Friss példa a francia hozzáálláshoz: háromévesforma kislány a mászókán fennragadt. Gondolom szédült (én biztos szédültem volna), kiabált a szüleinek, hogy vegyék le. Mit mond neki az apja? Kislányom, ne félj. Meg tudod oldani a helyzetet egymagad is! Legyen önbizalmad!
Másik történet: Boniék évvégi ovis előadása. Hónapok óta készültek rá, egy külsős zenepedagógus tanított be nekik egy rövid éneklős-hangszeres előadást. Huszonöt gyerek, a téma az éjszaka, a Hold és a rémálmok. Egy csellista kísérte őket, félhomályban, elemlámpákkal adták elő, halálosan cukik voltak. Az egyik kisfiú azoban még az elején elsírta magát (talán a sötéttől?), a szülei pont mögöttem ültek, úgyhogy hallottam, hogyan vigasztalták a gyereket: értetlenkedve, szigorúan, meg-megdorgálva. Az apuka szerint meg fogod bánni, ha nem folytatod! Vissza is küldték a színpadra szerencsétlent. Két perc múlva már megint az anyja ölében sírt.
Azért jut ez most eszembe, mert voltunk a négyéves státuszviszgálaton a gyerekorvosnál, aki amúgy tök szimpi, de szintén ezt a keményvonalas francia ridegtartást képviseli. Az ítélet:
Először is, Boninak „nehézséget jelent, ha a családon kívül más személlyel kell kapcsolatba lépnie”. Aláírom, teljesen így van, nagyon remélem, hogy elmúlik. DE! Ott áll még az is, hogy „túl szoros a kapcsolat az anyával. Figyelni kell.”
Na már most, az én magyar eszem megáll. Négy és fél éves, félénk, visszahúzódó. Kivel legyen szoros a kapcsolata, ha nem az anyjával?! Az egész státuszvizsgálattól már előre félt (egyszer már dolgavégezetlenül távoztunk, akkor ki se nyitotta a száját), most jól begyakoroltuk, hogy mire kell/lehet számítai, eljátszottuk, átbeszéltük. Tény, hogy nem akart a doktornőnek franciául válaszolgatni (egyáltalán nem beszél idegenekhez), nekem sugdosta a válaszokat a fülembe magyarul. Hát, nem ideális, talán nem is normális, belátom. De hogy azért lenne így, mert túl szoros a kapcsolata velem? Szerintem meg pont fordítva: félénk, tehát szerencsére ott vagyunk mi a kis világában, biztos pontként.
Meglepett tekintetet vetettem a vizsgálóasztal fölött a doktornőre, épp Boninak segítettem visszaöltözni. Még el is mosolyodtam. Nahát, ezek a franciák! – gondoltam mindentudóan, és gyorsan egy puszit nyomtam a szemmagasságban lévő göndör fejecskére. Erre a doktornő:
– Na látja!! Épp most puszilja meg a fiát huszadszor!
hát én nem úgy láttam Bonit, mint aki ne kommunikálna egyáltalán idegenekkel - igaz, hogy eleinte a nonverbális kommunikációja erőteljesebb volt :) de aztán lettek szavai is :)
VálaszTörlésNem mondod! Nem is emlékeztem :))))
VálaszTörlésA hozzaszolasaimbol mar kiderulhetett, h alapjaiban en is a ridegtartas hive vagyok, de basszus, a maszokarol leveszem oket ma is, ha kerik es naponta sok puszit kapnak. Biztos nehez lehet h csodabogarnak tartanak a Ti nevelesi elveitek miatt Titeket, de ebbe senki nem szolhat bele szerintem.
VálaszTörlésOh, anyám! Nem semmi... micsoda anya vagy, puszilgatod a gyerekedet.
VálaszTörlésMOst az ördög ügyvédje leszek :))), DE: nem az a baj, hogy puszilgatom, hanem hogy TÚL SOKSZOR.(megegyeztük aztán abban Z-vel, hogy ameddig Bonit nem zavarja, addig nincs "túl sok" puszi).
