2020. június 8., hétfő

Én, a Mekk mester

Miután három hónapja autodidakta módon próbálom magam hol virológussá, hol epidemiológussá kiképezni, a fodrászat gyerekjátéknak tűnt! Olyan sokszor megfigyeltem már, hogyan kell a fésűvel ügyesen felfelé húzni egy-egy tincset, majd az ollóval előszőr vízszintesen lenyisszantani a kívánt mennyiséget, aztán függőlegesen belevagdosni a továbbra is a két ujj között tartott, de már rövidebb hajba. Aztán ugyanezt türelmesen megismételni minden oldalon, és kész!

Az eredmény vicces lett. Csak elöl tudtam levágni neki, ahol már sürgős volt, mert a szemébe hullott, - hamar rájöttem, hogy az elmélet itt is sokkal könnyebb, mint a gyakorlat. Mert hová teszem az ollót, amíg vagdosok? Hoppá, ezt nem figyeltem ki. A zsebedbe! - mutogatta Boni nagy lendülettel, közben félrefordulva, így a megragadott hajmennyiséget azonnal el kellett engednem, pedig jó erősen fogtam, mert a vizes haj csúszik meg tapad (ezt sem mértem föl előre).

Szerencsére a göndör hajnál nem annyira látszik az asszimetria. Viszont összeugrik, jobban, mint számítgattam. Nem baj, így ilyan cuki, kisbabás: elöl rövid, hátul hosszú, a fülénél viszont béna, de azt ezek után azt már nem mertem bolygatni...


21 megjegyzés:

  1. az én fiam is göndör hajú, soha nem volt eddig hajlandó eljönni velem fodrászhoz, úgyhogy én a mindenhonnan összevissza vágás technikáját alkalmaztam eddig, annyira jó, hogy sose látszik, ha valamit kicsit elrontok, mert úgyis egy kis kunkori az egész, ha valami bénán sikerül, egy hét múlva már nem lehet felfedezni, mert összeáll.
    most egy hónapja kitalálta, hogy géppel nyírjuk le neki, mint az apjának, tüsire (még sose volt ilyen) - szuper lett így is, de nekem nagyon hiányoznak a kis göndör fürtjei, olyan kedves, babás olyankor az arca, mint egy kis puttó, (5 és fél éves puttó) :)

    VálaszTörlés
  2. Te, hogy mennyire hasonlít rád! :)))

    Először azt hittem, rólad van szó.

    VálaszTörlés
  3. W: húú, akkor te nagyon ügyes vagy! Nekem most meg kellett volna hoznom egy döntést a fül körüli hajakról (körülnyírni? sem?) viszont akkor ahhoz hozzáigazítani a hosszát... nem mertem belevágni, a szó szoros értelmében.

    Én is le vagyok döbbenve minden egyes alkalommal, hogy mennyit változtat egy frizura - az egész kis arca más! (Boni decemberben volt utoljára fodrásznál, akkor elég rövid lett)

    Bezz: :-DDDD (látnád, milyen kislányos így!)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon megertem, bár én nem gyereket, hanem anyumat fodraszolom a karantén alatt, és nagyobb vagasba nem is mertem belemenni, csak festést és frufruvagast csináltam. Festés eddig elfogadhatóra sikerült, a frufrunal 2/1-es a sikerességi aranyom, és az első is inkább a kezdők szerencséjére írandó. Aztán elbiztam magam, hogy megy ez, nem is olyan nehéz. Hát...Szerencse, hogy nem megy sehova, és gyorsan nő a haja. 😊

    VálaszTörlés
  5. Én vettem hajnyírót, és lenyírtam a kicsinek, szerintem elég klafa lett, és ő ügyesen engedte is. A nagyobb fiaim azonban azt mondták, hogy kizárt dolog, hogy nekik hajnyíróval megnyírjam, így amikor újra kinyitott a fodrász elvittem őket (nálunk ugye fodrászhoz igazából bármikor lehetett volna menni, de nem volt nyitva). Csak mi voltunk ott egy óriási helységben volt, totál nyitott ajtóknál, csak az a fiam volt bent, akit éppen nyírt, mi többiek az udvaron vártunk. Se előttünk, se utánunk nem volt senki. Szerintem elég biztonságos volt. Bár persze itt a mi megyénkben az elmúlt 1 hónapban összesen 1 fertőzöttet találtak, szóval nyilván más a kockázat.

