Megismerkedésünk története (sok évszámmal és helyszínnel)

Bijou-nak és Martine-nak

1997 decembere, Párizs, egy buliban – A buliba egy nyelviskolai csoporttársam marokkói barátnőjének a valakije révén mentünk el, az egészről csak pár emlékfoszlányom és fotóm maradt. Z. is ott volt, de semmi benyomást nem tett rám, és én sem ő rá: nem is emlékeztünk egymásra, utólag azonosítottuk be, hogy mindketten ott voltunk. Nem-szerelem az első látásra! Én akkor 22 voltam, ő pedig 48, és mindketten meg voltunk győződve arról (mint most is), hogy fél lábbal már a sírban vagyunk.

1998-1999 – A közös kapocs a marokkói lány (Miriam), akinél utána többször is összefutottunk. Ebben az időben nekem is volt barátom, neki is volt barátnője. Én megjegyeztem magamnak, hogy Z. egy vonzó pasi, Z. pedig azt gondolta rólam, hogy kövér kelet-európai lány vagyok (szerintem most terhesen sem értem még el az akkori súlyomat!). Jókat beszélgettünk, de ki gondolta volna, hogy ebből lesz a Nagy Szerelem?

1999 nyara, Marokkó – Életem legrémesebb nyaralása (Miriammal a családjánál). Igaz, hogy mindenki nagyon kedves volt, de arabul beszéltek, nem értettem soha semmit, soha nem tudtam, mikor mi fog történni, hová megyünk, ráadásul tényleg kézzel kellett enni és tényleg sértésnek vették, ha nem. A második napon elegem lett az egészből, és még két hét volt hátra! Elgondolkodtam, kit tudnék felhívni, aki átrakatná nekem a jegyemet. Z-nek telefonáltam (sírva), hogy próbálja meg (charter-járat volt, szóval nehéz ügy), nem bírom tovább, Miriamtól haraggal váltam el, ott álltam Marrakesh-ben egy szál bőrönddel, persze pénz és B-terv nélkül. A repjegyen már nem lehetett változtatni, erre Z. a megkérdezésem nélkül vett nekem egy sima visszautat (akkor még nem tudtam, mennyire önzetlen és segítőkész).

1999 szeptemberétől decemberéig – Miután visszaértem Párizsba, elhatároztam, hogy soha többet nem hívom fel ezt az embert, mert 1) iszonyú nagy szívességet tett, amit nem tudok viszonozni 2) különben sem akartam interferálni Miriam baráti körével. Aztán december táján egy közös ismerőstől véletlenül megtudtam, hogy Z. is összeveszett a lánnyal (pedig egyikünk sem egy összeveszős típus, sőt), így megkerestem.

2000 első fele - Mindketten szinglivé váltunk, hébe-hóba találkozgattunk szigorúan baráti alapon, rájöttünk, hogy mennyire egyformán gondolkodunk csomó mindenben. Majd nyáron elkezdődött valami közöttünk…

2000 nyara, Nizza – De hiába a közös vonzalom, én nem gondoltam nagyon komolyan, és semmiképpen sem terveztem hosszú távra a dolgot. Nem is nagyon terveztem én semmit, jól esett az érdeklődése, jól éreztem magam vele, de ennyi. Akkoriban hónapok óta az volt a vágyam, hogy Nizzába költözzek. Elegem volt Párizsból, átiratkoztam a nizzai egyetemre és már megvolt a buszjegyem, hogy lemenjek lakást nézni. Z. szerintem ekkor baromira szenvedett, ő már szerelmes volt, de végül úgy döntött, eljön velem, segít a lakáskeresésben, és elvállnak útjaink, ennyi volt. Találtunk is egyet…

2000. szeptember, Párizs - …aminek a kaucióját el is buktuk, mert végül persze úgy döntöttem, nem költözök. Nem mérlegeltem pro vagy kontra, akkorra már fülig szerelmes lettem én is, képtelen voltam menni!

A lilaködös, lángolós szerelmes korszak nekem tényleg pontosan 7 évig tartott, addig egyenesen istenítettem Z-t, és számomra minden szava szent volt. Utána volt pár buktató a kapcsolatunkban (leginkább a babaügy kapcsán), de soha egyetlenegyszer sem csalódtam benne, ma is ugyanúgy tisztelem, mint az elején. A marokkói lánnyal, akinek az egészet köszönhetjük, azóta sem vettük fel a kapcsolatot. Egyszer összefutottunk vele egy étteremben, de csak pár szót váltottunk. Közös ismerősöktől tudjuk, hogy született három fia, szerintem már meg sem ismernénk.

Hát.. szóval, így történt!

19997 táján mint mindenki, én is ezt a szuper számot (+albumot) hallgattam orrvérzésig. Nem tudok erre a korszakra gondolni Louise Attaque nélkül. Ma már ez az album retrónak számít, pedig TEGNAP volt!