VálaszTörlésÉs a négyéves státuszvizsgálaton sztem van beleszólása a nőnek, mi is szívesen vesszük a tanácsait, mondjuk pont ezt nem fogjuk betartani. Javasolta egyébként, h írassuk be valami különórára (csodálkozott is, hogy miért nem jár még??).
feltehetően egy stresszesnek ítélt helyzetben megnyugtatásként, biztatásként többször puszilgatod, mint a nap többi részében - a stresszt előidéző nő viszont épp ezt az időszakot látja.
TörlésRidegtartás:) Lehet,hogy én is azt mondtam volna a mászókán rekedt gyerekemnek,hogy egyedül mentél fel próbálj meg ügyesen lejönni, de ha tényleg fél akkor odamegyek és leveszem. Mondjuk ez gyerek és szituáció függő, met ha csak azért kiabál,hogy engem kivonjon valami "fontos " csevejből akkor nyílván azt mondom, hogy oldja meg :))
VálaszTörlésA státusz itthon annyira csak a fizikai dolgokról szól és arról, hogy mit tud a gyerek, beszéd, szobatisztaság meg ilyenek, hogy a doktornő bejegyzését én nem is értem.
Túl szoros kapcsolat ennyi idősen egy kétnyelvű gyereknél? Háááát.... ha csak nem szoptattad meg ott helybe mert cicit kért, akkor szerintem nincs:)
Túl sok puszi - nem tudom,hogy tényleg agyon pusziltad-e ott és akkor, de nem gondolnám, egy-egy puszit meg miért ne kaphatna? Ahogy nőnek a gyerekek egyre kevesebb ölelgetést és puszit igényelnek/kapnak, de hogy ez hogy alakul, az a szülőn és a gyereken múlik és kicsit furcsa ha beleszól egy orvos. Nehéz helyzetbenn vagytok valóban...
Mesélő :)))
VálaszTörlésMászóka: nem láttam át pontosan a szitut, nekem úgy tűnt, tényleg félt a kislány, és VÉGÜL is a pasi le is vette. Szóval nem az volt, hogy mint én, rögtön ugrott (eleve én el sem megyek onnan, hogy elkapjam, ha esik :)))
Nem állítom, hogy mi csináljuk jól, de mi NEM tudjuk máshogy csinálni :) Tényleg BAROMI sok puszit kap ez a gyerek, én nem tudok betellni pl az izzadt göndör hajával - hát azt tényleg minden alkalommal jól meg kell puszilgatni, és bele kell szagolgatni, éééértitek. :))) Lehet h tényleg túl sok, de eddig még nem szólt - akkor majd gondolom leállunk.. (de szar lesz).
De a francia rendszer tényleg az, ahogy Martine is írja fent, hogy csodálkoznak, hogy stresszes szituban miért támogatom a gyereket - hát álljon meg már a saját lábán! (eleve sztem az szokatlan, hogy egy gyerek ennyire stresszel a vizsgálaton) (ezt mondjuk én sem értem, hogy miért, tényleg aggasztó) (de fenntartom, hogy NEM az a megoldás, h bedobom a mélyvízbe).
Amúgy azért jók ezek a státuszvizsgálatok, mert itt lehet feltenni azokat a kérdéseket, amelyekre amúgy soha nincs idő, pl pont a félénkséggel, szorongással kapcsolatban. Kár, hogy a válasz nem tetszett :)))
Én egyfolytaban puszilgatom a gyerekeket (egyértelműen túl sokat) és mindkettő bátor és nyitott, úgyhogy semmi gondjuk társas helyzetekben. Méghogy ettől függ a félénkség!
