Háztűznéző

Nálunk én vagyok az, aki a lakás berendezéséért és a bútorokért felel, és szeretem azt hinni magamról, hogy jól átlátom egy-egy lakás pozitív és negatív pontjait. Z. képtelen erre, olyasmikre nem emlékszik például, hogy az ablakok egy irányba néznek-e vagy több oldalra. Viszont tök ügyesen tárgyal ingatlanosokkal, bizalmat ébreszt, nem sieti el, még alkudni is tud. Szóval tökéletes páros vagyunk!

Pénteken elment megint lakást nézni. Azzal jött haza, hogy megvan a tökéletes lakás, sőt, még egy másik is van, kevésbé tökéletes, választani is tudunk. Csak egy-egy negatívuma van mindegyiknek. Így egész pénteken az északi expozóció vs. belvárosi sétálóutca hátrányait latolgattuk, hogy vajon melyik a kisebb rossz? Z. azt javasolta, hogy szombaton menjünk el együtt megnézni mind a kettőt. Nagyon korán indultunk (4:30-kor keltünk), hogy a tíz órás vizit előtt Z. még meg tudja győzni az ingatlanost: nekünk adja ki a lakást. Addigra már eldöntöttük, hogy az északra néző lakás kellene, ami közel van a pályaudvarhoz, ahol könnyű a parkolás és aminek van elég szobája és fürdőszobája.

Szegény Boni nagyon rosszul bírta az utat, de kilencre ott voltunk. Ahogy beléptem a lakásba láttam, hogy ez egy rémálom! Az igaz, hogy tágas, az is igaz, hogy két fürdőszoba van benne, hogy szép a kilátás és hogy az egész utca a világörökség része - de az ablakok! Nem tudom, hány száz évesek lehettek, de kinyitni alig mertem őket, nehogy a kezembe maradjanak. Aztán kiderült, nem is igen nyílnak. Cserébe az ajtók nem záródtak! Nem csak egy: semelyik. Aztán a fürdőszobából csatornaszag áradt, a konyháról pedig el nem tudtam volna képzelni, hogy ott én abba a sütőbe valamit is beletegyek, amit utána megeszünk!

Z. azt mondta a kocsiban, hogy nehogy túlságosan kimutassam az elragadtatásomat. Úgyhogy teljesen szabadon kimutattam az undoromat. Mikor kijöttünk a kapun, Z. mérgesen nekem esett, hogy elrontottam mindent, így nem fogjuk megkapni a lakást, mert ha nem tetszett is, legalább nem kellene szállodába mennünk (már komolyan elgondolkodtunk ezen az opción, azt is kiderítettük, hogy ez nem lenne akadálya, hogy Bonit esetleg fölvegyék a bölcsibe). Azt mondta, hogy messze ez a legjobb lakás a kilenc közül, amit összesen látott.

Aztán megnéztük a következőt, és tényleg rosszabb volt. Nem is részletezem. Vagy de igen, röviden: kosz mindenhol, a stukkókon állt a por, a hűtőben - ami még a 70'-es évekből maradt ott (rusztikus stílus!) - szerintem bogártetemek feküdtek, ááá, nem is értem az embereket, hogyan kínálhatnak bérlésre egy ilyen lakást.

Rémes hangulatban hagytuk el ezt a második borzalmat is. Amikor Z. rossz kedvű (ritkán), akkor ott a levegő is megfagy. Javasoltam neki, hogy menjünk el abba az utcába, ahol azt a lakást látta, ami nekem annyira tetszett az alaprajz alapján. Nézzük meg az utcát, nézzünk körül, kukkantsunk be a lépcsőházba, még akár fel is csengethetnénk, hátha ott van a festő, talán beengedne. Mert szerintem az a lakás ideális lenne, csak a vendégfürdőszoba hiányzik belőle. Nagyon nehezen rábeszéltem, hogy menjünk oda (közben eleredt az eső és nem volt esernyőnk) és csodák csodájára tényleg ott volt a festő, aki tényleg beengedett.

Jaj, és akkor megláttam álmaim lakását! Na jó, picit túlzok, de el nem tudom mondani milyen megkönnyebbülés volt egy olyan lakásba betoppanni, ahol az ablakok rendesen záródnak, ahol a fürdőszoba és a konyha újonnan van beszerelve, ahol a falak fehérek és a parketta csillog. Száz szónak is egy a vége: lelkére kötöttem Z-nek, hogy hétfőn kora reggel hívja az ügynökséget, hogy szeretnénk a lakást. Szegénykém ő még sajnálja a legelsőt, ami számomra továbbra is érthetetlen, én simán beáldozom a vendégfürdőszobát jól záródó és hangszigetelő ablakokra.

A történethez még annyi hozzáfűznivalóm van, hogy ebéd közben megnéztem az emailjeimet és láttam, hogy jött egy új hirdetés egy másik lakástól, hasonló paraméterekkel, mint amilyeneket szerettünk volna. Ráadásul az étteremtől két utcányira. Befejeztünk az ebédünket és elmentünk megnézni, így tízre emelkedett a megnézett lakások száma. Ez amúgy nem volt olyan jó, de még mindig klasszisokkal jobb volt a legelsőnél.