak (nem tudtuk megoldani Boni felügyeletét).
Egy nagyon szimpi kolléganőm kérdezte az egyik beszélgetésünkkor, hogy én miért nem megyek – így derült ki, hogy hát mert nem is tudok róla! Nem hívtak meg! És az a (másik) barátnőm, akivel rendszeresen kapcsolatban állok (munkán kívül is), diszkrécióból gondolom, nem is említette az egészet.
Na most nekem ettől az egésztől, mellőzött, kirekesztett személyként, rögtön rossz kedvem lett. Nem mintha annyira szeretnék ott lenni, ááá, nem! Az járt a fejemben, hogy de miért nem gondoltak rám: direkt vagy véletlenül? Latolgattam, hogy melyik a gázabb: ha direkt nem hívtak meg, mert olyan rossz fej vagyok, vagy ha véletlenül nem hívtak meg, mert kifelejtettek?! Egyik rosszabb, mint a másik!! Ebből a hiúságom már nem tud jól kijönni!
Egy teljes napig búslakodtam a sztorin, közben pedig azon filóztam, hogy elmenjek-e ezek után? Mert a szimpi kolléganőm, aki végülis szólt, csípőből meg is hívott, hogy nyugodtan csatlakozzam, „biztos mindenki örülni fog” (biztos?! mindenki?! örülni?!).
Aztán megjött a józan eszem is: ha hívtak volna is, sem akartam volna menni rá (az időpont nem volt túl jó, az ünnepeltet sem ismerem nagyon közelről), akkor meg miért emésztem magam – hát nem tök mindegy, hívtak-e vagy sem? Az eredmény ugyanaz. Ma meg már nem csak relativizálni, de röhögni is tudok magamon; te jó ég, hirtelen úgy viselkedtem, mint tinikoromban, amikor azon vesztünk össze a barátnőimmel, hogy ki ki mellé üljön a buszban az osztálykiránduláson. Ki gondolta volna, hogy harminc év múlva még mindig ugyanitt fogok tartani – egy olyan szülinap kapcsán, ahol az ünnepelt épp 50 éves lesz?!
Nekik van gyerekük (ergo látják a korábbi lemondások hátterét)?
VálaszTörlésHa ez vigasztal, én biztos, hogy meghívtalak volna!
En meg arra gondolok, hogy nem fetetlenul azert nem hivtak meg mert mar nem szeretnek. Hanem, mert az elozoeket lemondtad. Mert ez nekik is "rejection". Ha mar engem valaki 2-3x visszautasitott, tuti nem fogom tobbszor meghivni, mert arra gondolok az illeto nyilvan nem akar velunk idot tolteni, akkor meg minek legyen kinos a helyzet megint.
VálaszTörlésPont ezt gondolom, és ezt akartam én is leírni, mivel van az én ismeretségi-körömben is jó pár olyan ember, akiket sokszor hívtam, és mindig visszaútasításban lett részem, vagy majd ekkor, akkor, de az sem jött el. Mivel ez nekem, és gondolom más meghívónak sem esik épp jól, ezért nem akarok többet magamnak rosszérzést előidézni meghívással. Szólás-mondás: Nem erőszak a dísznótor, avagy aki nem jön annak nem kell elmenni.....)))
TörlésSzóval Tamko ne "edd" magad, inkább gondolj bele a másikoldalba, és akkor senkinek nem lesz rossz érzése.
Annamari
Violet :)))))
VálaszTörlésNagyrészüknek van gyerekük (több is). De igaz, hogy a sok lemondásom, plusz az a tény, hogy az utóbbi időkben én sem szerveztem közös akciókat (még egy közös kávézást sem), na meg az, hogy az ő gyerekeik, férjeik és a családjukban használt nyelvek sokkal kombatibilisebbek egymással, mint a mieink az övékével, oda vezetett, hogy kvázi kiestem ebből a körből - szóval én magam sem értem már, miért csodálkoztam :))
Én tavaly karácsonykor léptem ki egy munkahelyi közösségből. Egyszerűen annyi minden volt az életemben, hogy nem volt erőm és energiám ajándékot venni valakinek a csoportból. A valaki nem egy konkrét ember volt, hanem valaki aki majd kihúzza a nevem, annak kellett volna ajándékot adni. Mi egyébként sem nagyon ajándékozunk, inkább együtt vagyunk, de nem veszünk tárgyakat. Szóval már ezért sem volt komfortos a helyzet. Aztán túl fáradt voltam ahhoz, hogy még vicces is legyek + a karácsony előtti plázás őrület nekem túl sok volt. Egyáltalán nem hiányzik, sőt inkább azon döbbenek meg, hogy mennyire nem maradok le semmiről.
VálaszTörlésÉrthetetlen módon nálunk is dívik ez a húzás (???) és csomóan részt is vesznek rajta, szerencsére nem kötelező (én sem szoktam jelentkezni, valszeg meg is őrülnék az egésztől, ahogy írod is..).
Törlés