2020. május 21., csütörtök

Kincsesbánya

Felfedeztünk Bonival egy tök jó sorozatot, amelyet valószínűleg minden tévénéző francia ismert már, mert több mint húsz évig futott (címe: C'est pas sorcier). Mi nem szoktunk TV-t nézni, nem ismertük, de most minden nap nézünk belőle egy-egy részt a You Tube-on. Gyerekeknek szóló, félórás tudományos ismeretterjesztő filmekről van szó, két pasi csinálta de olyan jól, hogy még egy hatéves is élvezi (az összes magyarázatot viszont én sem értem, vannak bonyolult dolgok is, szóval az idősebb gyerekek is szívesen nézik szerintem). Én magam is annyi mindent tanultam belőlük! Például:

– Az Eiffel-torony lefestéséhez ugyanannyak a színnek három árnyalatát használják (hogy messziről egyszínűnek látszódjon).
– A varangyosbéka mászik, a kecskebéka ugrál.
– A csikóhalaknál a hím szüli meg az ikrákat.
– A Plútó már nem számít a bolygók közé.
– A lábasfejűeknek (polipok, kalmárok, tintahalak) a nyelvükön vannak a fogaik.
– A méhek pollent és nektárt gyűjtenek.
– A középkori várak csigalépcsője jobbra kanyarodik, hogy fölfelé menvén ne lehessen előrántani a kardot.
– A La Manche-csatornában közlekedő, autókat szállító ingavonatok az alagút egyik végén jobbra, a másikon balra kanyarodnak (hogy egyenletesen kopjanak a kerekek).

Rendszeresen szótárazok, olyan szavakat, hogy begy, nyílpuska meg szegecselés. Eddig láttunk kb. 10–12 részt, és összesen 560 epizód létezik, szóval felkészülten várjuk a második, harmadik stb. hullámot (ja, és még: egy francia bányász egyszer 205 napot töltött a föld alatt, fénytől, emberektől stb. elzárva, teljesen egyedül, önszántából. Ez az emberkísérlet vezetett a biológiai óra felfedezéséhez.)

Mióta iskolás gyerekem van, olyan tájékozott lettem...!!

12 megjegyzés:

  1. Mi is szoktuk nézni, legutóbb, amikor a tojásról kellett tanulni. Én is szeretem ezt a műsort. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem se volt tv-m kb 10 evig, aztan rajottem mennyi jo mûsor van, amit mindenfele csatornan lehet nezni, nem is feltetlenul élô tv-n. Meg a gagyi mûsorok is szorakoztobbak neha, mint a facebook, amikor olyan szellemi allapotban van valaki, ugy ertem ha mar hulyeseggel mulatjuk az idot, a tv nem rosszabb masnal.

    VálaszTörlés
  3. A tojásost mi is láttuk! (eddig az volt az egyik legjobb sztem) Asszem abban van, ahogy mutatják, hogy a csikóhal-apuka "megszüli" az ikrákat, nem?

    Tetszik még az is, hogy kicsit kezdenek már elavulni a ruhák, dekorok, módszerek.. (azok a számítógépek! :)))

    VálaszTörlés
  4. Zenjebil: igen, biztos! De nekem még gyerek előtt sem volt igazán időm se tévénézésre, se FB-ra. Én a rádióra és a könyvekre esküszöm :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon idegesítõ vagy, hallod-e? :)) Csupa konyv, radio, hangszerek, en meg itt allandoan vacakolok :)

      Törlés
    2. szerintem nem idegesítő, hanem nagyon INTELLEKTUÁLIS! :D

      amúgy én a könyveket megértem, sokkal jobban szeretem, hogy kiválaszthatom, mit olvasok, mint hogy készen el van döntve, mint a tévében.

      és ha már a méheknél tartunk, tudtad, hogy szőrös a szemük? :DD (van egy ilyen sad animal facts instagram, ami ugyan angol, de nagyon jó, a biológia tanár anyukám is szereti :))

      Törlés
  5. Hú, nagyon jól hangzik, mi is belenézünk majd

    VálaszTörlés
  6. Hát nem tudom nálunk ilyesmi mikor fog bejönni, de erre én is vágynék. Egyébként vicces, de a csikóhalas dolgot a Friends c. sorozatból ismerem. A mostani M2-őn, ahol mesék mennek is van minden nap többféle ismeretterjesztő kis szösszenet, vannak benne érdekes dolgok néha. Ha a kislnyom meglátja ezt már eleve sóhajtozik, hogy most ilyen tanulásféle műsor jön, úgyhogy nem tudom nálunk mikor fogják ilyenek érdekelni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is emlékszem erre a csikóhalas részre a Friends-ből :)))))))

      Törlés
    2. Amikor Rachel terhes es nem akar megindulni a szüles. A konkret poenra en sem emlekszem de Ross akar valami megnyugtatot mondani akkor mondja es megjegyeztem mert milyen erdekes.

      Törlés