VálaszTörlésÉn azt nem (sem) értem, hogy a visszahúzódó, félénk személyiség miért lett ennyire negatív megítélésű? Mintha mindenkinek kizárólag dumagép, csupamosoly, minden helyzetben gyors észjárású embernek kellene lennie. Másnak meg nincsen létjogosultsága. Mintha egy ilyen személyiségű gyereket "ki kellene kezelni", mint egy merev izomzatú gyereket Dévény tornával. Ahelyett, hogy elfogadnánk, hogy ők ilyenek, kell nekik idő amíg feloldódnak. Nem azt mondom, hogy nem tud jobban érvényesülni egy kevésbé félénk (ne adj isten agresszív) gyerek a közösségben, de azért nem hiszem hogy az a megoldás, hogy megszégyenítjük és az érzelmi stabilitás helyett ridegtartásra vesszük. Kellenek módszerek, helyzetek, amikben az önbizalma fejlődik, amiben kipróbálhatja a határait, kell is kitenni stresses helyzeteknek, de ne várjuk már, hogy alapvető személyiségtipusok megváltoznak csakmert valaki azt mondja sokat puszilgatjuk.
VálaszTörlés(amit egy olyan, legkevésbé sem empatikus, gyerekorvos (!) mond, akit valószínűleg ridegtartással neveltek).
Egyetértek. Az en kis 2 éves kisfiam nagydumás, de szelid, kedves, nyugodt gyerek. Nem hangoskodik, nem kismotorozik vadul, nem a plafonon ugrál stb. Es mintha ez baj lenne. Ő órákig mesét olvastat, epítőkockázik, pakolaszik a domperre es huzgalja a kertben, segit fozni, meggyetmszedni stb. De sokak szemeben ez fura. Mintha csak a full eleven, mindent szetszedo stb gyerek volna gyerek. De miert? Mi felnottek sem vagyunk egygormak.
Törlés@ Family Maker: szerintem ez mindig is így volt. Egész gyerekkoromban (70-80-as évek) ilyen jellegű megszégyenítésekben volt részem. Mindig alig vártam hogy vége legyen bármiféle szociális helyzetnek annyira féltem. Úgy jártam elemi iskolába, hogy menet imádkoztam hogy csak ma ne szóljon hozzám senki. És a szüleim nem is tudták, mert otthon beszédes (sőt okoskodó) értelmes gyerekként viselkedtem.
TörlésSzóval szerintem ez nem változott.
Felnőttek között sem szeretik a mogorva, visszahúzódó embereket, legfeljebb van rá esély hogy valaki olyan munkakörben dolgozzon ahol a többség visszahúzódó (nemtudom, kutatók, magányos elemzők, akármi).
Mászóka ügyben meglehetősen parás voltam én is, ha felmászott a gyerekem és fennragadt az valószínűleg egy nem túl magas mászóka volt, mert a túl magasakról én inkább lebeszéltem őket kivéve Leilát mert ő egy majom ügyességével bír, szerencsémre Márkó pedig tériszonyos volt, így csak két nem annyira ügyes de rettentően vakmerő lányomért kellett aggódni akik meggyőzhetőek voltak. Rémálmom az a nagyon magas, csúcsos, háló szerű mászóka amin még ugrálni is szoktak a gyerekek mert olyan jól mozog akkor az egész:))
VálaszTörlésMegmondom az "idegen felnőttek" ú.m. doktornő, védőnő, zöldséges, óvónő, szomszéd néni milyen gyereket szeretnek:
VálaszTörlésKöszön, felemeli a fejét, mosolyog, lelkesen válaszolgat, egy mukkanás nélkül tűri a vizsgálatokat, minden kérdésre tudja a választ, türelmesen kivárja míg az anyja a felnőtt dolgokat megbeszéli stb.
Az én gyerekem pont így viselkedik a bölcsiben, a doktornőnél, a védőnőnél (mondjuk minden feladatot ő sem tudott a státuszon de csak mert bizonyos ábrákat nem ismert fel).
Azt, hogy VALÓJÁBAN hogy viselkedik a gyerekem, akinek van hozzáférése elolvashatja a mai posztomban.
Ahogy olvastam, két dolog jutott eszembe:
1. Az orvosnő szavaiból ÉN kihallom azt, hogy "túl szoros a kapcsolata az anyjával aki valami balkáni elmaradott országból származik" - elnézést a doktornőtől ha nem így van, de nekem kicsit ez jött le.