    VálaszTörlés
  6. Kriszti, az én mamám SAJÁT MAGÁNAK végja a haját. El lehet képzelni :))))

    Tüsihaj nálunk is kizárt, marad ez a házilag barkácsolt, asszimetrikus frizura...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én olyan hajnyírót vettem, amelyikkel akár 3,5 cm-es hajhossz is vágható, tüsi haj nálunk se jönne szóba. Szerintem igazán jól sikerült. A nagyok viszont már kamaszok, és olyan speckó frizurákat nem tudok produkálni, amiket ők vágatnak maguknak. :)
      Nem meritek elvinni fodrászhoz? Vagy a férjed nem engedi?

      Törlés
    2. Nem tudom mi a helyzet Franciaorszagban, de Angliaban meg nem nyitottak ki a fodraszok.

      Törlés
  7. Nalunk (Uk) nincs fodrasz, s a tervek szerint utolso stadiumban nyitnak majd nyar vegen. A fiuk nalunk 2 honap utan kezdtek ugy kinezni mint Chewbacca. A ferjem kozolte, nem engedi, hogy levagjam a hajat es kesz. Gondoltam majd a fiamon megmutatom milyen remekul megy ez, aztan levaghatom ot is. Ja es a nagylanyt ugyesen levagtam meg lockdown elejen youTube-ot kovetve, szoval nagyon fel voltam batorodva. Egy egesz delelottot tutorialok nezesevel toltottem. Eljott a gyakorlat ideje...es Jezus. Hiaba kovettem volna mindent ugy mint a tutorial, eleve nem ment, mert a fiamnak kb 3x surubb haja van mint a model kisfiunak. En sem jottem ra hova rakom az ollot amig osszefogom a hajat e ujjaim koze cikkcakkozni. Mert a masik kezemben meg a fesu van. Amit a no kb 5 perc alatt megoldott "blending" cimen, nekem egy ora kellett. S persze nem volt egyenletes. A fiam unta, utalta, a ferjem meg aztan vegkepp nem enged a kozelebe olloval miutan igy felsultem. Szoval en is rajottem, hogy sokkal nehezebb dolog ez mint ahogy elso blikkre tunik.

    VálaszTörlés
  8. MOst látom, h azt írtam a posztban: Hová teszem az ollót amíg vagdosok? :))))) hát így tényleg komolytalan, ha az ember keveri a fogalmakat...! (fésűt akartam írni, természetesen)

    Olyan érdekesek ezek a különbségek a járványügyi intézkedésekben: Svájcban a fodrászat nyílt ki ELSŐKÉNT.

    VálaszTörlés
  9. Ezért jó a hosszú hajú férj :D Őt nem kell nyírni évekig, csak a haja végéből csípek le egy kicsit mikor ki könyörgőm, hogy ideje lenne. Én magamnak rövidítem a hajam, már megtanultam hogy a bretonból mennyit vághatok, hogy ne nézzek ki valami elszalasztottnak. Az elején azért hordtam ám sapkát emiatt.

    VálaszTörlés
  10. Nalunk a ferjem maganak vagja a hajat, 3-4 hosszusaggal vag maganak tusihajat, hatul/alul a legrovidebbre es a feje bubjan a leghosszabbra. En neha ranezek, hogy kiigazithassa, amit nem lat, de szerintem nagyon ugyes es tok jol megcsinalja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tök buszke vagyok ra, hogy ezt maganak el tudja intezni ennyire lazan, miutan egy csomo dologgal ő is küszködik ( ahogy én is).

      Törlés
  11. Mi pont a karanten vegere batorodtunk meg, hogy akkor most majd jol nekiesek a ferjem dus, gondor hajanak, mert kezdett mar zambojimmysedni. De aztan visszarendeltek home officebol, szoval sztornoztuk a programot, viszont azota se jutott el fodraszhoz.

