Összefogás

Amióta megvettem a pesti lakásomat, mindig is voltak ilyen-olyan gondok a házzal és a szomszédokkal: van egy néni, aki pl. nemes egyszerűséggel nem fizet közös költséget már évek óta, és a felhalmozódott hátralékot végülis összedobtuk neki, mi többiek, hogy ne legyen a háznak tartozása. Voltak kéménygondok is, életveszélesnek nyilvánították őket, rendszeresen van csőtörés, az udvar rémesen lepukkant, pár éve a padlásról levitt oda valaki valamilyen sittet, ami az aztóta ott áll. Sőt, még egy Air Malta címkével ellátott, cselló (?) szállítására alkalmas nagy, kék doboz is árválkodik a lépcsőházban – engem az már komolyan nem is zavar, abszurd műalkotásként tekintek rá.

A közös képviseletet ellátó cég olyan, mint valami 80'-as évekből ottmaradt szövetkezet: Gizi nénik és Éva nénik ülnek lehangoló irodákban, faltól-falig akták, e-mail címük van ugyan, de nem használják, faxolni (!!!) kell nekik, ha valamilyen dokumentumra van szükségük, és évente egyszer közgyűlést hívnak össze, amiről jegyzőkönyv készül, és ahova nem járok, mert sosam vagyok otthon.

Ezt az állóvizet kavarta föl most a szomszéd lány. Így visszagondolva tulajdonképpen nem is értem, hogy néztük mi, többiek évekig némán ezt a balfaszkodást. A lány (aki amúgy ügyvéd) beleásta magát a papírokba, jegyzőkönyvekbe, kikérte a ház dossziéját, megvizsgálta a szerződéseket, az árajánlatokat, és döbbenetes dolgokra bukkant. Csak úgy hullottak a csontvázak innen-onnan. Olyan bratyizásokra és kenőpénzekre derült fény, hogy csak fogom a fejem. Ez a ház tökéletes illusztrálása kicsiben annak, hogy hogyan működhet maga az ország. És persze magamat is hibáztatom: én is vehettem volna a fáradságot, hogy utánanézzek, mi történik, ahelyett, hogy csak iktatom a jegyzőkönyveket és fizetem a közös költséget.

Ilyenek voltak pl., hogy a ház két kuka után fizet díjat, de (ezt mindenki látja) csak egy kukánk van. Ezt pl. tök egyszerű lett volna kideríteni, de 14 család hitt a képviseletnek, és nem ellenőrizte, hogy valójában mi is áll a szerződésben. Aztán volt olyan is, hogy 1 millió ft-ért megcsinálta a kéményeket egy (ki tudja, honnan szalasztott) vállalkzó, de rosszul, így a főváros nem vette át - a ház persze fizetett. És van egy lakó, az ezermesterünk, aki rendszeresen kapott pénzt a képviselettől ilyen-olyan kisebb munkákra, ő persze számla nélkül és aranyárban dolgozott. És mindenzt simán le tudták nyomni a torkunkon!

Hogyan nem szúrta ki a szememet idáig ez az atyafiságos összeköttetéseken és az információk kikozmetikázásán alapuló csalássorozat?

Az ügyvéd lány megszerezte az összes lakó e-mail-címét és közös üzenetet írt: lépjünk! A képviseleten 5 évre visszamenőleg be lehet hajtani az elsikkasztott pénzt, remélem, lesz rá energiánk, időnk, és össze tudunk fogni annyira, hogy védjük érdekeinket, tulajdonunkat és érvényesítsük jogainkat. Ezt kellene iskolákban tanítani!