2. Majdhogynem irigyellek Boni viselkedése miatt, mivel én pont ilyen voltam én kb erre számítottam, hogy a gyerekemmel az lesz a fő "problémám" hogy ennyire szorosan kötődik.
Ugyanakkor: Azt el kell mondanom, hogy mikor az én Anyukám mindenféle okok miatt (más országba költözés, neki esti egyetem,nagy szegénység, tesóm kamaszkori problémái) úgy döntött, hogy velem nem kell már annyit foglalkozni mivel "nincs velem semmi gond" és ezt a szinte szimbiotikus kapcsolatunkat pikk-pakk leépítette, nekem baromi rosszul esett. 15 éves voltam, de akkoriban mi később értünk szerintem ez 12-13-nak felel ma meg. Nem lett velem úgymond semmi gond, de akkorát csalódtam (az általam legjobban szeretett emberben) hogy hosszú ideig képtelen voltam kiegyensúlyozott párkapcsolatot kiépíteni, mindig volt valami defekt. Ezt egy csoportos terápián derítettük ki onnan tudom.
Lehet hogy a doktornő ilyesmire gondol, hogy egy ennyire szoros anya-gyerek kapcsolatot el kell kezdeni lazítani valamikor hogy ne drasztikusan legyen a változás, ne túl későn.
jaj, ezt a kommentet most látom.
TörlésAmúgy pár év múlva én is nyilván visszasírom ezt a fajta kötődést (reggel az oviban pl - olyan édes, ahogy bújik!) szóval tényleg semmi de semmi kedvem leépíteni, amíg nem kell! Sőt!
Én évente egyszer elmegyek pszichológushoz, mert nálunk sem volt tökéletes az szülő gyermek kapcsolat, már úgy értem az, amiben én voltam a gyerek. Ennek köszönhetően nincsenek használható mintáim, ami meg van azt meg nem szeretném követni. Szóval amit minden évben elmond a pszichológus és most kezdem érezni, hogy lehet benne valami, az a kapcsolatunk lazítása. Ma este fürödtünk és én fürdetem a gyereket, szappanozom, zuhanyozom, mosom a fogát, 4.5 éves. Most éreztem először, hogy talán hagynom kellene egyedül elvégezni mindezt. De akkor koszos marad, lukas lesz a foga. Ugyanez volt a mászókával, nekem egy vakmerő ámde nem olyan ügyes gyerek jutott. Miután futottunk pár kört a balesetin úgy éreztem, hogy én ezt nem akarom és helikopter lettem. Egy év ovi alatt viszont olyan ügyes lett, hogy most már mindenhová engedhetem. Lehet, hogy mégsem kellett volna ugranom utána állandóan? Nem tudom, egy biztos a legjobbat akartam neki és azt is tettem.
TörlésNálunk nem is hagyja hogy én mossam, és már le is lazultam fogmosás témában, végülis ezek tejfogak majd lesz valami. Én egyedül a fenekét mosom meg kakilás után (ehhez ragaszkodom - van is belőle hiszti) de egyébként teljesen egyedül mosakszik. Van hogy egy egész flakon szappant elhasznál a térdeire. Végülis ők még nem koszosodnak annyira nincsenek olyan testnedveik, aztán a játszótéren összeszedett bacikat már az előtt úgyis lenyalja hogy egyáltalán csap közelébe érnénk.
TörlésViszont mi együtt alszunk. És ha kiosonok gyakran felébred és kiabál hogy "egyedül hagytál" - na ehhez mit mondana a doktornőtök, nálatok külön alszik a Boni.
Én is kb. úgy nevelem a fiam, ahogy Tamko. �� De az tény hogy nálunk is volt egy olyan pont, amikor már azt éreztem, hogy ÉN sok vagyok. Oké hogy szereted a gyereked, jót akarsz neki...stb. De sokszor azzal tenne jót a szülő, ha hátralépne és hagyná egy kicsit a gyerekét.
TörlésÉn hidegrázást kapott attól ha egy tök ügyes nagyobb gyerek mellett ott áll az anyuka a játszón hogy jaj le ne essen.
