Negyven

Lassan 37 éves leszek, ennek kapcsán pedig mostanában gyakran gondolok Arra a Bizonyos Korhatárra (lásd fent). Egyébként fura, mert emlékszem, hogy amikor 27 lettem, eszembe sem jutott az a borzasztó 30, amiről pedig mindenki annyit beszélt, és ahonnan (állítólag) a B. oldal számolódik.

Nekem mindegyik szülinap alapból kisebb fajta katasztrófa volt eddig, mert lélekben még mindig kis gimnazista vagyok, akinek el kell döntenie, hol akar továbbtanulni. Csak aztán valahogy besűrűsödtek az események, jött az egyik év a másik után, és hirtelen ott találtam magam, hogy tulajdonképpen már van szakmám, munkám, múltam. A 20 azért nem volt rossz, de a 30 kifejezetten jó volt, semmi kapuzárási pánik, semmi Bridget Jones-effektus. (Bárcsak lett volna kapuzárási pánikom, jegyzem meg halkan.)

Én a 35-nél kezdtem bepánikolni. Akkor már fél éve szerettünk volna kisbabát és hirtelen rájöttem, hogy bármi legyen is, fiatal anyukának nem fogok már számítani. Nem tudom, ha akkor rögtön teherbe esem, izgatna-e ez az egész korkérdés, lehet, hogy nem. Kisgyerekes barátnőim szerint nekik nincs idejük ezen parázni.

Hát nekem meg van. Ez a negyven... ez valami rémálomként lebeg a szemem előtt. Ez tényleg vízválasztó lesz. Egyrészt kb. innentől számítódik a női termékenység drámai mértékű mélybe zuhanása csökkenése, tehát addig kell családot alapítani. De ezen még túl tudnék asszem lépni (illetve a gyerektelen negyvenes lét egy teljesen más és félelmetesebb kérdéskör). Van itt viszont egy másik probléma, ami mostanában fogalmazódott meg bennem: míg az ember gimnazistaként tudja, hogy milyenek lesznek a húszas évei (egyetem, bulizás, szerelmek, útkeresés, utazások), és ugyanígy a harmincas évekről is vannak elképzelései (batátok, utazás, munka, esetleg újrakezdés, gyerekvállalás), nekem pl. fogalmam sincs, milyen lehet negyvenes nőnek lenni. Melyek a fő hajtóerők, irányok, mozgatórugók, vannak-e nagyszabású tervek? Nem unalmas-e? Megnézik-e az embert még az utcán? Van-e az embernek jogalapja arra, hogy kételkedjen önmagában? Hogyan lehet (lehet-e egyáltalán?) bármit is újrakezdeni?  Vannak-e álmok, vágyak, remények?

Remélem, hogy kompromisszum-mentesen is el lehet fogadni a negyvenet és nem csak a látszatot tartja fönt mindenki. Bár gondolom, ahány 40 év, annyi negyvenéves, annyi pozíció, annyi szerep. Még van pár évem. De addig választ szeretnék úgy-ahogy találni a fenti kérdésekre, mert szerintem ezt nem lehet megúszni, ezt a definíciót, hogy melyek ennek az életkornak a horizontjai és dimenziói.

(De ki hitte volna? Hogy egyszer tényleg bekövetkezik. Miért hiszi az ember fiatalon azt, hogy végtelen sok ideje van?)

Szomorkás poszhoz szomorkás dal