    VálaszTörlés
  12. Évék óta vágom a férjen hajat, talán 10 éve is van már. Egyszer elkapott egy nagyon csúnya gombás fertőzést a fodrásznál és hónapokig tartott mire kigyógyult belőle. Rajta már sokat gyakoroltam. Így most a karantén elején pár videó megnézése után Anyukám következett. És nagyon jól sikerült! Egy spanyol videó alapján vágtam és nagyon szuper frizurája lett.

    VálaszTörlés
  13. Érdekes hogy itt (Mo) állítólag b sem zártak a fodrászok. Én sem tudtam, alig mertem felhívni hogy fogad-e.
    Egyébként én 30 éves koromig kb magamnak vágtam a hajam, sokszor volt rövid, akkor is, de most is simán bármikor belevágok. Viszont festeni nem tudom. Egyszer festettem de leégett az egész. A gyereknek csak a frufruját vághatom le mert most növeszti a haját, de az kb 3 perc. Veszek egy ollót, aztán levágom, semmi fakszni, semmi vizezés. Viszont beszárítani a saját hajamat nem tudom, pedig azt lenne jó megtanulni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, én most mar be tudom szaritani a hajam egyenesre (es alul kicsit hullamos, mert azt nem tudom kitartani), de olyan sűrű a hajam, hogy egy órába kerül. Őszinten csodalom azokat a nőket, akik ezt minden hajmosaskor kepesek megtenni. Szeretnék ennyire igényes lenne - én sajnos mindig másra szanom az időt, de eletem egyik alma, hogy ez ne így legyen...En egyebkent magamnak festem, de azert a fodrasz sokkal ugyesebb :)

      Törlés
    2. Ez a szogegyenes divat, hajvasalas nekem felfoghatatlan. Lusta is vagyok mindenfele hajszobraszkodashoz 😁 Gondoritohab, eloredol, es "gyurmazva" 5-10 perc alatt megszaritom. Amikor ra tudtam ulni, akkor is max 15 perc alatt megvoltam (eljen a bivaly eros hajszarito 😂)
      En imadom, h hullamos a hajam. Lanyomnak volt egy idoszaka, amikor cincalta, nyusztette a hajat, h egyenes legyen. Mara szerencsere imadja es buszken viseli a gyonyoru hullamait 💛

      Törlés
    3. Szerintem nem is az egyenes haj a lenyeg, hanem a kiszaritas, amitol fenyes lesz a haj. Ha levegon szarad (sajnos az esetek 99.5%-ban), nekem fenytelen es 'fizzy' es rengeteg, nagyon-nagyon suru a hajam. Ha szokoevente evente hajszaritot hasznalok, amivel en csak kiszaritani tudom, mas modjat nem ismerem a hajszaritasnak, akkor meg fenyes, es igenyes, es egyenes, alul meg hullamos, de egy teljes oraig tart (nekem).

      Törlés
    4. Aa nem az egyenesseg miatt kell a szaritas. Lapos a fejem, hajam mar nem sok van. Rettenet ahogy kinezek ha csak ugy megszarad. Dehat 2 honapig mindig rettenet modon nezek ki majd jon 3 nap normal frizura.

      Törlés
  14. En utalom, ha idegenek sokaig matatnak rajtam. Emiatt pl sosem voltam meg masszazson sem...
    A hajamat nagyon regen magamnak festem - a titka az ammoniamentes festek max 6%-os oxival. Nem nagyon hiszem, hogy le lehet egetni vele a hajat...
    Es evek ota magamnak vagom a hajamat - long bobot vagni nem olyan nehez. Egy hajgumi kell hozza es batorsag 😁 a hullamos hajhoz nekem tokeletes - es mindig olyan, amilyennek en szeretnem 😊
    A kozmetikus sajna meguszhatatlan idokozonkent - orok kamasz vagyok... Regen rohogtem rajta, h milyen lesz, amikor egyszerre rancosodom es leszek majd pattanasos... Hat eljott... A kozmetikus mindig ujra es ujra meglepodik, h tini kezelest kerek igy 50 fele kanyarodva is, nem ranctalanito vuduzast 😁

    VálaszTörlés