Az én fiam akkor nyílt ki igazán amikor elkezdtem békénhagyni. ��
Már bocsánat, de FOGALMAD sincs (nem lehet) arról, hogyan nevelem a fiam.
TörlésPersze, ebbe igazad van vmennyire.
TörlésDe sokszor lejön az írásodból hogy túlfélted, túlaggódod, túl burokbazárod. És ezzel nem biztos hogy jót teszel. Mert nem csak te meg a férjed van a világon.
Hú nem egyszerű a gyereknevelés és nem kritizállak csak néha érdemes kicsit kívülről nézni magunkat!
És az egyik hozzászólóval viszont maximálisan egyetértek, nagyon rossz oviba jár a gyereked. És ezt nehéz ellensúlyozni otthon nektek!
+1 annak, hogy bar a gyereknevelesbe nem lehet blogon keresztul belelatni, az ahogy te/ti latjatok a vilagot, egyertelmu, hogy az atlagnal sokkal szorongobbak vagytok. Nem csak a gyerekkel, hanem altalaban veve az elet dolgaival. Bonin csak az latszik, hogy olyan, mint ti, toletek tanul - ami a vilag legmagatolertetodobb dolga.
TörlésEz nem kritika, en magam sem csinalom jobban. Nalunk a turelmetlenseg es maximalizmus okoz hasonlo gondokat.
Csak neha fura, hogy miutan az egyik posztban hosszu bekezdeseken keresztul irsz valamilyen temarol, ami felkavart/dobbenettel toltott el/megijesztett/zavart/nem tudtal mit kezdeni vele/megkonnyebultel, hogy evek utan vegre megszabadultal a vele jaro nyomastol stb., a kovetkezo posztban teljesen ertetlenul allsz afelett, hogy Bonit miert zavarta/ijesztette meg/kavarta fel valamilyen masik esemeny. De hat csak ugyanugy reagal, mint te vagy Z teszi csomo helyzetben.
A nevelesed szertetteljes, gondoskodo, odafigyelo, lelkiismeretes. Ez nem neveles kerdese, hanem aze, hogy a gyerekek mikent rezonalnak a szuleik SZEMELYISEGERE. :) Vagy lehet, tokeletesen tisztaban vagy az ok-okozati osszefugessekkel. Akkor viszont miert vannak sokszor ketsegeid?
+1 vélemény, hogy az itt olvasott dolgok csak egy töredékét mutatják az életeteknek.
TörlésSzámomra is az jön le, hogy szép kis család vagytok, szeretitek a fiatokat...de annyira "vattába csomagoljátok".
Ennél sokkal lazábban kellene venni a gyereknevelést, mert hosszú távon ez is lehet káros.
Én azt javasolnám ( hisz tudod más életébe könnyű okoskodni ) hogy járassátok valami sportra, hívjatok többször kisbarátot magatokhoz. Hogy lassan nyíljon a világ Boni számára, hogy nem csak ti vagytok, mert tényleg ilyenkor már azért a kisbarátok is olyan fontosak lennének. Tényleg úgy tűnik, mintha ez a kisfiú burokba élne.
Egyetértek, tök nehéz a problémás - nem problémás eseteket elkülöníteni, határvonalat meghúzni, nehézségeket definiálni.
VálaszTörlésBoni viselkedése viszont már tényleg aggodalomra ad okot, mert:
- még mindig nehezen válik el reggelente az oviban, pedig 2. éve jár
- nehezen teremt kontaktust másokkal, pedig igénye van rá, állandóan dumál, szeret játszani
- én viszont nem tudok vele ovisat, kiránynőset, vonatosat játszani naphosszat, márpedig ezt szeretné
- rágja a körmét, tikkjei vannak (pislog, rángatja a karját, RETTENETES néha)
- fél a haláltól, a börtöntől, a "nem aranyos" emberektől, attól, hogy minket valaki bánt, reggelente aggódik, h elkésünk, akkurátusan mosatja a fogát, nahogy elromoljon a foga
szóval valamit tényleg ki kellene találnunk abban, hogy megkönnyítsük az életét, és ebben a gyerekorvos véleményét kértem ki, ki másét? Amúgy TÉNYLEG szimpi a nő, odafigyel, mindig rendelkezésünkre áll, CSAK HÁT francia, itt mások a szokások!
