Retró

Amikor a szüleim megvették, felújították, majd berendezték a hétvégi házukat, értetlenül vettem tudomásul, hogy nem ám egy szép otthont teremtettek maguknak öregkorukra, hanem egy olyan házba költöztek be, amit leginkább a telek szóval lehetne illetni. Az egyik barátnőm szülei is pont akkor költöztek ki a Dunakanyarba, de az egy trendi házikó, az iparművész barátnőnk tervezte függönyökkel, tágas és világos konyhával, kocsibeállóval, új cserépkályhával, és minden szobában más és más tematika (!) szerinti dizájnnal.

De most már tökre örülök, hogy a szüleim nem egy ilyen lakberendezési újságba illő enteriőrben élnek, és hogy náluk nincs két egyforma törölköző, ágyneműhuzat vagy bögre. Boni ilyet úgysem fog látni máshol! Ez az igazi magyarországi feeling, amikor a könyvespolcon megfér egymással az Elektromágneses zavarvédelem és a Rozsdatemető, amikor nem szabad bizonyos lépcsőfokra rálépni, mert mozog vagy amikor senkit sem érdekel, hogy a libás-kacsás asztalterítő sem színben, sem ornamentikában, de főleg stílusban nem passzol az amszterdami házikókat mintázó porcelánszobrocskákhoz, amelyek a légycsapóval szemközti falon állnak a polcon, a nylonzacskóba bújtatott távirányító és a matyóhímzéssel ellátott sodrófatartó mellett.

Meg aztán az is tetszik, hogy a szüleim nem divatból, a korszellemnek engedve váltak sietve a nulla hulladék és a kapszularuhatár hívószavakkal fémjelzett mozgalom tagjává: ök mindig is ezt a vonalat képviselték. Minek dobja ki az ember a 80-as években vett foteleket, ha egy pokróccal letakarva jók lesznek még az emeletre?! Fel lehet használni az üres fagyisdobozokat is valamire; kimosva-megszárítva ott sorakoznak a szekrényben az összeszabdalt pólók mellet, amelyek viszont portörlésre vagy szerszámok lemosására kellenek. Hogy a komposztról, a veteményesről és a házi lekvárokról, paradicsomléről már ne is beszéljek.*

Amikor a szüleimnél vagyunk, még az illatok is olyanok, mint amilyeneket én éreztem a nagyszüleim telkén. És annyira örülök, hogy Boninak is lesznek ilyen emlékei! Hogy ő is lát egy autentikus magyar nyaralót-telket, ahol a kertben álló hordókra (az esővíz se vésszen kárba!) csapot szereltek (a könnyebb kezelhetőség kedvéért) és olyan textilt raktak, amelyeknek négy végébe egy-egy kő lett belevarrva (hogy ne vigye le a szél).

Nem mintha nem bámulnám elismerően azt az újonnan felújított, gyönyörű házat egy utcányira, amit egy francia pasi vett meg, és ami valszeg a legújabb lakberendezési követelményeknek megfelelően, instagram-kompatibilisen lesz berendezve. Én is így csinálnám, a barátaink is így csinálják, Z. rokonai is ilyen házakban laknak. Ma már ritkán találkozik az ember a régi tárgyak ilyen fajta újrahasznosításával, sőt: az erőforrások iránti ilyen mértékű tisztelettel, mint amit a szüleimnél lát az ember.

* Persze én is szoktam hobbiszerűen lekvárt főzni, és veteményesünk is van, de ez a tevékenység teljesen más innen, - egy múltkori kommentben hallott találó költői eszközzel élve - a ráksaláta és a fair trade mandulatej mellől.