Karácsony: pozitívumok és negatívumok

Néha annyira utálom ezt az egészet, és igen, leginkább a kötelező jellege miatt: kötelező áhitat, kötelező vásárlás, ugyanazok az ezerszer hallott kérdések („Te már megvetted az ajándékokat?”), az ezerszer hallott Rudolph the Red Nosed Reindeer, és az obligát, monumentális, megkerülhetetlen giccsparádé. Az is biztos közrejátszik, hogy a képeslap-illusztrációk és a mesekönyvek által sulykolt Tökéletes Karácsonyban (hó, kandalló, gyertyák, sok ajándék, igazi fa, éjféli mise, boldog család) soha nem volt részem gyerekkoromban, így nincs mire visszagondolnom. Bár jó emlékeim azárt vannak, behavazott Budapesten szánkózás a szünetben, ilyenek, ez tök jó volt. A karácsonyi szünetet most is szeretem, ez egy jó találmány: egy hétig, a korai sötétedés miatt nagyrészt otthon semmittenni. 

Aztán, mivel nem vagyok vallásos, kicsit üresnek és mesterkéltnek érzem. Pedig nem magával az ünnep műfajával van bajom; szeretem, hogy ünnepek szakítják meg az év folyását, nekem még a Halloween is bejön. Szeretem a hagyományokat, elfogadom, hogy hozzátartozik az európai kultúrkörhöz, a gyökereinkhez. Tök jó ötlet, hogy bizonyos dolgokat csak az évnek egy meghatározott szakaszában (t)eszünk. Felfoghatnám valójában a szeretetnek vagy a fény visszatérésének az ünnepének. Tulajdonképpen nekem a karácsony az év lezárásának az ünnepe – de jobban szeretnék e praktikus és profán helyett valami magasztosabb magyarázatot inkább. 

A kötelező ajándékozás a sírba visz. Egyik barátnőmtől azt hallom, hogy ők a saját családjuktól közösen és előre lebeszélve mélytányérokat (!!!) kapnak, másik barátnőm pedig megveszi saját magának az ajándékot, amit a férjétől fog kapni és amit a fa alá fog tenni. Fel nem foghatom, hogy mi értelme van a pénz ilyen típusú körforgásának. Ha már kötelező az ajándékozás, akkor csináljuk olyan zseniális módon, mint a húgom, aki minden évben mindenkinek meglepetést ad. Kigondolja, utánajár, megveszi, és általában baromi jól el is találja. Ha nem válik be, akkor sem érződik az ajándékon, hogy kínjában már nem tudott mit kitalálni, ez jött vele szemben a plázában, hát megvette… (Amúgy meg VAN az a személytelen ajándék, aminek az ember minden helyzetben örül, ez pedig a könyvutalvány. Meg a csoki.) 

Karácsony táján fut bele az ember itt-ott, mostanában leginkább a neten, de még a levegőben is benne van, ez a békés és nyugodt várakozással megtelik a szív az ünnep apró fényeinek meghitt csillogásával, miközben a bennünk élő gyerMekeink szemében meglátjuk a bennsőséges csodát, majd elmajszoljuk az illatos süteményt-elbeszélői mód, ami, háát, hogy is mondjam, nagyon távol áll az én racionális és irodalmi világomtól. Ugyanígy, a legtöbb dekorációt október közepétől december végéig már nem tudom elképedt borzadály nélkül nézni. Sajnos a hozzánk közeli, platánfákkal szegélyezett, botanikus kertbe vezető út dekorációja benne van abban az öt bűnronda karácsonyi díszítésben, amit életemben látnom megadatott. Elképszető. Ugyanakkor viszont vannak tök szép kirakatok, képeslapok is, tehát vannak igényes és újító szellemű iparművészek a világon, akik a rendelkezésre álló formákkal (csillag, fenyőfa, hópihe stb.) és színekkel (zöld, piros, fehér, arany stb.) évről-évre tök jól megújítják a kínálatot – ez meg a jó értelemben véve elképesztő. (Az ember azt hinné, hogy már minden ki van találva a témában) 

Budapest ilyen szempontól szuper, ott kevesebb a díszítés, azok viszont szebbek, mint itt. Úgy egyáltalán, jobban szeretem otthon tölteni az ünnepeket. Előbb kezdődik, tovább tart, néha egy hétig is elhúzódik – na ez már valami, emiatt már lehet szeretni ezt a karácsonyi időszakot. De azt, hogy a fogyasztói társadalom diktatúrája miatt már októberben vásárlásra legyünk ösztönözve, majd kvázi már karácsony másnapján megkezdődjenek a leértékelések, ezt nem tudom megszeretni.