Az alvás, a rémálom

Nem tudjuk mi történt. Amióta Boni a kiságyában alszik, azaz úgy 5-6 hónapos kora óta, nem voltak problémáink az alvással: rövid dajkálás-éneklés-hodrozás után betettük az ágyába, és max. 10 perc múlva aludt is. Múlt csütörtök óta, és szinte a percet is ismerjük, hogy mikor kezdődött (csak sajnos az ok nem egyértelmű), Boni nem hajlandó elaludni egyedül. Azóta hármónk közül senki sem aludt normálisan és eleget, és az az igazság, hogy eléggé kétségbe vagyunk esve. A változás ijesztő: az addig nyugodt és kiegyensúlyozott kisfiúból szorongó gyerek vált, aki, ha már csak azt a szót mondjuk ki, hogy alvás, riadtan, sőt: pánikolva rázza a fejét, hogy nem, nem, ő nem akar elaludni.

Legelőször, csütörtök délután (én dolgoztam), Z. maga mellé vette az ágyba, úgy aludt el. Este rengeteget sírt, Z. órákig hordozta köre-körbe (én nem vagyok jó neki erre a feladatra - ez mondjuk nem új, hónapok óta azt akarja, hogy az apja altassa el), majd hajnali 4-kor felriadt, és megint órákig tartó hurcibálás után volt hajlandó elaludni. Ez nekünk ismeretlen jelenség, utoljára csecsemő korában ébredt éjszaka, de akkor egyszerűen megszoptattam. Szóval az altatás ilyen nehézkesen ment egész hétvégén, ráadásul el is utaztunk, ami biztos nem tett jót a kis lelkének. Többször is áthoztuk az ágyunkba, mindig megfogadva, hogy ez az utolsó, mert ebben (az egyben) egyetértünk: senkinek nem tesz jót a közös alvás (nekünk biztosan nem, mert azóta a nyakunkat nem tudjuk mozdítani).

Vasárnap este elhatároztuk, hogy lesz, ami lesz, sírni hagyjuk. Addigra minden más lehetőséget kimerítettünk, az éjszakai kakaózástól a hosszú beszélgetésen át (Bonika, este aludni kell! stb.) a rendületlen éneklésig. Fél óráig sírt, amikor valszeg a sok könny, izgalom és aggodalom hatására - életében először - kihányta a vacsoráját. Azon az éjszakán megint velünk aludt (rémes volt), majd hétfőn elmentünk a gyerekorvoshoz, arra gondolván, hogy esetleg valami betegség állhat a háttérben. Az igaz, hogy egyre kevesebbet eszik, és sokkal anyásabb is lett az utóbbi napokban, de ettől eltekintve ugyanúgy játszik, szaladgál, ahogy eddig.

Semmi szervi baja nincs - mondta a doki, és ő is megerősítette, hogy hagyjuk továbbra is sírni, akár másfél órát is. Ezt így is csináltuk tegnap délután, szörnyű volt hallgatni, ahogy kiabált: Papaaaa! Mamaaaa! Nem jóóó!! de ma már visszasírom ezt az állapotot, mert legalább fél óra múlva már aludt. Este viszont egy órás dajkálás után még mindig nem aludt, és ijedve néztünk egymásra a férjemmel: most mi legyen? Ezt így nem tudjuk hosszú távon csinálni. És különben is: mi lehet vele? Ha most kezdte volna a bölcsit, megértenénk. De így??

Tegnap este a sírás megint hányáshoz vezetett, de a doki tanácsa alapján a takarítás és az átöltöztetés után visszatettük a rácsos ágyába. Ötpercenként benéztünk hozzá (sírt) és amikor egyszer én voltam a sorsos, és a szobájához vezető folyosón indultam hozzá, mit látok? Szalad az ellenkező irányba, a mi hálószobánk felé, rám sem hederítve, Papa, papa! kiáltásokkal. Kimászott az ágyából! Újabb kupaktanács után úgy határoztunk, hogy levesszük az egyik oldalon a rácsokat (Gulliver). Boni imádta az éjszakai szerelést, jött-ment, pakolt, csavarozott, dumált, olyan volt, mint régen.

A rémálom megint akkor kezdődött, amikor megint bele akartuk tenni az ágyba. Nem, nem és nem, képtelen volt benne maradni, ráadásul most már simán ki tudott jönni. Ekkor éjfél volt már, az altatást fél 9-kor kezdtük (ahogy mindig), és mindketten iszonyú türelmetlenek és tehetetlenek voltunk. Boni meg élvezte, hogy szabadon járhat-kelhet a lakásban. Elbújt a konyhában. Bekapcsolta a sütőt. Magára öntött egy üveg vizet. Nyitogatta a szekrényeket. Az ágyon ugrált. Akkor már annak is örültünk volna, ha a mi ágyunkban elalszik, de ő csak játszani akart. Z. szerint olyan volt, mint egy horrorfilmben, amikor a gyerekek átveszik a hatalmat. Ő zárható, börtönszerű kalitka-ágyról álmodott, én a gyerekpszichológusok elérhetőségeit kerestem a neten. Nagy nehezen egy körül elaludt (nálunk), majd 2-kor üvöltözve, kapálózva ébredt.

Az egyetlen magyarázat, hogy rémálmai vannak, ezért fél az elalvástól. A férjem a Magyar Népmeséket okolja, amiból egy epizódt csütörtök délelőtt nézetett meg vele - elképzelhető, nem tudom. Az biztos, hogy iszonyú megpróbáltatások elé állítja az embert a helyzet, mert rengeteg mindenben nem értünk egyet, ráadásul fáradtak is vagyunk.