A és B

Olyan mérges vagyok magamra, a reumatológusomra, a világra. De főleg a reumatológusomra. Hagytam magam pár hete rábeszélni, hogy változtassunk az eddigi, jól bevált kezelésen, azaz amikor A. típusú gyógyszerből szedem a maximumot (néha egy picit többet is), a B.típusú gyógyszert pedig időnként, kiegészítésképpen veszem be, ha érzem, hogy jön a fájdalom, vagy ha usziba megyek, vagy ha pontosan tudom, hogy másnap nem robbanhatok le.

Ez a pasi, akit készer láttam életemben, tehát nem nagyon ismer, még kicsit ki is nevetett, hogy mit kotyvasztok össze itt a gyógyszerekkel, ezeket nem lehet párhuzamosan szedni. Meg különben is, egy másik B orvosság jobb lenne, és az A-t pedig csökkentsem a minimumra. És én hülye, pedig pontosan tudván, hogy nem kellene a bevált módszert megbolygatni, mégis így tettem, és az történt, amitől féltem: az A. gyógyszert lecsökkentvén olyan krízis jött elő, hogy felállni nem tudtam reggel az ágyból. A doki tanácsára bevetettem az új B gyógyszert (elhagyván az A-t), de semmivel nem lett jobb. Azt mondta még akkor, hogy ilyen esetben hívjam őt telefonon.

Itt álltam (ültem) nyilaló fájdalommal, meg egy rohangáló háromévessel, a pasit meg lehetetlen volt elérni. Mire odajött a telefonhoz és beszélni tudtam volna vele épp bekapcsolódott az ébresztő a telefonomon (amit azért állítottam be, hogy ne felejtsem el fölhívni) és csak annyit hallottam, hogy kivételesen szedjek még be egy ...-t. De mit?

Visszahívtam, kiderült, hogy négyszeresére emelte a B. adagját! Ebből a típusúból évekig szedtem 12mg-ot, úgy-ahogy rendben voltam, most 40 mg-mal két napja sántikálok (jobb esetben). Fokozatosan kell majd csökkenteni, de mi lesz így velem, ha az A-t meg nem szedhetem? Ma is próbáltam vele beszélni telefonon, de nem volt ott, azaz egy egész hétvégére magamra vagyok utalva a fájdalmaimmal, amit végülis ő okozott. Jó, nem tudhatta, de akkor is. Az ember saját maga ismeri a legjobban a fájdalmat és a betegségét, amivel együtt él.

Arra jutottam egyébként, hogy vissza fogok térni az eddigi, saját módszeremre, és ezt meg is mondom neki. Ha nem tetszik neki, akkor keresek másik dokit. Értem én, hogy nem kompatibilis a kettő, de én 41 évesen nem akarok úgy élni, hogy ne tudjam előre: másnap lábra fogok-e tudni állni. Inkább élek kevesebbet, de 100%-osan, mintsem 90 évig így.