A betegségekkel már mi is túllőttünk a célon, mivel a mienk állandóan beteg, mostmár megtanulta a szakszavakat viszont sosem tudom mikor mond igazat. Pl. rendszeres nála a "rosszul vagyok" kijelentés. Ha komolyan veszem ő maga is megijed, ha elbagatellizálom (mint az én szüleim tették anno) akkor esetleg nem derül ki valami baj valamikor, nagyon nehéz.
TörlésA múltkor egy hisztirohamnál azt üvöltötte hogy "fáj a tüdejem menjünk a doktornőhöz". Képzelheted! Éjszaka volt, semmi objektív tünet, bár beteg volt (mint mindig).
Vagy pl néha sír hogy rámentek a bacilusok - viszont akkora harc a kézmosás, olyankor nem fél a bacilusoktól csak ha hisztizni "kell".
Úgyhogy én a betegséget próbálom aranyközépútra terelni. Pl a gyógyszerre azt mondom vitamin, erősítő, ha panaszkodik hogy valamije fáj nem kezdem el kifaggatni hogy hol fáj mi fáj csak simogatom és mondom hogy pihenünk és akkor jobban leszünk ilyenek. De nekünk nem is szól másról az életünk szinte mint a betegségekről...
A vérvételt lehet, hogy megérne a dolog, az én lányom állandóan szédült. Aztán egy vérvétel alkalmával kiderült, hogy vérszegény. Mióta kap vasat egyrészt megszűnt a szédülés, másrészt nem volt beteg, mert a vas az immunrendszer jó működéséhez is kell. És most érdemes elkezdeni szedni, mert sajnos a baktériumok is szeretik.
Törlés@ Tamko: nekem erre azt mondta a pszichológus, hogy ezek a műsorok nekem szólnak, mert úgy érzi, hogy erre nekem van szükségem. A megoldás nálunk az volt, hogy új rutint alakítottunk ki. Itthon beszüntettük a reggelit és helyette az oviban eszik, mire beérünk már éhes és az jobban érdekli mint én. És persze nekem is el kell engednem jobban, mint eddig....
TörlésÙgy értem, sztem a törésvonal nem ott van h valaki introvertàlt-e vagy extrovertàlt, hanem hogy ki tud-e teljesedni, boldog-e olyannak, amilyennek született
VálaszTörlésszerintem introvertáltként (én) sokkal nehezebb boldog pillanatokat találni abban a környezetben (család, barátok, munkahely... egyáltalán az élet), ahol alapelvárás, hogy extrovertált, de legalább barátságos/közvetlen/társasági ember legyen vki... ezért jó szerintem Boninak az az elfogadó környezet, ami otthon van...
Törlésfelüdülés, amikor a férjemnek meg a gyerekemnek mondom, hogy hagyjanak kicsit magamra, ne szóljon hozzám, ne érjen hozzám, ne kontaktáljon velem senki - és ők ezt értik és megértik és nem bírálnak és nem ítélkeznek, csak megadják, amit kérek, mert ismernek (lehet, hogy csak azért, mert "ha anya boldog, mindenki boldog" :D - nem, biztos, hogy nem csak ezért)
lényeg a lényeg, hogy én megértem Bonit, amilyen ő (már amennyire ismerhetem a blogból)... a "jó" hír pedig, - szintén saját életem tapasztalata - hogy a társas érintkezés, a jófejség, cukiság, környezetnek megfelelő és elfogadott kommunikáció tanulható, felnőttként profin alkalmazom... ami azt jeletni, hogy csinálom, de eléggé elfáradok benne, nem kívánok alapból ennyi ingert...
ahhoz, hogy Boni ezt megtanulja (ha ezt szeretnétek), szerintem jó lenne valamilyen sportra beíratni, ott pl nem feltétlenül kell sokat kommunikálni, mégis barátkozhatna, lennének gyerekekkel kapcsolatos jó élményei...
olyan nehéz lehet ez... :(
VálaszTörlésigen, az átlagember virgonc, rontópál, cserfes, extrovertált gyerekeket "akar" látni. Nagyon nehéz lehet B-nak, hogy a tágabb környezetének teljesen mások az elvárásai - és irtó mázli, hogy ti elfogadjátok.
