Budapesten

Tegnap olvastam egy cikket, amely kedvet adott ahhoz, hogy végre én is elfoglaljam pozíciómat ebben a világértelmezési vitában: azaz, hogy lehet-e, szabad-e, érdemes-e, felelősségteljes dolog-e a gyerek kezébe Bartos Erika-könyvet adni, kiemelt figyelemmel erre a sorozatra. Aki nem tudná: ez egy hat kötetesre tervezett sorozat, amelynek témája a fővárosunk és annak nevezetességei. Három rész van már meg, a negyedik előrendelhető, én a legelsőt ismerem, az van meg nekünk.

Budapest történetét, látnivalóit és jellegzetességeit területenkénti bontásban mutatja be, egy mesébe ékelve, amelynek főszereplője ez a kisfiú – így ez a könyv ötvözete a mesének és az ismeretterjesztésnek. A hangsúly egyértelműen ez utóbbin van, már ebből az első kötetből is rengeteg (de tényleg, rengeteg) dolgot tud meg az ember, gyerek és szülő egyaránt.

Az indexes cikk azzal indul, amivel minden normális fővárosi értelmiségi kezdi: utálja Bartos Erikát, nem is ő vette a könyvet. Talán ebből a prekoncepcióból adódóan, de végig negatív marad. Mint a címből is kiderül, leginkább az zavarja, hogy irreálisan sokat költ a család egy-egy kiránduláson (aki nem olvasta a könyvet: a gyerek végigjárja a családdal/rokonokkal Buda egy-egy helyszínét). Görcsösen számolgatja, hogy mi mennyibe került; nos nem tudom, hallott-e már ez az újságíró a sűrítés vagy az összevonás nevű irodalmi eszközökről, de nekem borzalmas kekeckedésnek tűnik pénzügyeken leragadni (igen, baromi drága a várban fagyizni, aláírom) egy mesekönyv kapcsán. Realizmust elvárni egy 4–6 éves gyerekekhez szóló könyvtől. Hatványozott buzgalommal, fillérre pontosan kiszámítani (akarni) a költségeket.

Ami nem jelenti azt, hogy a könyv jó. Az emberrajzok a szokásosan borzasztóak, a történetek tényleg kicsit gagyik, a siket kislányon kívül minden és mindenki túlságosan comme il faut, de még a siket kislánynál is az az érzése az embernek, hogy a politikai korrektség jegyében született (mint ahogy alig van már film, amelyben ne szerepene egy alzheimeres rokon).

Ennek ellenére (ez most csavar lesz), nekem a könyv nagyon tetszik, több okból is. Először is: az ötlet – szerintem zseniális! (tényleg kár, hogy Bartos Erikának jutott eszébe, de hát most mit csináljunk) Főleg az ilyen külföldön született, félig magyar gyerekeknek szuper, akik az iskolai szüneteket Budapesten töltik. A könyv mintha nekik íródott volna, kedvet csinál a városnézéshez. Aztán meg: tényleg szépen vannak illusztrálva az élületek, felismerhetők. És végül: nagyon érdekes infókat oszt meg, és nemcsak a városról és a történelemről, hanem több más témáról is (csillagászat, szimfonikus zenekar, hörcsögök stb.). Én ezeknek ha a 20%-át ha ismertem.

Egyszóval: szerintem jó könyv, én ajánlom (már meg is vettem a másik kettőt). Boninak is tetszett, napokig várost és tornyokat rajzolgatott, miután elolvastuk.