(és egy teljes mellékszál, milyen érdekesen köti a betűket a dr-nő, Fro-ban teljesen máshogy tanulnak írni, mint Mo-n, ugye? esetleg balkezes?)
Jaja. Aztán jön a panasz, hogy szörnyű, ez a gyerek milyen virgonc, rontópálr cserfes..
TörlésBv: hát ezt nem figyeltem meg, de jó kérdés :)))) legközelebb megnézem, balkezes-e. Tényleg nagyon máshogy tanulnak írni a franciák!
TörlésSzerintem a problémák nagyrésze, amiken Boninál aggódsz (és így olvasva én is aggódnék), az ovi következményei. Tudom, hogy te elfogadod és jónak tartod a francia modellt, és egy otthon is francia ridegtartásban nevelkedett gyereknek lehet, hogy rendben is van, de egy szülei által ennyire agyonszeretett, "túl" erősen kötődő, nagyon érzékeny kisgyereknek szerintem borzalmas lehet az a közeg, és én személy szerint nem kételm, hogy ártalmas is. Ezt már akkor is írtam, amikor először írtál az ovijáról, de most biztosabb vagyok benne, mint valaha, nálunk ugyanis most volt egy oviváltás - eddig is mindenki által jónak tartott helyre járt Kissmajom, de csomó apró jele volt, hogy egyre romlik a szolgáltatás (magánintézmény, és még a legromlottabb állapotban sem volt tizedannyira sem drasztikus, mint amiket te leírtál), ezért kivettük. Három napja jár az új helyre, ahol tényleg olyan gyerekközpontú elvek alapján megy a nevelés, mint nálunk és nálatok otthon, és mintha kicserélték volna: imád elindulni reggel, délután fülig érő szájjal hozzuk el, miután panaszkodik, hogy túl hamar mentünk érte, rengeteget mesél a benti tevékenységekről, sokkal jobban eszik-alszik-játszik, sokkal nyugisabb, kevésbé frusztrálódik, ha valami nem sikerül, stb. Pedig ő alapvetően sem egy szorongós fajta, és nem egy szörnyedelmes helyen volt előtte, mégis feltűnő a változás...
VálaszTörlésNem értek egyet, bár látatlanban ítélkezem, belátom:
TörlésA mi 70-es évek beli romániai óvodánktól ridegen tartóbb és korlátozóbb szerintem nem sok van (Észak-Korea max).
Ennek ellenére voltak visszahúzódó meg extrovertált magabiztos vagány kisgyerekek, attól függően hogy milyen típusnak születtek.
Talán pont Te írtad valahol Est, és nagyon egyet értek vele, hogy a gyerekek az ovi/bölcsi történéseit nem úgy élik meg mint egy felnőtt, mire megyünk értük már szinte el is felejtették mi történt, pláne ha rossz.
Az idős 50+-os apák gyerekei sajnos érintettek asperger, auti és egyéb vonalon. Ez már-már nyomon követhető. Győrben kutattak ezügyben, mert a lombik már erre is rátesz. A biológusnak (Barta Csaba) van előadása a témában, szerintem elérhető emailben.
VálaszTörlésmeh...
Törlésaz ilyen kommenteket olvasva elönti az agyamat a híg fos, hogy hogyan van mersze néhány embernek általuk sosem látott, nem ismert kisfiút (és családját) néhány blogbejegyzés alapján diagnosztizálni...
És egyáltalán mi a tök köze van a félénkségnek az autizmushoz...
TörlésÉn meg engedélyt kérek a 2,5 évesemtől, hogy megpusziljam...amúgy lehet félreértené és lefejelne miközben megközelítem. Lehet mi nem vagyunk azok a pusziszkodós fajták :-/
VálaszTörlés